Vízkereszt

Vízkereszt napján Jézus megkeresztelkedésére emlékezünk, amikor nyilvánosság elé lépett megváltó munkáját megkezdeni.

 

De a keresztyén hagyomány erre a napra teszi Jézus első csodáját is, amikor a kánai menyegzőn borrá változtatta a vizet. És erre a napra esik a napkeleti bölcsek, vagy másképpen a három királyok hódolása is. Régen ezt úgy magyarázták, hogy a három akkor ismert kontinenst, Európát, Ázsiát és Afrikát képviselték, vagyis az egész világot elhozták hódolatukkal.

 

De nekem gyermekkorom óta inkább József Attila szép versének szelíd iróniával hangzó, ám igen mélyre mutató sora zsong a fejemben: „Gyalog jöttünk, mert siettünk!” - mondják a háromkirályok, miután megérkeztek Betlehembe. Az meg hogy lehet? – csodálkoztam mindig, és csodálkozhatunk ma is. Hozzászoktunk a sok szép képhez, amelyeken látjuk a három királyokat tevén, lovon, olykor fényes sereglettel körülvéve, nagy pompával jönni, s persze nagy igyekezettel is, olyannyira, hogy már karácsony estéjén ott vannak a betlehemi istállónál – mernének is elkésni! Nemhogy gyalog! Hát előbb odaér-e az ember, akárhova, ha gyalog jár? Meghagyom, olykor van ilyen tapasztalatunk valóban. A városi embernek mindenképpen, amikor a csúcsforgalomban egy buszon rostokolva azt látja, hogy a gyalogosok a járdán már rég messze járnak, ők meg csak állnak-állnak. De ezt afféle kivételnek, pillanatnyi civilizációs üzemzavarnak tekintjük.

 

Mégis, talán éppen azt jelzi a költő érdekes szófűzése, hogy az egész civilizációnk egy állandó üzemzavar, mert a nagy tülekedésben mindegyre lemaradunk a lényeges dolgokról; a nagy tolulásban nem érünk oda idejében semmire. Igen, folyton sietünk, de nem jól, s hiába kapunk lóhátra, tevehátra, pattanunk nyeregbe, ülünk autóba, vonatra, repülőre és kelünk szárnyra, s hiába rövidítjük az időt és a távot és sűrítenénk mindent egyetlen pillanattá, s nyomjuk magunk előtt akár az egész univerzumot, a lényeg elillan előlünk. Ezt jelezné ki ez az ihletett irónia?

 

Vagy inkább lelki-szellemi vonatkozásról volna itt szó? Arról, és a leginkább arról, hogy csak gyalog, s lehetőleg mezítláb, eszköztelenül lehet eljutnunk ahhoz, aki az isteni világból megérkezett hozzánk, és felragyogott benne a teljes kegyelem?  A napkeltének nem lehet elébe vágni, s rohanva közelebb hozni az idejét.

 

Régi szóval a mai napnak epifánia a neve. Ez megjelenést, elérkezést jelent,  az isteni titok feltárulását – ahogy azt Zakariás szép énekében halljuk, aki így ujjong a Krisztus eljövetelén: meglátogatott bennünket a Naptámadat! A háromkirályoknak – akik bölcsek is egyben – le kellett ereszkedniük minden alkalmatosságról, lóról, tevéről, hordszékről, szekérről, hintóról, járműről, amelyen az ember fontos helyekre szokott menni a maga fontosságának tudatában. De gyalog, vagyis csak én magam, de egészen és teljes erőmmel, és legkiváltképpen alázatosan bizton megtalálom azt, Aki kegyelmesen elébünk jött megtartó kegyelmével.  Ő már itt van, és türelmesen vár. Karácsony után is meg lehet érkezni hozzá.  Gyalog menjünk,  sietni csak gyalog lehet.

 

forrás: https://www.raday28.hu/lap/dunamellek/lelektol-lelekig/hir-1086/