Bogárdi Szabó István püspök gondolatai a Kossuth Rádió 2015. május 10-én elhangzott, Vasárnapi Újság című műsorában.
Pár éve baráti vitába keveredtem egy jelzőről: történelmi. Már nem emlékszem a beszélgetés minden részletére, csak arra, hogy kifejeztem, nem kedvelem, ha válogatás nélkül mindenre ráaggatjuk ezt a minősítést. Ez a történészek dolga, olykor pedig divatos szóval emlékezetpolitikai kérdés. Aztán elfelejtettem az egész diskurzust. Ám nemrégiben egy internetes naptáron akadt meg a szemem, igen ügyes lelemény. Egy-egy napra nézve hasznos tudnivalókat közöl: napkelte, napnyugta, átlaghőmérséklet, ki született, ki halt meg ezen a napon és így tovább. Aztán jön a történelem. Felül a régmúlt, akár évszázadokat is ugorva, aztán alul egyre sűrűsödve a közelmúlt és szinte a jelen is. És jó erősen sűrűsödik ott minden. Tehát felül azt láthatom, hogy 608 éve indult első felfedező útjára Amerigo Vespucci, vagy 724 éve koronáztak meg egy skót királyt, vagy 1945 éve vették ostrom alá a rómaiak a szent várost, hogy elpusztítsák Jeruzsálemet. Nos, ez a történelem. De hogy történelmi-e az, ami pár éve történt, például, egy sportrekord, vagy egy hangzatos koncert, vagy egy miniszter beiktatása, azt nem tudom. Inkább csak gondolkodom. Hogy például valóban így van ez. Alul van, válogatás és tartós hatás nélkül az, ami tegnap esett vagy éppen még most is zajlik. De hogy mindez történelem lesz-e, azt ezzel a minősítéssel, hogy történelmi, nem tudjuk sem megelőlegezni, sem biztosítani. Ezt majd eldönti az idő, az emlékezet, a hatás. Arról már nem is szólva, hogy mennyi minden van, amit az emlékezetpolitika ma félresöpör, aztán mégis történelem lesz belőle. S ha valami az lesz, akkor majd ezer vagy kétezer év múlva, ha lesz még efféle kalendárium, és még érdekel minket egyáltalán a múltunk, akkor nyilván feljebb kerül. Ahogy távolodnak tőlünk a meghatározó események, úgy emelkednek is egyre feljebb, rangban és hatásban. Így most megismétlem egykori vitám tételét: óvakodjunk a dolgainkat rögtön történelminek minősíteni. Ezzel nem nő meg a jelentőségük, legfeljebb csak önmagunkat nőttetjük vele néhány pillanatig, de attól még mi sem leszünk fontosabbak. Azonban amik csak igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, kedvesek és jók, ha van valami erény és dicséret, ezekről gondolkodjatok, mondja az apostol a Filippi levélben. Mert ezek Istentől valók és megmaradnak Még akkor is, ha senki nem mondja rájuk, hogy történelmiek. Nem is azok. Örökkévalók.
