Télen a nyárról

A mostani nyárbúcsúztatóban egyre gyakrabban jut eszembe szüleim intelme, amit nem szűntek meg gyermekkorunkban ismételgeti: „nyárban gyűjt az eszes.” A mondás a Bibliából való, a Példabeszédek könyvéből – s arra utal, ami minden értelmes emberi kultúrát áthat. Az ember és a természet, a termelés és fogyasztás, a lehetőség és valóság kétszer-kettője ez. 

És valóban, kérdezhetjük, mi marad meg a mostani nyárból? Mit gyűjtöttünk a télre? S most nemcsak, vagy kevésbé az aratási eredményekre meg a szokatlanul korai szüretre gondolok. Inkább a riasztó adatokra: az eladósodásra, mely már nemcsak az országos gazdaságpolitikát jellemzi évtizedek óta, hanem újabban rátelepszik a családokra, és lassan afféle fogyasztói magánrítussá válik. Hajdan, Széchenyi még okkal hihette, hogy a hitel a gazdaság fejlődésének egyik eszköze, ma viszont mintha a szegénység státusz-szimbóluma lenne: cifra nyomorúság. 

Aztán eszembe ötlik, hogy vajon mit gyűjtöttünk a szellem és a lélek világában? Megfrissülést és erőt, gondolatokat és új terveket, vagy elégett a lelkünkből is minden szépre, igazra és jóra való készség, mint az afrikai hőség aszályában a kukoricatáblák? Jött-e a nyárban a szívünkhöz tiszta gondolat, s meg is tartottuk-e azt, vagy elsuhant, mint a zivatarok forgószele?

És aztán az is eszembe jut, hogy szüleim nem is nyáridőben példálóztak a bibliai igazsággal. Gyermekként a nyár a miénk volt. Iskolaszünetben nem volt kötelesség a tanulás, az otthoni meg az alkalmi munka nem vett el az időt a játéktól. Akkor mondották, ha azt látták - mondjuk egy februári reggelen -, hogy a konyhaasztalon körmölöm a leckét, vagy hétfőn hajnalban magolom a hétvégére föladott memoritert. S okkal mondhatták, hiszen a bibliai igében a „nyár” többet jelent, mint aratási időt vagy évszakot. Azt az időt jelenti, melyben még lehetőségünk – hadd mondjam így: szabadságunk van a jövendőre, vagyis nem hiányokkal, adóságokkal, mulasztásokkal lépünk a következő napba – a jövő  amúgy kiszámíthatatlan erőterébe, - hanem azzal, hogy elvégeztük a dolgunkat. S ha azt megtettük, ami a dolgunk, megtartottuk szabadságunkat. Akkor nincs adósságunk, csak egy, hogy továbbra is eleget tegyünk a szeretet törvényének. A mostani összefüggésben így szól erről az apostol: amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel. 

Tehát az a nyár, melyről itt voltaképpen szó van, nem búcsúzik el tőlünk néhány nap múlva. Amíg Isten kegyelméből felvirrad ránk minden új nap, amíg idő adatik nekünk, lehetünk eszesek, hogy fölismerjük, mi az a jó, amit éppen most, ma, a jó megcselekvésének szabadságában megtehetünk.

.