Talán

A református egyház március közepén nyitja meg a Kálvin-évet, a nagy reformátor születésének 500. évfordulóján. Kálvin különös alak. A 19. században már-már elfeledték, a 20.-ban pedig sok mindent mondtak róla. A szociológusok a kapitalizmus egyik elvi megalapozójának tüntették fel, noha inkább megregulázója volt a vad-kapitalizmusnak. A szépírók diktátorként mutatták be, noha Kálvin idején Genf jó rendjéről és virágzásáról híres civitas volt. Ám megértjük, hogy miért olyan nehéz Kálvinnal elboldogulni, ha beleolvasunk műveibe. Egy következetes ember gondolatait olvassuk, aki nem enged intellektuális kibúvót. Márpedig ez az utóbbi vitte sokszor bajba a 20. századot, a diktatúrák és az intellektuális önáltatás borzalmas korszakát. Mikor e sorokat mondom, nekem is az jár a fejemben, ami a egy hete országot-világot megrázott. S amit ezzel kapcsolatban a közvéleményt befolyásoló értelmiségiek, sajtóorgánumok, s olykor politikusok is elmondottak, engem az Efézusi levél soraira emlékeztetnek:”áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” - s ehhez még hozzá kell tennünk Ámós próféta szavait: „azért hallgat az eszes ebben az időben, mert gonosz idő ez. Keressétek a jót, és ne a gonoszt, hogy éljetek…. gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót, állítsátok vissza a kapuba az igazságot!” Hete már, hogy az ország egy szörnyű gyilkosságról beszél, tettesekről, a felelősségről, a tettesek felelősségéről, meg az egész országéról. Hallgassuk meg, mit mond Kálvin a tízparancsolatot magyarázva arról, mit jelent ez az isteni parancs: ne ölj! „E parancsolat célja az, hogy mivel Isten az emberi nemzetséget bizonyos egységgel fűzte össze, mindenkinek gondja legyen az összes ember sértetlenségére. Meg van tehát tiltva minden erőszak és igazságtalanság, s általában minden ártalom, mellyel felebarátunknak testét megsértenők. Megparancsoltatik azért nekünk, hogyha valami segítség embertársaink életének megoltalmazására kezünk ügyében van, hűségesen nyújtsuk azt, gondoskodjunk arról, ami embertársaink nyugalmára szolgál, kárának elejét vegyük, s ha bajban van, nyújtsunk neki segítő kezet.” Amit Kálvin  a tiltásról mond, az vitathatatlanul közmegegyezés tárgya. De amit a parancsról mond, hogy ugyanis Isten minket jóra utasít, abban nagy a mulasztásunk. Tiltani sem könnyű, felelősséget kiróni nagyon nehéz, de életeket oltalmazni, embertársaink nyugalmát szolgálni, kárának elejét venni, s bajában segíteni – nos ez a parancsolat veleje. Felteszem, Kálvin ez utóbbi miatt volt sokszor népszerűtlen, mert szüntelen erre a kötelességünkre emlékeztet. A gyászban, a megdöbbenésben, a felcsapó indulatok, a kapkodó rend-csinálás, és a politikusok már-már utópiába hajló ígérgetése közepette, mi csak vegyük figyelembe, amit Kálvin meghatározó módon kifejt: mindenkinek legyen gondja az összes ember sértetlenségére, mivel Isten az emberi nemzetséget egységbe fűzte.Olvassunk Kálvint, s engedjünk szigorú késztetésének, hogy valósággá legyen a próféta szava: keressétek a jót, hogy éljetek. Szeressétek a jót, talán megkegyelmez az Úr.