Protestálni

Éppen 485 éve június végén olvasták fel Augsburgban a Német-Római Birodalom birodalmi gyűlésén az Ágostai Hitvallást. Ez az esemény többek között azt jelezte, hogy a középkor alkonyán olyan elemi erővel jelent meg az istenkeresés és olyan meghatározó módon tört fel az Istenben való reménykedés, hogy véglegesnek hitt kulturális keretek nem tudták már elhordozni ezt az elemi igényt. Egy világ ért véget, és valóban, a 16. sz. első harmadában sokan úgy is gondolták: vége a világnak. Európa keleti felén négy éve az Oszmán Birodalom halálos csapást mért a magyar királyságra, romladoztak a jól megépített határok, és mindenütt nagy belső ínségek, forrongások, lázadások rázták egész Európát. A kor legjobbjai erkölcsi süllyedésről, hamarosan bekövetkező apokalipszisről vizionáltak. De 1530-ban nyilvánvalóvá vált, hogy amit az ember világvégének érez és tud, az lehet egy új világnak is a kezdete. Hiszen a nagy romlás közepette, amikor már nem működtek az évszázada begyakorolt politikai és kulturális vezényszavak, a hithez fordulás roppant újító erőket szabadított fel. Talán nem véletlen, hogy a legjobbak, felismerték, hogy amit a világ végének láttak, az csak az ő világuk vége volt, s megláttak még egy utat, a megújítás útját.

 485 éve felolvasott hitvallás protestáció is volt. Azóta mondják, hogy akik a reformációnak ezt az irányát fogadták el, azok a protestánsok. Mára  azonban eltorzult ennek a szónak az értelme. Protestánson ma döntő módon tiltakozót értenek. Ismerjük el, volt miért tiltakozni a középkor végén. S ma, amikor, egy skót filozófus kifejezésével élve, a felháborodás kultúrájában élünk, könnyű azt gondolni, hogy lám, 500 éve kezdődött az egész, már akkor csírájában megvolt az, amit ma tapasztalunk, hogy mindenki mindenért folytonosan tiltakozik, felháborodik, mit ne mondjunk: protestál. És nincs ma olyan ügy, amelyben meg ne szólítanák az egyházakat, a hívőket, hogy tiltakozzunk. Csakhogy 1530-ban a protestálás nem az akkori felháborodásnak adott kereteket. A protestál ige elsőrendű értelme ugyanis az, hogy kiállunk valami mellett. Tanúskodunk valami mellett. Vállalunk valamit -  legmélyebb szívbéli meggyőződésünkből. Aki tehát protestál, az alapvetően testál, át akar adni valamit, meg akar tanítani valami igazra, jóra, szépre. S az Ágostai Hitvallás lényege szerint éppen erre mutat. Recseg-ropogott a világ, a maga jólétét örökre bebiztosítottnak gondoló ember elbizonytalanodott, s amit magának megszerkesztett, kétségbeejtő ürességnek találta. Mintha a mai Európában lennénk, amikor oly sokan vizionálnak már-már apokalipszist, pedig csak arról van szó, hogy a maga kényelmességében, biztonságában önhitten megülő európai embernek rá kell jönnie arra, hogy nemhogy hosszú távon, de még a holnapi napot illetően sincs saját kezében a sorsa. Protestálni azt jelenti: valami mellett megállni, megállni a hit mellett, reménységben, az isteni kegyelemnél. S ha van a szónak olyan értelme, hogy tiltakozás, akkor ez azt jelenti: azért tiltakozunk, hogy elmondhassuk és megélhessük jó hitünket. Azért tiltakozunk, mert akadályoznak minket abban, hogy reménységben élhessünk. Öt évszázad a világtörténelemben nem nagy idő, mintha egy tűnő nap lenne. Érdemes a régiekre figyelni, s megtanulni újra a szó legszebb értelmében protestálni.