Pénzválság

Ma mindenki a pénzről beszél. Nyáron még azt hittük, hogy az Amerikát sújtó hitel-válság csak egy távoli ország ügye, s bennünket nem fog igazán érinteni. Ma azonban az egész világot súlyos hitelválság hatja át, bankok állnak összeomlás szélén, adósok százezrei váltak képtelenné a törlesztésre, ezernyi befektetés vált semmivé, vagy veszített értékéből, a kormányok válság-intézkedéseket hoznak, mi pedig, – ha szabad ezt mondani – mi, kis emberek folytonosan aggódunk, s kérdezzük: megmarad-e amit megtakarítottunk, lesz-e értéke még a pénznek, mi lesz a holnappal, gyermekeinkkel, unokáinkkal. Hiszen ennek a válságnak számunkra ez a döntő mutatója. 

Ma már azt is látjuk, hogy pénzválság mögött súlyos erkölcsi válság rejtőzik. És most nem elméletben, hanem a mindennapos szorítások közepette kell megtanulnunk az igei igazságot, hogy a pénz nagy hatalom, sokat segíthet, és sokat árthat, életeket menthet és tehet tönkre, tehát a pénz nagy hatalom, de nem mindenható. Ezt az igazságot nem azért mondom, mert – ahogy mondani szokták – a bajban könnyű okosnak lenni. Éppen ellenkezőleg, azért utalok erre, mert látnunk kell, hogy a pénzválság valójában a bizalomnak és a hűségnek a válsága. A Példabeszédek Könyve arra tanít, hogy aki teljességgel a pénzre bízza magát, az rabszolgává lesz. Életét a szerzés és a vesztés folytonos szorongásában kell töltenie, hamis istent imád, halálosan káros, hamis istenséget. Figyelme ezért elfordul embertársától, de talán még önmaga valóságos képességeitől is, és absztrakt számok, beláthatatlan spekulációk foglyává lesz, melyek, ha összeomlanak, maguk alá temetik egész életét. 

De nemcsak a bizalom és a hűség válsága mutatkozik itt, hanem a bölcsesség krízise is.  Jézus egy példázatában egy toronyépítőről szól, aki szőlőjében sajtótornyot akar építeni, de csak alapokig jut. Mivel azonban rosszul mérte fel erejét és képességeit, - s talán arra spekulált, hogy majd csak lesz valahogy - a megkezdett munkát nem tudja befejezni, s csúfságra ott maradnak a puszta alapok. Valami olyasmi ez, mint sok megkezdett mai építkezés, beruházás is, melyekről egyik ismerősöm azt mondotta: látod, eleve romot építenek. Ha a bizalom és a hűség üres kalkuláció lesz, ha a megfontolt bölcsesség helyébe felelőtlen spekuláció lép, vajon kitalálunk-e az önáltatás labirintusából? Jézus példázata arra szólít, hogy legyünk hűségesek a magunkén, és vágyakozzunk a számvetésre kész és képes bölcsességre, mely ugyan nem enged felettébb nagyra törni, s többet akarni, mint amit lehet, de sok bajban megsegít, mert nemcsak valódi alapot vet reményünknek, hanem képessé is tesz arra, hogy amit megkezdtünk, jó végre is vigyük. A zsoltáros előbb kéri a bölcsességet, s utána a boldog befejezés áldását: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! - És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!