Palackposta

Gyermekkoromban mindig megmozgatta a fantáziámat, ha egy regényben arról olvastam, hogy a cselekményt továbblendítette, amikor a főhős kifogott a tengerből egy lezárt palackot, s benne sorsdöntő üzenetet talált.  Később már kalandfilmek jellegzetes motívuma lett a palackba zárt levél, meg a belőle támadt bonyodalom vagy éppen megoldás. Amikor először láttam nagy tengert, még talányosabb lett számomra a végtelen vízen úszó palack, hiszen a roppant óceánon csak matematikai esély van arra, hogy halászok hálójába kerüljön vagy partra vetődjön, s ott rá is találjanak egy-egy ilyen alkalmatosságra. A palackposta a lehetetlen lehetőség jelképe lett számomra, amit keresni nem, csak megtalálni lehet. De mára mindez gyermek- és kamaszkori emlék. Ma már aligha érdemes (és esélyes) palackpostát készíteni s akár csak játékból is vízre bocsátani. A tenger és áramlatainak fenséges titka és a palackba zárt titok már nem találkozik a véletlen és a remény metszetében.

Ma másféle palackposták járják a tengereket. Már legalább ötven éve, hogy fokozódó mennyiségben, naponta milliónyi műanyag palack, tégely, doboz, zacskó kerül a tengerekbe, bedobálják, vagy a parton hagyják és onnan árapály ragadja el -, s aztán az áramlatok szigetformába rendezik; a Csendes-óceánon már két kontinens méretű uszadék-sziget alakult ki. De a milliárdnyi palack egyike sem rejt különleges üzenetet, nem hordoz kincsek lelőhelyéről leírást, titkos kódot, de még segélykérést sem. Nincs bennük semmi, nem jók már semmire - azért dobálták el őket. Együtt mégiscsak van üzenetük: afféle végrendelet ez, amit az ember maga után hagy -  egy civilizáció lenyomata, ijesztő leírás, amely egyszerre szól az ipari termelés csodájáról és a hanyagságról, arról, hogy biztonságosan lehet emberi fogyasztásra alkalmas vizet, ital, folyadékot tárolni (lám, van rá mód!), és arról, hogy a technológia milyen gyorsan kioldja az ember  felelősség-tudatát; üzenet ez arról, hogy egyszerre vagyunk tehetősek és szegények, hogy miénk a Föld és olyanná tesszük, mint a városszéli illegális szemétlerakót - legvégül arról, hogy a tenger már nem nyeli le az embernek ezt a pökhendi hányavetiségét.

Azt mondják, hogy amíg a szigetté vált palack-milliárdok el nem érik valahol a partot, addig csak elszánt környezetvédők és tudósok töprengenek: hogyan lehetne elhárítani a még nagyobb katasztrófát. Egy biztos: sokba kerül majd az olcsó palack, nagy munkára kényszerít majd a könnyed hanyagság. Olyan ez, mint amikor háborúk után visszamaradnak az aknamezők: s azt üzeni (ahogy a költő mondja), hogy az ember fáj a földnek.

S mégis: ki tudja, csak úszik a vízen valahol egy bepecsételt palack, s benne elrejtve egy üzenet, s abban a megoldás, az emlékeztetés, hogy milyen gyönyörű otthonul teremtette Isten a világot: az embernek is; sőt, biztos, hogy lebeg egy ilyen palack - valahol a szívünk tengerén.