Nemzeti ünnepekről

Nemrégiben egy panaszos levél jutott el hozzám, melyben a levélíró szóvá tette, hogy egy március 15-én az ünnepi istentiszteleten a prédikátor nem hozta szóba, hogy éppen akkor és azon a napon a gyülekezet és az ország március 15-ét ünnepli. S kérdezte a levélíró, lehet-e ünnepet tartani úgy, hogy éppen magáról az ünnep okáról nem szólunk egy szót sem? Két napja pedig egy hivatalos végzést mutattak, mely teljesítési határidőnek március 15-ét jelölte meg. A két eset két szélsőség, mert az egyik úgy ünnepel, mert, persze, ünnepel, hogy éppen csak az ünnep okát nem mondja ki (lelkésztestvérek, azért ennyire nem kellene félni, hogy a politizálás vádját akasztják a nyakunkba!) - a másik pedig egyszerűen tudomást sem vesz arról, hogy március 15-e ünnep, s ebből következően munkaszüneti nap, meg, hogy egyébként is március 15-e az idén szombatra esik. De az igazság nem a két szélsőség között van, úgymond a kettő átlagából adódva, hanem azok fölött vagy azokon túl. 

Szomorúan bizonyítja ezt, hogy az idei március 15-re készülve sem hallunk olyan sokat az ünnepről magáról, hanem inkább arról, hogy melyik helyszínt hogyan és miként fogják biztosítani, hova ajánlatos elmenni, és hova nem, milyen szimbolikus jelvényt ajánlatos és érdemes magunkkal vinni, és milyet nem, és talán hamarost arra nézve is kapunk jó tanácsot, hogy cipőben vagy csizmában vonuljunk-e ki az ünnepre. S közben lassan elfeledjük, hogy egyáltalán miért is ünnepeljük ezt a napot. 

Az ünnep többek között éppen arra való, hogy újra meg újra emlékeztessen bennünket arra, hogy egykor, valahol, s éppen a mi magyar történelmünkben meghatározó esemény ment végbe, mely összefogta és  nemes célja felé fordította nemzetünket, s ilyen eseményt egyébként ritkán vagy éppen aligha találunk a sorsunkat szerteszét szálazó gondjaink közepette. Ezért tisztelettel kérem a hallgatókat, hogy a ránk következő szombatra előretekintve, a hátralévő néhány napban tűnődjenek el a szabadságról, az igazságosságról, a méltányosságról. A régiek indulatáról és a mai állapotokról. Ha jól értjük, beláthatjuk: 1848 március 15-e nem a dekorációról, a zászlókról, a kordonokról, a helyszínek gondos kiválasztásáról szólt, ilyen története 1848 március 15-ének nincs. De szólt a szabadságról, igazságosságról, méltányosságról, nemzeti méltóságról. Ne engedjük, hogy az elhallgatás vagy éppen a cinikus semmibe vevés eltakarja előlünk ezt. Hanem tegyük újra magunkban és mindenféle emberi közösségünkben ünneppé, mert méltó ez a nap arra, hogy megünnepelve felemeljük magunkat hozzá. Máskülönben nem mi fogunk felemelkedni, hanem az ünnep süllyed le hozzánk.