Nemrégiben kelletlen felmordulást váltott ki egy miniszterelnök-aspiráns megnyilatkozása, aki szerint Magyarországon, idézem: „ki kell szabadítani az egyházakat a politika fogságából.” Nos, a tézist sokféle tapasztalat alapján értelmezhetjük, ezért a lelkes helyeslés vagy dühös elutasítás előtt érdemes némi önvizsgálatot tartani, hogy ugyan miféle húrokat pendít meg bennünk ez a felszabadulást hirdető üzenetet. Nekem először a magasztos történet jut eszembe, amikor Mózes az égő csipkebokornál találkozik Istennel, aki ezt mondja: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából...” (Mózes 2. könyve, 3. rész, katolikus fordítás szerint). Nos, lehetséges, hogy a politika sanyargatja az egyházakat. Én is jártam templomba pártállami időkben, és tapasztaltam egyet s mást az egyházüldözésből, bár ezokán nem tartom magamat jobb keresztyénnek azoknál, akik csak a kommunizmus bukása után lépték át a szent hajlék küszöbét. Az viszont közös tudás, hogy ma is nyílt keresztyénüldözés folyik számos országban, ahol a hívők jogfosztott, pusztulásra ítélt polgárok, egy zsarnoki hatalom robotosai. Nos, ha efféle végveszély fenyegetné az egyházakat Magyarországon, akkor helytálló a program, akkor bizony ki kell kiszabadítani az egyházakat a diktatúrából. Aki ezt a rettentő helyzetet nem vette volna észre, az nyilván le van fizetve vagy el van ámítva. Én ezt eddig nem vettem észre. Mea culpa!
Aztán eszembe jut Luther Márton híres röpirata az egyház babilóni fogságáról. A reformátor ebben a zsidó nép sorsával példálózik, és az egyház elesett lelki állapotát ahhoz hasonlítja, amikor a régi Izraelt hetven esztendőre deportálta a Babilóni Birodalom. Azt mondja a reformátor: „szabad lelkiismerettel azt mondom a pápának és az összes pápistáknak, hogy ha a maguk törvényeit és tételeit félre nem lökik és a Krisztus egyházának a maga szabadságát vissza nem adják és arra meg nem oktatják, felelősek lesznek mindazon lelkekért, akiket ez a nyomorult fogság romlásba dönt; és a pápaság valóban semmi más, mint Babilon és az igazi Antikrisztus birodalma.” (Így írt Luther 1520-ban.) Nos, nagyra tartom az én kedves Lutheremet, de bízvást mondhatom, ezzel riadóztató hasonlattal jócskán túlhegyezte a dolgot. De annyi protestáns dac ezért maradt bennem, hogy ha egy római katolikus akarja az egyházakat (bizony, az összes egyházat) kiszabadítani a politika fogságából, mindössze annyit mondok rá: elég lenne talán, ha csak a sajátját próbálná kiszabadítani. A pártállam idején egyetemleg kellett felszabadítottnak lenni a feudál-kapitalista-náci rettenet évszázadai után. Pártállami időkben egyszer április 4-re esett Virágvasárnap. Saját fülemmel hallottam békepapot arról prédikálni, hogy a szovjet tankok voltak az a szamár, melyen bevonult hozzánk a Messiás – mi másért: felszabadítani! De nyilván rossz húr rezonál bennem, és nem vagyok elég ökumenikus, még annyira sem, mint volt az egész békepapi mozgalom. Ha az lennék, bátran magamhoz is ölelhetném ezt az óhajt. Végtére is, ha nem a fáraók rabszolgái vagyunk, még lehetünk babilóni száműzöttek. Megvallom, én vonakodom ettől a kényszer-felszabadítástól. Mea culpa!
Azoknak a megjegyzését is kommentálnom kell, akik szerint szépen nézünk majd ki, ha egy politikus fogja a politikától megmenteni az egyházakat. Szerintem ebben nincsen semmi különös. Ismerünk bankárokat, akik el akarják törölni a pénz intézményét, jogászokat, akik lelkesülnek az anarchiáért, papokat, akik nem hisznek Istenben, újságírókat, akik folyton füllentenek, és virágárusokat, akiknél nem lehet rózsát kapni. Nem lep hát meg, ha van politikus, aki a politikától akar eltanácsolni némelyeket. Persze, mindenkit nem avagy nem mindenkit, önmagát semmiképp. Akkor aztán ki tanácsolna el a politikától? De ha rosszul látnám, és mégiscsak csodálkoznom kellene - mea culpa!
A politika-mentesítés programjával az a baj, hogy nem elég következetes. Egyszerűbb lenne talán arra törekedni, hogy az egyházak egyáltalán ne kerüljenek senkinek semmibe. Az államháztartás rögtön egyenesbe jönne, a papok meg végre azzal foglalkoznának, ami a materialisták szerint amúgy sem létezik, ezért nem is forintosítható. Így aztán az egyházakra sem haragudna senki, hiszen nem kapnak egy árva fillért sem, és nem esnének kísértésbe, hogy helikopterrel járjanak Erdélybe vadászni. Egyszerű és világos képlet ez, és örökre megszabadulna minden bűntől az egyház. Mindazáltal nagy zavarban vagyok itt. Hogy a nincstelenség miért azonos a szabadsággal, hogy a közügyekkel való foglalatosság miért eleve megromlás, és miért csak annyi a politika dolga, hogy közpénzen folyton számolgassa a másik pénzét, nos, ezt nem tudom megmondani. Sosem voltam politikus. Mea culpa!
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu