Nagyot mondás álarca

Véget ért a nagyotmondás korszaka! - olvastam nemrégiben. Az egymásra sorjázó járványok, háborúk, aszályok, gabonaválságok, az energia-éhezés és kényelmi állapotunk megingása semmissé teszi korunk ígérgetéseit és ambícióit, melyekkel népszerűséget, befolyást, közhatalmat lehetett szerezni. Csak nagyokat kellett mondani. És persze elhallgattatni minden óvást a magabiztosság ellen. Korunk megjátszott közönye, valójában megvetése a keresztyénséggel szemben, döntő módon a valóság gyűlöletéből fakad. A révület még a gondolatát sem viselheti a józanságnak. Az antik erények is illegalitásba kényszerültek. Űzzük el a mértékletességet – házaltak a nagyotmondás ügynökei a törvényhozóknál, aztán a végtelenre nyitott gazdasági növekedés és ikertestvére, a nyitott társadalom elvezetnek majd a béke-boldogság világába. S ezt harsogták (harsogják) a médiumok is. Mintha emberiség elleni bűntett lenne, például, azt mondani, hogy a férfi férfi, a nő pedig nő, vagyis, hogy a nemi identitás egyben korlát is. Pedig már a válságok előtt látható volt, hogy hiába szakít ki ebből a nagyzoló boldogság-projektből ki-ki egy-egy ambíciót magának, és követeli transzba esve az összes emberi erőforrást hozzárendelni.  Az identitások kiszorítósdija folytonos összeütközéseket hoz, sőt, az egyes emberben is maghasadást idéz elő: az evidenciák rémületes gyorsasággal izzanak fel és hunynak ki az önmegvalósítás kohójában. Magát égeti el az ember, hogy télből is nyarat csináljon. A boldogság szükségállapot lett, melyhez a nagyravágyás szolgáltat statáriumot. Ám ebben az önkéntes Gulág-szigetvilágában az egyéni rész-boldogságok nem adódnak össze közös nagy boldogsággá, ahogy egykor, a kommunista rabszolgatáborok kényszermunkája sem adódott össze világmegváltó végeredménnyé, hiába ünnepelték három-négy-ötévente a hamisított adatokat. És, persze,  nagyotmondás volt az is, hogy véget ért volna a történelem.

Mégsem olyan nagy baj, ha rájövünk, hogy romlott áru az efféle boldogság-termék, hogy felülcímkézték a portékát, hamis szavatossági időt tüntetve fel. (A paradicsomkerti bűneset óta tudható, hogy az ördög hamis védjeggyel kísért.) Tehát nem baj, ha rádöbbenünk, hogy a nagyotmondás voltaképpen álarc, a mulandóság miatti szorongásunkat leplezzük vele. S végképp nem baj, ha a nagyotmondással együtt elillan istenkedésünk is. Ugyanis az ember teremtmény, ezért véges, tehát csak akkor lehet boldog, ha a Teremtővel, a Végtelennel tiszta kapcsolatban áll. Továbbá, az ember szabad, de csak akkor nem játssza el szabadságát, ha a szabad Isten igazságából, jóságából, szépségéből nyer ihletet a tiszta élethez. Az ember okos, de csak akkor bölcs is (homo sapiens), ha Istenre hallgat; bölcsesség nélkül üres okoskodás, Lélek nélkül ostoba szellemeskedés a sok szép jóakarat. Krisztus áldozata nélkül pedig megszűnik az igazmondás (sőt, az igazmondás értelme is elvész), és helyére tör az áltatás. Az ember nagyszerű, de csak akkor, ha a mindig nagyobb Istentől fogadja el léte korlátait. Amikor Jób perelni kezdett Istennel, mert földönfutó lett, meghaltak a gyermekei, betegség támadta meg, otthagyta a felesége, az egyik barátja ezt mondta neki: Isten nagyobb az embereknél (Jób 33,12). Ha azért mondta, hogy elhallgattassa, akkor hazugsággá tette az igazságot, és nem vigasztalta a szenvedőt. A mondat mást jelent. Szent Gergely magyarázata szerint ebben az állításban Isten örök tulajdonságai, vagyis jósága, igazságossága, bölcsessége is bennefoglaltatnak. Vagyis Istennek sem jósága, sem igazsága, sem bölcsessége nem szűnik meg akkor, ha mi, történetesen, nyomorúságba esünk. A panaszaink – és a lázadásaink is – abból fakadnak, hogy voltaképpen nem tudjuk igazán, kicsoda Isten. Isten mindig nagyobb – folytatták a magyarázatot a középkoriak. S mindig abban nagyobb, amiben leginkább hasonlítunk hozzá. De Isten nem nagyotmondó, hanem igazmondó. Hogy ha tehát vádol a szívünk a boldogság-karámba kényszerített, nagyotmondásokkal tönkretett világért (Madách szavával: íme, ennyit érsz magadban!), jó tudnunk az apostol szavát: Isten nagyobb a mi szívünknél (1János 3,20) – ez a kegyelem szava. Most csak egy korszak ér véget. De új, vagyis másfajta idő csak akkor kezdődhet, ha Istenhez kötjük magunkat, hogy megízlelhessük a múlandóban azt, ami örökkévaló. Igazat mondj, ne nagyot!