Mint várható

Mint várható volt, a néma robot után üzembe állt a beszélő gép, majd csakhamar megjelent a beszélgető gép is. Ez utóbbi már nemcsak monoton üzeneteket továbbit, hanem beszélget velünk, folytonosan bővíti ismeret-tárát, választási lehetőségeket mérlegel, dönt és képes követni csapongó gondolatainkat is. Memóriájában ott van (vagy hamarosan ott lesz) az össz-emberi civilizáció, minden beszélt és már kihalt nyelv, és mindaz, amit az ember megörökített, feljegyzett, kimondott. Már csak egy lépés, mondják sokan, és hamarosan az emberszív legtitkosabb rezdüléseit is algoritmusba szedhetjük, kiszámítjuk a kiszámíthatatlant és rendbe tanítjuk a szabadságot is.  Vagy ha mi nem, akkor majd a gép!  Mesterséges intelligencia szakadatlanul dolgozik, nem tart igényt nyolc óra pihenésre és nyolc óra szórakozásra, nem követel fizetés-emelést, nem betegszik meg, és nem vesz ki évi rendes szabadságot. Mesterséges intelligenciának már most mellékes tényező a nappal és az éjszaka, a tél és a nyár, ezeket csakis reánk való tekintettel veszi figyelembe, egyelőre. Az egyetemistának megírja a szakdolgozatot, a mérnöknek kiszámítja a statikát, a politikusnak prezentálja a választási programot, a papnak elővarázsolja a szentbeszédet. Csakhamar Nobel díjra terjeszthető fizikától kezdve irodalomig. Továbbá, felülmúl minden igás- és haszonállatot, ezer rabszolgát és országnyi cselédet. Tacitus-szal szólva „szégyenérzet és aggály félretételével” kihasználhatjuk a magunk javára. Lelkesedhetünk. És retteghetünk.

Ami a lelkesedők hangulatát illeti, azt egy történettel tudom jellemezni. Pár éve nagy munkával kibővítettük templomunkat. Az egész építkezés azzal kezdődött, hogy minden meglévő épületrészt megmértek, és minden újonnan építendő szakasz helyét kitűzték. Csak ámultam, ahogy hipp-hopp végeztek, mert emlékszem, gyerekkoromban, egy házhely kitűzése is vagy fél napot vett igénybe, körülményes, nehézkes munka volt. Bezzeg most! Hoztak egy pipec digitális műszert, gombokat nyomkodnak rajta, WIFI-vel nyomtatóra küldték a rajzot, s már kész is. Az egyik munkásunk a rövidségen ámuldozva, megjegyezte: na ehhez aztán nem kell sok ész! Hát igen, az észhez nem kell sok ész. A mesterséges intelligenciához nem kell természetes intelligencia. Az efféle tudásért lelkesedünk, ez demokratikus. És valóban hatalom-adó tudás. Tudás nélkül pedig nem lehet a miénk az, amit fontosnak tartunk! De honnan tudjuk meg, hogy mit kell valóban fontosnak tartanunk?

S ezzel már át is adtam a szót a rettegőknek. Szerintük a robotok uralmát jelzi, hogy mi magunk, az alkotók kezdjük mímelni azt, amit éppen azért alkottunk meg, hogy utánozzon minket. Kétszáz éve, ha valaki kiterjesztette kezeit, azt mondták: szárnyal. Ma erre a mozdulatra azt mondjuk: repülőgépet utánoz. Gépiesen mozog a szája, mesterkélten viselkedik –  ezek a régi kifejezések ijesztő többlet-jelentést kapnak mára. És ha majd mesterséges intelligencia rendezi a világot, folytonos gyanakvásban fogunk élni, hogy semmi sem valódi – talán már a gyanakvásunk sem az.

De hogy mi fontos, azt nem a tudás dönti el, hanem a bölcsesség. Az ember végzetes úton indul el, ha szégyenérzetét és aggályait félretéve gépekben kezdi megsokszorozni a maga természetét. Ugyanakkor éppen az ment meg az ember-másolatok önkényuralma alól, ami a gépek világát eleve a mesterség dimenziójában tartja. Az ember csak alkotni tud a különbözés és hasonulás dinamikája szerint. Teremteni csak Isten tud. Az ember abból alkot, ami a rendelkezésére áll, ezért amit újnak tart, az valójában csak újszerű. Isten semmiből teremtette a világot. A teremtésben nincs mesterséges. De a teremtés intelligens, az intelligencia pedig természetes. Ha és amennyiben a bölcsesség mutatja az utat.