Labirintus

Labirintus. Rémület és játék. De inkább rémület. Igen, labirintust építenek játékból is, játékra   – Vidám Parkban, aztán virtuálisan számítógépen, és szabadban is fákból meg sövényekből, ahol hosszabb vagy rövidebb időt tölthetünk, szabadon keresve az utat. Mégis, a labirintus inkább rémület: hiszen útvesztő. Minosz király mitologikus labirintusától kezdve a középkor megannyi labirintus-képéig, el a mai horror filmek rémisztő helyszíneiig, a labirintus útvesztő: olyan út, amely mindig önmagába fut; olyan út, amely nem is út, olyan út, amelyre lépve nincs kiút,  amely az életidőnk valóságában csak veszteglés és veszedelem. Igen, a labirintus az életünk egyik nagy szimbóluma, maga az életünk. Aki érkezett már mindegyre már ugyanoda, ahonnan elindult, akinek élete áthatolhatatlan bonyodalmak csapdáiban vergődik, aki csak megy, de amin halad, nem visz sehova, tudja, miről beszélek. 

Azért hozom ezt fel, mert ma egyházunkban úgynevezett Biblia-vasárnap van. Furcsa a kifejezés, tudom. Furcsa az alkalom is. Hiszen az egyház életében minden nap a Biblia napja, minden nap olvassuk, és felolvassuk, idézzük és értelmezzük, tanuljuk és tanítjuk. Nemcsak templomokban látható nyitva az Úrasztalán, a felolvasó pulton, hanem sok-sok keresztyén asztalán, hálószoba polcán, táskájában, zsebében is ott a Biblia. Miért hát akkor ez a külön nap? -  amikor a gyülekezetekben külön is szólnak a Bibliáról, megemlékeznek a régi és mai bibliafordításokról, hálát adnak, hogy gyönyörű anyanyelvünkön, magyarul is olvashatjuk? Miért ez a külön nap, amikor adományokat is gyűjtünk a Biblia újabb és újabb kiadásaira? Miért olyan fontos, hogy a Biblia mindenkihez eljuthasson, és mindenki olvashassa? Miért nem a hívők belügye a Biblia? Miért is? Kálvin azt mondja: az életünk labirintus. A Biblia pedig a nagy kalauz. A Szentírás a  vezérfonal, amely nemcsak utat mutat, hanem megtanít eligazodni is, megtanít az utat el nem téveszteni és elérkezni egészen a boldogító célig. S ez azért lehetséges, mert az egész Biblia arról szól, arról az egyről, aki már végigjárta az emberi élet nagy labirintusát – annak minden szenvedését, rettenetét, terhét és nyomorúságát: élettől halálig, és feltámadásig. Őróla, Krisztusról beszél a Biblia. Ő pedig, ha meghalljuk szavát, az mondja magáról: én vagyok az út… S mindegyre azt mondja mindenkinek: jer és kövess engem! Ha őt követjük, nem veszteglünk, s nem kell üres köröket rónunk, szüntelen a magunk csődjeihez visszaérve. Társunk lett az élet minden rettenetében, s arra hív, hogy legyünk társai  a szabadulásban. Ezért mondja róla egy szép vers: „Életünk alfája és ómegája Krisztus, vele ér véget a labirintus. „