Komfort – kényelem? - vigasztalás?

Komfort – kényelem? - vigasztalás?

Érdekes hír jelent meg egy közvéleménykutató beszámolói között. Arra voltak kíváncsiak, hogyan rangsorolják az emberek korunk bálványait. Mi a legfontosabb érdek, minek az elveszítéséért aggódunk a leginkább, miért teszünk meg mindent, hogy megtartsuk? Nem tudom, hogy a kutatók irányított kérdései valóban elvezettek-e a lényegig, de voltaképpen nem csodálkozunk a közölt eredményen. Korunk bálványa nem a pénz, a hatalom, a befolyás, a siker, a szex, a mámor, a politika (ez utóbbi alig valakit érdekel), hanem a kényelem.  Bár a kutatás Amerikában folyt, a komfort szó kedves ismerősünk. Az összkomfortos lakástól a komfortzónáig szerül szerte használjuk mi is. Így aztán néhány sejtést megkockáztathatunk.  A kényelmi zóna azt a jól működő életkört jelenti, ahol a céljainkat a lehető legkevesebb erőfeszítéssel elérjük. Olykor pedig az erőfeszítés is része a komfortosságnak (ma már az egészséges életmódba beletartozik az önfárasztás is). A komfortzóna lehet ugyan unalmas, de még a méltóságát is oda adja érte az ember; ahogy Szent Ágoston mondja: a nyugalmunkért cserébe könnyen lemondunk az igazságról és a szabadságról. Ám a kényelem megszokása, mondják az emberi lélek kutatói, veszélyes is lehet, mert ha kizökkenünk belőle, kiszámíthatatlanul reagálunk. A mai wellness-civilizáció egész iparágat működtet e veszély kisebbítésére: túlélő-táborok és kalandtúrák, extrém sportok, stressz-tréningek, mesterséges kényelmetlenségek. Ámbár, hozzáteszem, ezek is mind kényelmesen elérhetők. Michelangelo híres festménye a Sixtusi kápolnában úgy ábrázolja az ember teremtését, hogy Ádám ernyedten, éppen csak emeli ujját, és az energikus Teremtő nyújtja felé alkotó hatalmát (ahogy a zsoltár mondja: a világegyetem Isten ujjának alkotása, Zsoltár 8,4). Helyes! - mondaná a mai ember (aki mit sem ért az isteni titokból), a kezemet sem kell nyújtani, elég, ha jelzek az ujjacskámmal, beütöm a mennyei PIN-kódot. Amit digitális kornak nevezünk, az nem a csodagépek és a mesterséges intelligencia elterjedését jelenti, hanem azt, hogy az ujjbegyünkkel irányítunk mindent. Talán nem véletlen, hogy az újmódi bálvány-rangsorban a kényelem ikertestvére, a kontroll szerezte meg a második helyet.

Van azonban másféle komfort is. Maradandóan József Attila szép, szomorú versében jelenik meg:

„Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.”

(Íme, hát megleltem hazámat)

Fedél, tűzhely, asztal, család – nos, egyik sem felhőtlen kényelem vagy kényelmes magától-működés, hanem megérkezés, hazatalálás, és az otthonlét öröme. A komfort szó eredetileg megerősítést jelent, amikor talpra áll a beteg, megújul az ernyedt test, teljesedik jókedvünk, ránk talál az igazunk, vigasztalást kap a szomorkodó. Jézus szava szerint a Szentlélek neve: Vigasztaló (János evangéliuma 14. rész), aki elvezet a teljes igazságra, megerősít a szeretet munkáiban, átölel Isten erős szeretetével és megtart az üdvösségre, újjáteremt Isten országára.

Ha azt hisszük, hogy akkor jó a világ, ha kisujjunkkal pörgetjük a csillagokat, voltaképpen magunkat bálványozzuk. A vigasztalás ellenben sosem bálvány. Ha dühöngve észleljük, hogy megnehezedik a kényelmes világ fenntartása, érdemes önvizsgálatot tartani: nem restültünk-e bele a hatékonnyá szervezett világ kényelmébe? Ellenben az igazság követése szeretetben sosem bálvány. Bálványnak azt tekintjük, amit Isten helyére teszünk, vélve, Isten nélkül kényelmesebb az élet. Meglehet. De valójában erőtelen és céltalan. Magány-zárka – összkomfortos bálványgyár.

Kossuth Rádió, Lélektől lélekig, 2022. augusztus 21.