Előbb láttam a tengert, mint a Balatont - mondja Fehér Béla egyik furfangos regényének főhőse. Ez a mondat nekünk, Balaton-járó magyaroknak bizony sokat mond. Sors van benne, előre kiszámíthatatlan életfordulat, a valóság és a magunkra szabott illendőség furcsa játéka. De van benne némi metafizika is. Hiszen azt mondja a 93. zsoltár: „a nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr". Egyszerre dicsőséges és különös mondat ez. Ha tengert látunk, felcsapó szüntelen hullámzást szüntelen morajlásban, vagy ha szakadó vízesés látunk minden átható dübörgésben, vagy ha hegyeket látunk égbe tűnő csúcsokkal, s ha - olykor - csillagokat látunk, melyek porszemmé teszik a bejárhatatlan bolygót, és mérhetetlen kicsiség távlatában rendezik az embert, akkor így kiáltunk: ilyen az Isten! S azért kiáltunk így, mert valami képünk, érzékünk, sejtelmünk támad, s egyúttal csodálatunk és félelmünk is - ráébredünk a helyünkre, és arra, hogy ez a mi helyünk bizony csodálatos kilátó. Megragad bennünket, hogy ahol vagyunk és élünk, ahonnan szemléljük az egész világegyetemet, az maga csodálatos hely. S véljük, ennyi elég! Elég, hogy elámulunk: ilyen az Isten! - s hogy ez már megingathatatlan bizonyosság.
De a zsoltár többet mond. Nem azt mondja, hogy ilyen az Isten: ti. hogy ilyen lenyűgöző, mindent betöltő, fenséges, hanem azt mondja, hogy fenségesebb ezeknél is. Vagyis az, hogy előbb látom a tengert, mint a Balatont, voltaképpen nem előny. Sőt, aki nem látta a Balatont, nem is érti, hogy ez a mondat voltaképpen fordított tapasztalatot fejez ki. A tengert, a hegyeket, a csillagokat, meg hát a Balatont is, persze, mind-mind előbb látjuk, mint azt, hogy milyen az Isten - főleg ha kilátó értelemmel szemlélődünk. Az igazi sejtelem mégis az, hogy Isten fenségesebb mindezeknél. S ekkor a korábbi bizonyosságunk, a hasonlat bizonyossága újra végtelen sejtelemmé lesz. Az Alkotó titkát sejtjük meg: jóságát, szilárdságát, bőkezűségét és jókedvét, hogy ilyen világot alkotott. Mi több, az ilyen kilátóhelyeken, mint a tengerpart, vagy éppen a Balatoné, egy völgyé vagy éppen egész bolygónké, még talán belátás is érlelődik bennünk: hogyha Isten ilyen az egyébként néma világegyetemmel, mennyivel fenségesebb hozzánk, akiket mindezzel megajándékozott, sőt, szent igéjében meg is szólított, nem csak megajándékozott, hanem Krisztusban önmagát is megosztotta.
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu