Kalendárium

Tavaly a járvány miatt számos korlátozást vezettek be, így aztán kevesebb helyre mehettem, kevesebb emberrel találkozhattam, csappant az intézendők száma, de maradt időm, sőt, bőven támadt időm olvasni. Legalábbis jó sokáig így gondoltam ezt. Aztán a szilveszteri csendességben egészen más eredményre kellett jutnom, amikor átfésültem a számítógépemen a későbbi olvasásra szánt,  érdekesnek tűnő cikkek és tanulmányok listáját. Talán mégsem volt olyan sok időm, mint reméltem, mert lám, az elmúlt évből olvasatlanul maradt rám ezernyi fontos beszámoló, elemzés, gondolat és tudósmunka. Például, arról, hogy miképpen bontotta fel a világjárvány  a korábban megszokott életrendünket, és milyen mentális változást hozhat magával a közvetlen gyászban való részvétel korlátozása? Vagy hogy miért csappant meg jelentősen a bizalom a tömegmédiumok igazmondása iránt, legalábbis az Egyesült Államokban? Vagy hogy miért mutatnak növekvő érdektelenséget a brit kamaszok a felsőoktatás iránt, szemben a bevándorlók gyermekeivel, akik a jövő nagy lehetőségét látják abban, ha egyetemen tanulhatnak? Vagy hogy van-e esélye az egyházaknak jobb időkre átmenteni a házasság intézményét, mígnem elvonul a gender-őrület árvize? Vagy hogy milyen hatással van ránk és az utánunk következő nemzedékekre a sebesség-kultúra, vagy hogy miféle áthatolhatatlan szövedéket fon körénk a kiégés társadalmának életmód-hajszája? Nem sorolom tovább, csak remélem jut még időm elolvasni mindezt.  Ám ezen a listán mást is találtam itt-ott. Például, interneten meghirdetett, de már rég lejárt akciókat. Nocsak, már emlékszem, vehettem volna kedvezménnyel takarító-szereket, költöztető-készletet, poloska-irtót, kültéri árnyékolót és tölgyfavázas széket is. A könyveimhez szoktam könyvjelzőként használni buszjegyet, múzeumi belépőt, összehajtogatott szóró-reklámot, sztaniolpapírt, mikor mi akadt a kezem ügyébe. Úgy látszik, ezt a szokásomat a számítógépre is átvittem.

Miért mondom el mindezt? Azért, mert azt hiszem, az esetem jól jelzi, hogy az életünket egészen másképpen szervezi a sokféle érdeklődés, szükség, igény, hiány, tennivaló és remélni való, mint a határnapok külső rendje. A régi római szó, kalendárium, eredetileg az adósságrendezés napjának kihirdetésének jelentette, ebből lett az adósok könyve, mert az adóbehajtók mégiscsak a várományt tekintették mindenképpen feljegyzendőnek. Így keveredik az életünk kalendáriumában is az, ami igazán érdekes, azzal, ami az imént még halaszthatatlanul fontosnak tűnt, de aztán éveket is várhatunk vele. És itt van még az is, amit mások várnak el tőlünk.  Mi hát a lényeges és mi a lényegtelen? Mi a feltétlen és mi az esetleges? Mit vagyunk szabadok megtenni, és mit kötelesek?

Egy könyvem van, amit soha nem tettem félre a később olvasandók listájára, hanem folyamatosan olvasom. Itt találom a bölcsességet mindahhoz, amin eltűnődtem. Ezt mondja a Prédikátor könyve a Bibliában: „Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.” (Prédikátor könyve 3,6). Ezt az időt nem a naptár mutatja meg, hanem a szívünk. S hogy mit kell megkeresni és megtartani, azt pedig a Szentlélek mutatja meg a szívünknek.