Jóval győzd le a gonoszt!

Főtiszteletű püspök úr, kedves barátunk!

Láttam már eseményt, amikor egy távozó egyházkormányzó mintegy kézből-kézbe akarta átadni utódjának, de mit is...? Mit is adhatott volna át? Szegedi Kis István, a szétszórt magyarok, a Dunamellék nagy reformátora és első püspöke azt mondja a püspökségről, hogy az egyház szép rendjében az egyazon szolgálatban állók és ennélfogva azonos rangúak közös akarattal bíznak meg a maguk köréből egy tapasztalt szolga-társat azért, hogy ügyeiket intézze, szószólójuk és támaszuk legyen a Krisztus evangéliumának szolgálatában (Loci Communes, 202). A püspök tehát apostoli értelemben nem a szolgálati elődjétől, hanem a szolgálók közösségétől veszi a tisztét. És nekik is tartozik számadással, nem az elődjének. Végsősoron ugyanis a missziónak van folytonossága, successió-ja, ennek pedig egyetlen biztosítéka van: az egyház urának, örök főpapunknak, Krisztusnak a kezessége! Az Ő kezéből vedd hát a szolgálatot! Igen, előd az utódnak nem mondhat mást: Krisztusra mutat! És ennél a barát sem tehet többet, csak talán érzelmesebben szól hozzád, éppen úgy, ahogyan Te buzdítottál 18 évvel ezelőtt.  Akkori intelmeid sokat visszhangoztak bennem; a nehéz időkben vigasztaltak, a jó időkben buzdítottak. S lám, messzebb is mutatnak 18 esztendőnél. Bizony, most neked szólnak!

1.

Mindenekelőtt, azt kötötted a lelkemre, tudjam csak: nem vagyok egyedül. Nos, te sem vagy egyedül, vagyis nem kell püspöki farkas-magányba húzódnod sem a nyomasztó feladatok súlya alatt, sem a méltatlan támadások elől. Igen, meg fogod tapasztalni, hogy nem feltétlenül marad melletted, aki nagy hangon hergel (hogy ne mondjam: uszít) a harcra. De azon még inkább csodálkozhatsz majd, hogy ugyanakkor végig kitart melletted az, akire egyáltalán nem számítottál. Ez a püspöki szolgálat romantikus oldala.

A minden értelmet felülmúló, szürracionális oldala pedig az, hogy Krisztus mindig veled van, mert az övé vagy. Sokszor megvallottad már megtérésedről, hogy voltaképpen akkor is az övé voltál, amikor a magad ura akartál lenni. Mi pedig valljuk felőled, hogy akkor is a Krisztusé voltál, amikor mások akartak kisajátítani. És mert a Krisztusé vagy, az övéi mindig veled lesznek. Ünnep múltán is sokan fognak érted imádkozni, köztük leszek én is.

Azt pedig, hogy nem vagy egyedül, olykor paradox módon mutatja meg Isten.

Illés prófétának a végletes magányig kellett elsodródnia, hogy ott tudassa vele az Úr: hiába mondogattad annyit az önsirató szöveget: „magamra maradtam, csak én vagyok egyedül!” – mert erre ezt mondja az Úr: én meghagytam még 7000 igazat melletted! (1Kir 19) A bálványimádó világ jó néven veszi, ha virrasztóba kezdünk a magunk ravatala mellett. Legzajosabban a keresztyénséget temető keresztyéneket ünnepli. De hogy valóban tudhasd: nem vagy egyedül, ahhoz sokszor kell magadra maradnod azzal, aki halk és szelíd hangon beszél a szíveddel! Gyakorold a soliloquia-t, a lélek magános beszélgetését Krisztussal! S amit Ő mond, mindig az legyen az utad!  

2.

18 éve bátorítólag idézted Albert Camus híres könyvét, a Pestis-t, és arra buzdítottál, hogy ne fussak el a nehéz helyzetek elől, ahogyan Paneloux atya sem futott el a pestises városból, hanem kitartott, mindhalálig hűséggel. Magad sem tudtad, jövendöltél, nyilván! Igen, most egy világjárvány közepén vagyunk. Hűséges társakat, barátokat vesztettünk el, akiket mélyen gyászolunk, de nem futunk el.  Mások, lelkipásztorok is, letettek arról, hogy bármi módon, de vigasztalást és megelevenítő igét hirdessenek, csak bezárkóztak. De mi nem futunk el! És a legkevésbé sem hátrálunk meg a kérdés elől, amit Paneluox atya vetett fel utolsó prédikációjában: „Tudomásul kell vennünk, hogy nincs sziget a pestisben. Szó sem lehet itt középútról. El kell fogadnunk a botrányt, mert választanunk kell: gyűlölni Istent, avagy szeretni Őt.” Ez a végső kérdés. Camus, persze többről beszél e könyvben, mint járványról. Tudjuk, a barna pestis idején, a náci megszállás alatt írta. Ma nem egy-színű az a pestis, inkább afféle hamis szivárvány. És tombolása idején sokan megfutamodnak, mégpedig a legegyszerűbb módon: idomulnak, aztán harsányan csattogják, hogy ráébredtek a valóságra, a jövő pedig a múlt eltörlésével kezdődik, végképp. Minket azonban a szüleink és igaz tanítóink arra intettek: nem ahhoz kell a bátorság, hogy beálljon az ember a fősodorba, a világ-trendbe, aztán az egészre rálötyböljön valami üres hivatkozást Isten szeretetéről. Mert nem az a szolgálatunk, hogy Isten számára felmentést édeskedjünk ki az emberektől és csináljunk belőle egy politikailag korrekt kozmikus terapeutát. Fordítva, a világ nagy krízise az, hogy az ember Isten nélkül akar azzá lenni, akivé csak a Teremtőjével megbékélt közösségben lehet.  Ne feledd hát a Niceai Hitvallás szép és mély értelmű tételét: Krisztus nem pusztán érettünk, emberekért szállott alá a mennyből, hanem üdvösségünkért (propter nos homines et propter nostram salutem)! A testetöltés, a kereszt, a feltámadás nem az önistenítés korrekciója, hanem szabadítás! Árassza ki szívedbe a Szentlélek Istennek ezt a megmentő, üdvözítő szeretetét! (Róma 5,5)

3.

Geleji Katona István, Erdély nagy püspöke ezt mondja kánonaiban a püspökről: a püspök gondolja meg, hogy nem a hatalom vagy a rang, hanem csak a sorrend teszi őt elsővé, de nem azért, hogy a méltóság legmagasabb fokán fennhéjázzon, hanem azért, hogy még több munkát, gondot és terhet vegyen magára az egyházak megtartására, növelésére, kormányzására, és megvédelmezésére. (Geleji Kánonok, 91.)

Amikor püspök lettem, azt kérted tőlem, hogy ne változzak meg. Nos, ami a fennhéjázást illeti, abba bele sem kezdtem, annyira féltem a magas polcoktól. Jelentem tehát, hogy többé-kevésbé sikerült nem megváltoznom. Maradtam fanyar, hiper-kritikus, nehezen mozduló. Ezért külön köszönöm, hogy püspökségem alatt is megmaradtál a barátomnak! Nem lehetett könnyű. S meglehet, eztán még nehezebb lesz. De mint a barátod kívánom, ízlelgesd sokat a Krisztus-követés szépségét! Láss előre legalább annyira, mint 18 évvel ezelőtt!  Élvezd a családodnak, Juditnak, a gyermekeknek, az unokáknak, a testvéreidnek áldó szeretetét, és azt a biztonságot, amit az ő hűségük jelent! Győzzed csak mindig jó szóval, bőséggel adott neked abból a Teremtő! És legkiváltképp mindig jóval győzd le a gonoszt! (Róma 12,21)