Jézus szabálya szerint

Nemrégiben jutott el hozzám a családi hagyatékból egy oklevél, melyet tíz éves koromban kaptam egy járási helyesírási versenyen. Ez áll rajta: „Oklevél a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmával rendezett járási helyesírási versenyen elért első helyezésért.” Dátum, aláírások, pecsét.  A velem egykorú hallgatók máris tudják, ezt a versenyt 1967-ben rendezték. Az oklevelet a szüleim tették el, az ő emlékeik közül került elő. Amikor Miklós öcsém elhozta, nyomban félre akartam tenni, mert nem is emlékeztem rá, hogy egyáltalán szerepeltem volna ilyen versenyen, és nem is izgatott különösebben, hogy emlékezetbe foglaljam a verseny-eredményeimet (voltaképpen, nem is volt sok). Csakhogy szemembe ötlött az oklevél teljes dátuma: 1967. március 15. Hm, a dátum nem is októberi és nem is a szocialista forradalmat juttatja eszünkbe. Így aztán ötven év távolából csak találgathatom, hogy ez a verseny márciusban volt-e vagy októberben, és még inkább, hogy vajon miféle figyelmetlenség vezethetett egy rosszul dátumozott oklevél kiadásához, és vajon hogyan nem vették észre annakidején az aláírói? Akárhogy is, történelmi helyesírás szempontjából, ez bizony éppenséggel elégtelen alkotás. De az is lehet, hogy csak takarékoskodni akartak a papírral, vagy nem volt érdekes a két forradalom megkülönböztetése, mert a korabeli ideológiai sulykolás értelmében még a mi március 15-i forradalmunk és szabadságharcunk is a Nagy Októberiben futotta ki magát. Meg amúgy is megtette ez a papír a kis lurkónak, ha már papgyerek, a lelkem!

Miért mondom el mindezt? Ma Mikulás van. Helyesebben Miklós napja. Isten éltessen, kedves öcsém! Még pontosabban Myrai Szent Miklós napja van, akiről a középkor hajnalától kezdve számtalan Legenda Sanctorum emlékezett meg, és akinek nemes tettei, adakozó-készsége, erkölcsi szilárdsága, a nevéhez fűződő csodatettek szép példával szolgáltak és szolgának ma is megannyi nemzedéknek. De hogyan lett Szent Miklósból Mikulás meg Télapó? És hogyan lett az önzetlen, s főleg rejtetten adakozóból üdítőital-reklámok fehérszakállas szánkóbajnoka? Elmondják a történészek. Engem azonban az izgat, hogy miképpen találunk vissza a negyedik század szent életű püspökéhez a mai fogyasztási révületek szövevényéből? Azt hiszem, a leginkább úgy, hogy újra meg újra felidézzük az alakját és tetteit. Sőt, még inkább úgy, hogy felidézzük mindazt, amire az élete tanít és elkötelez. Hogy például jónak lenni jó. Vagy, hogy Jézus szabálya szerint: „amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb!” (Máté evangéliuma 6,3). Vagy, megint Jézus szabálya szerint: „Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük.” (Lukács evangéliuma 6,31).

S hogy mindez miért arról a rosszul dátumozott oklevélről jutott eszembe? Nos, azért, mert a „nagy októberit” már nem ünnepeljük, de március 15-ét, az igazi forradalmat igen. Igen, visszatalálhatunk ez eredethez! Ha Szent Miklós lelkülete megéled, az megélteti a jóság után epekedő világot is, és megtanít minket, önteltségre folyton hajlamos embereket, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jakab apostol levele 1,17) Próbatételek, karantén-fogság, betegekért való aggodalmak, foszladozó ünnep-remények idején aligha van vigasztalóbb üzenet ennél.