Igazi advent

Évezredes szokás a keresztyén egyházakban, hogy advent idején ószövetségi próféciákat olvasnak, s mintegy ezek fényében karácsonykor már egy beteljesedésre tekintenek vissza. Ma is így van ez, sok-sok gyülekezetben vasárnapról-vasárnapra egy-egy prófétától olyan szakaszokat olvasnak és magyaráznak, melyekben Isten egykori szent emberei egy gyógyító, szabadító, üdvözítő személyről szólnak, akinek eljövetelét Isten az akkor élt szenvedő népének, sőt az egész világnak ígéri. Ezek az üdv-jövendölések mindig előre tekintenek, és azzal biztatnak, hogy reménységünket Isten ígéreteire alapozzuk. Ezért mondja az újszövetség egyik passzusa: Jézus Krisztusban Istennek minden ígérete igenné és ámenné lett. 

Manapság azonban nemcsak egy boldog beteljesedésre tekintünk vissza, és nemcsak azzal töltjük advent idejét, hogy ennek fényében újra meg újra felidézzük Isten megbízhatóságát és hűségét, hanem mintha azok a régi idők köszöntenének ránk, s olykor mi is mintha csak a jövőbe tekintve idézhetnénk a régi prófétákat. Ézsaiásnál például ezt olvassuk: „A paloták elhagyva, a város zaja elnémult, torony és bástya barlangokká lettek örökre, ahol a vadszamár kedvére él, és a nyájak legelnek. Míglen kiöntetik reánk a Lélek a magasból, és a puszta termőfölddé lesz, és a termőföld erdőnek tartatik, és lakozik a pusztában jogosság, és igazság fog ülni a termőföldön, és az igazság műve békesség lesz, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (Ésaiás 32) E sorokat hallva lezüllött városok, romos épületek, kifosztott termőföldek, egy felfúlt világ, a környezetszennyezés megannyi nyomorúsága ötlik a szemembe, s az a látvány, hogy nemcsak a történelemben és a társadalomban, de immár a természetben is elsikkad az, amit a próféta igazságnak és jogosságnak tart. 

De hadd hívjam fel a figyelmet egy különös vonatkozásra is. Mint említettem, a próféták többnyire jövőidőben szólnak. Távoli nemzedékekre tekintenek előre, és reménységüket mintegy azokra vonatkoztatják. Mint amikor az ember már csak az unokáiért remél valami jót. Itt azonban ezt halljuk: míglen kiöntetik reánk a Lélek. Vagyis a próféta már saját nemzedékét is azok közé számítja, akik megkapják a szabadulás ajándékát. Talán a mi mostani adventünk ehhez hasonlít a legjobban: itt és most reménykedhetünk abban, hogy még mi is megkaphatjuk a jogosság és igazság nagy isteni ajándékát. S valóban, ha a hűséges Istenre tekintünk, boldog reménységgel hihetjük ezt.  Adja Isten, hogy egyre sötétedő világunkban, kedvtelen adventünkben felragyogjon karácsony világossága, s halljuk mi is az angyalok buzdítását: „Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz!” (Lukács 2) S adja Isten, hogy amikor ezt halljuk, a pásztorok nyomán mi is el tudjunk indulni, hogy megtaláljuk hűséges Megváltónkat, hogy reánk is kiáradjon Istennek nagy kegyelme.