Húsvétra

Mint ünnepkor szokás Húsvétban is kioldjuk magunkat a köznapokból. Élénken figyeljük, hogyan társul az ünnepléshez körülöttünk a világ, hogyan fakadnak a rügyek, hogyan virágzik elő téli dermedtségből a természet. S valahogy így szeretnénk mi is kilépni a köznapjainkból, aggodalmainkból, tétlenségből és csüggedésből az ünnep igazi terébe. Így ünnepeljük húsvétot évezredek óta. De különös módon, az első húsvéton éppen a fordítottja történt annak, mint amilyen érzéssel az ünnepre készülünk. A mi mozdulatunk a kioldódás, a kilépés. Az első húsvétban, a feltámadás napján azonban Krisztus belépett az életünkbe. Pál apostol, ha nem is teljes, de tételes listát közöl arról, kiknek jelent meg a feltámadott Krisztus. Megjelent – mondja –  Péternek, aztán a tizenkettőnek, aztán több mint ötszáz atyafinak egyszerre, aztán Jakabnak, majd mind az apostoloknak, s hozzáteszi: s legutólszor pedig nekem, aki a legkisebb vagyok az apostolok között. Ha a Korinthusi levél e szép felsorolását az evangéliumi beszámolók mellé illesztjük, rögtön megértjük, miről szóltam az előbb. Most tehát nem arra hívom fel a figyelmet, hogy kiknek jelent meg a Feltámadott, hanem hogy milyen körülmények között voltak, amikor megjelent nekik. Megjelent a sírkertben a gyászoló asszonyoknak. Aztán megjelent a félelmükben ajtót reteszelő, elzárkózó tanítványoknak. Aztán megjelent másik kettőnek, akik csüggedten vonultak vissza porba hullt reményeiktől. Megjelent akkor is, amikor a tanítványok munkában voltak, s mint megannyiszor, megint hiába halásztak. S megjelent annak a Saulnak is, aki vértől lihegve üldözte a Krisztus követőit. Csupa köznapi helyzet. Gyász, félelem, csüggedés, kudarc vagy éppen harag. Vagyis húsvétkor mi mind azt ünnepeljük, mi mind azért öltözünk ünneplőbe, azért lépünk ki a köznapok ritmusából, mert Isten elhozta a köznapokba az új élet valóságát, Jézus Krisztus, a Feltámadott éppen ott lép hozzánk, ahol vagyunk. Egy sírkertbe, egy fülledt, bezárt szobába, egy asztal mellé, egy tópatra, hol még üres a hajóban háló, és egy országútra, ahol rettentő dolgok készülnek. Tehát itt jelent meg közöttünk, itt teremt életkapcsolatot egész életünkkel. Pál felsorolásában áll egy igen fontos szó! Ezt mondja: és legutolszor – vagyis végül! - megjelent nekem. Ez jelentheti azt, hogy végére ért a felsorolásnak, jelentheti, s mondja is, hogy neki is, mint a legkisebbnek megjelent Krisztus. De ez a szó, hogy legutolszor a végső időkre irányítja a figyelmünket. Arra, amikor a halottak feltámadásakor Krisztus mindenki számára megjelenik, ahogy a Jelenések könyve mondja: minden szem meglátja Őt. Nem kérdés hát, hogy gyászban vagyok, vagy félelmek között, vagy nyomasztó, de hiábavaló munkát végzek, vagy éppen egy csődbe ment ország lemondó polgára lettem, - Krisztus ilyenekhez jött, és ilyen helyzetekben köszönt bennünket, úgy, ahogy köszöntötte a régieket: Békesség néktek! És ez a köszöntés, a húsvét csodálatos üzenete mindvégig érvényes. Hozzánk is szól, s éppen abban, amiben vagyunk. S mert szól hozzánk, minden okunk megvan, hogy ezen a napon hálás ünnepre gyűljünk egybe, s mondjuk egymásnak is: feltámadott az Úr, bizonnyal! Eljön közénk és békességet hoz mindnyájónk számára.