Hűségpróbán

Újabban itt-ott, Magyarországon is, hallani egy cinikus felvetést, miszerint a renyhülő egyházias öntudatnak jót tenne némi egyházüldözés. Utalnak ezzel a híres megállapításra: „számosabban leszünk valahányszor végigkaszáltok rajtunk: vetőmag a keresztyének vére.” A mondás Tertullianustól származik, aki jogászból lett hitvédővé, és e megállapításával a Néró-féle keresztyénüldözés hatására utalt (Védőbeszéd 50,13) . De ostorozta a saját korának egyházát is erkölcsi süllyedése miatt. Mindazáltal rájuk nézve is, sőt nekik is, és nemcsak a keresztyén-ellenes hatóságoknak mondja: számosabban leszünk valahányszor végigkaszáltok rajtunk.

De mit takar a mai, újkeletű javaslat? Akik őriznek még személyes emléket a pártállam egyház-sorvasztó tevékenységéről, vagy már engedtek különféle megbélyegzéseknek és ezeket elkerülendő ön-cenzúrázták legjobb keresztyéni meggyőződésüket munkahelyen, társadalmi megnyilatkozásban, nevelési-oktatási kérdésekben, kulturálisan, vagy éppen népszámlálási kérdőív kitöltése közben,  egyszóval mindenütt, és aztán röstellik (de azt is csak titokban), hogy restelkedtek, azok - régi és mai szorongatottak egyaránt - tudják jól, hogy amit 1800 éve mondott Tertullianus Észak-Afrikában - a keresztyének vére magvetés -, az a hit igazságába vetett bizalom megnyilatkozása, nem pedig csalfa recept vagy éppen hamis gyógyszer a növekedés illúziójához. Aki mégis így ajánlgatja, az ugyan lehet dühös vagy aggódó, valójában cinikus egyházromboló. Igen, a mártírok vére vetőmag, ám azt is tudjuk, hogy az Isten ellenségének meg az a szokása, hogy konkolyt vet a jó mag közé (Máté evangéliuma 13). A konkoly pedig, bár nagyon hasonlít a búzához, nem áldás, hanem tövis és átok (Jób könyve 31,41). Mikor Római Birodalomban, a 4. században véget ért a keresztyének üldözése, szellemi zavarok támadtak; és éppen Észak-Afrikban egy szakadár mozgalom kezdte hirdetni (többek között Tertullianusra is hivatkozva, illetve szavait kiforgatva), hogy az igaz hit egyetlen hitelesítő pecsétje kizárólag az egyház üldözése; ezért aztán e közösség tagjai lázasan keresték a mártíriumot, sőt a saját kezükbe vették a dolgot, s ha nem másképpen, hát erőszakkal provokálták ki önmaguk ellen a hatóságok erőszakos fellépését. Holott a viszony fordított: a vértanúságot mindig megelőzi tanúság, vagyis az igazság melletti tanúságtétel. Jézus tanúnak küldte ki tanítványait, nem vértanúnak, ám arra is felkészítette őket. De az üldöztetés nem az igazságot igazolja, hanem arra mutat rá, hogy az igazságért való szenvedés vállalása is része az igazság és az igazság megvallása közötti belső köteléknek. Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst - mondogatják ma sokfelé, ám ez csak féligazság; a teljes igazság az, hogy Isten meg akarja menteni a bűnöst a bűnből. Az igazság nem lesz igazabb üldöztetés következtében, az igazságért való szenvedés hűségpróba. Jézus nem az üldözötteket mondja boldognak, hanem azokat, akik az igazságért és Őérette szenvednek hátratételt (Máté 5,11).  A boldogság forrása ugyanis Isten mindenható szentségében és halálból szabadító szeretetében van. Ahol hátra teszik az igazságot (és vele a boldogságot és a szabadságot), ott érdemes hátramaradnunk (hátratételt szenvednünk) Őérette.

Mint mondtam, Tertullianus sokat korholta a maga korának egyházát - szakított is vele, aztán élete végén visszatért. De nem az volt a baja az egyházzal, hogy az túl szigorú lett volna erkölcseiben és elveiben, hanem ellenkezőleg: túlságosan is engedékenynek, elvtelennek, hajlékonynak és gyávának mutatkozott. Ma olyanok játszadoznak a gondolattal, hogy egyházüldözésre lenne szükség az egyház érdekében, akik azért szidalmazzák az egyházat, mert szerintük (és e világ szerint, meg a konkolyt vető ellenség szerint) nem elég engedékeny. A mai egyház stigmái ezek: merev, maradi, fundamentalista, kirekesztő, homofób. Pedig csak hűséges az igazsághoz. És ha az, akkor szabad és boldog is.