Fogy az időnk, vagy telik?

Fogy az időnk, vagy telik?

Nyilván sokan tudják, hogy az adventi kalendárium egy német lutheránus lelkészgyermek, Gerhard Lang találmánya, ha ugyan lehet „találmány”-nak nevezni egy többszáz éves hagyományegyüttes ötletes egybefoglalását. Még ma is hozzáférhető a 100 évvel ezelőtt elterjedt, klasszikus, kihajtogatós kartonforma, melynek megszámozott ablakocskái mögött egy-egy bibliai idézet vagy szép illusztráció készít fel karácsonyra. December első napjától kezdve karácsony estjéig naponként tárul fel a várakozó előtt az Üdvözítő érkezésének a titka. Ez egyszerre tanít türelemre és ad szép reményt. Mostanában már van dobozos, fiókos, térben elforgatható, karácsonyfás, ajándék-kosaras adventi naptár is, leginkább csokit, édességet rejtő, mindenféle okosságokat közlő, na meg reklámos és céges.  Bár csupán néhány nap van karácsonyig, még most sem késő ilyesmit beszerezni, mert nagy erény akár egy röpke hétre is megszelídíteni ünnepsóvárgó szívünket. A feltaláló, Gerhard Lang éppenséggel édesanyját tekintette ötletadónak, aki őt kisgyermekkorában az ünnepi visszaszámlálásnak ezzel a nemes módjával tanította türelemre. A naptáron úgy fogy az idő, hogy közben betelik. Úgy érkezünk el az idők teljességéhez, hogy napra-nap fogy az idő az ünnepig. Még nincs itt az, ami már szent ígéret a lelkünkben. Igen, a régi német és skandináv ünnepvárásnak ez a módja, mely aztán a 20. században, egy nyomdász ötlete nyomán,  világszerte szokássá vált, többet is hordoz, mint kedves ünnep-pedagógiát.

Ha azt mondjuk, hogy naptár vagy kalendárium, a napok helyett éppenséggel heteket, éveket, korszakokat is megadhatunk. A paradicsomkerti bűneset óta Krisztus születéséig, ki tudja, hány világkorszak telt el. De a nagy eszmék, a magasba néző kultúrák, a roppant birodalmak éppen úgy jöttek és múltak, ahogyan az adventi kalendárium egy-egy számozott lapját félrehajtjuk vagy letépjük, hogy elolvassuk a mögé rejtett üzenetet. Igen, az alapos megfigyelés pontosan igazolja, hogy a nagy korszakok szinte mindegyike, így vagy úgy, a történelem végének hirdette meg magát, és a mulandó eszméit leginkább azzal reptette az égig, hogy végső gondolatként propagálta. Ám részben a tapasztalat, részben a bölcsesség megtaníthat arra, hogy kellő józansággal vegyük ezeket. Ám tapasztalat és bölcsesség nem feltétlen ugyanaz. A tapasztalat többnyire lemondóvá vagy csüggedté tesz. Ha valami újszerűt látunk, máris legyintünk, és előre mondjuk ítéletünket. A tapasztalt ember igencsak ódzkodik bármiféle harsányan újat megpróbálni. S mégis, milyen érdekes, hiába a sokezer éves emberi tapasztalat, és hiába megannyi kifinomult szkepszis vagy csüggesztő tanulság, az ember újra meg újra megittasul egy-egy hivalkodó világeszmén és hajlamos érte bármit föláldozni. Ma is bőséggel kínálja magát megannyi türelmetlen boldogság-program. Bölcsességre van hát szükségünk, hogy tudjuk, bármilyen véglegesnek is mutatja magát egy-egy tülekedő eszme, az örökkévalóság felől nézve az még korántsem megérkezés. Advent negyedik vasárnapja még nem karácsony, még ha arrafelé is mutat. A várakozás, legyen bármily sürgető és zaklatott, csak út oda, ahova maga Isten érkezett és ahova találkozóra hívott minket. A mi időnk fogy, Istené betelik. A mi próbálkozásaink végesek, és újabb meg újabb változataik éppenséggel nem is javított, hanem tovább rontott kiadásai a régi, csődbe jutott civilizációs igyekezeteknek. Isten hűsége viszont egyre határozottabban vezet minket is oda, ahova elhívta az angyal a betlehemi pásztorokat, és ahova elvezette a csillag a napkeleti bölcseket – a kisdedhez, aki bepólyálva feküdt a jászolbölcsőben. 

Csak akkor nem bánjuk, ha múlik az idő, ha teljesedéshez vezet. Csak akkor nem bánjuk, hogy egy-egy nappal kevesebb van hátra, ha a nagy napra virraszt majd az utolsó reggel. Ez az advent szép titka: nem ejt kétségbe, ha kevesebb az idő, hanem örömmel tölt el, hogy elérkezik Isten cselekvésének ideje.

Nekem a legjobban azok az adventi kalendáriumok tetszenek, melyek végül, kibontva minden időt,  teljes képet tesznek ki, rólunk is, bölcsességre áhítozó emberekről is, ahogyan megérkezünk a boldog tapasztalatig: Immánuél, velünk az Isten! De megmutatják azt is, hogy az utolsó napot maga Isten nyitja majd fel, ama végső időben, mikor újra eljön az, aki eljött már megváltásunkra. Bölcs naptárazást kívánok mindenkinek!