Fekete hattyú

Pár napja megróttam valakit böjt dolgában. Ezúton kérek elnézést tőle.  Nem azért korholtam ugyanis, mert nem böjtölne, hanem azért, mert  - legalábbis az adott pillanatban úgy éreztem - , kérkedik, vagy inkább alkalmatlanul hozta szóba, hogy böjtöl. De hát Szent Ágostonnal szólva: ki látott fekete hattyút? Jézus arra tanít minket a Hegyi Beszédben, hogy amikor böjtölünk, azt szinte teljesen titkon tegyük, s ezt éppenséggel az adakozásra és az imádkozásra is kiterjeszti. Azt kéri Jézus, hogy amikor böjtölsz,  ne nézz komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek, mondja Megváltónk: megkapták jutalmukat. Ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, csinosítsd ki magad, mintha lakodalomra mennél, ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem mennyei Atyád. Végezd titkon - Ő megfizet nyilván. Vagyis a böjti idő roppant érzékeny szakasz az életünkben, mert súlyosan fenyegeti az a teljesítmény-elv, amely régen is és ma is uralkodik a világban. A böjtölőnek tudnia kell, éppen úgy, ahogyan az imádkozónak is, hogy nem Istennek van szüksége böjtjére, imádságára, hanem neki magának.  A böjtölő lemondása valójában elemi odafigyelés az életünk forrására. S ebben a roppant odafigyelésben, ugyan, mi dolgunk másokkal, mások tetszésnyilvánításával, helyeslésével, hiszen éppenséggel végső meghatározottságunk felé igyekezünk?! A 21. század emberét azonban nemcsak a teljesítmény-elv gyötri, a mi korunk a vélemény-terror évszázada. Ezért kérek elnézést, ha valaki böjtjéről vélekedni merészeltem. Aki Istenhez igyekszik, az megtapasztalhatja, milyen fenséges-sodró ereje van annak, hogy Isten szabad utat nyit számunkra önmagához  - az imádkozásban is, az adományozás jóságában is, és a böjt szerénységében is. Ki látott fekte hattyút? – kérdezi a bölcs egyházatya. Tudom, a képzelőerőnk képes arra, hogy a tapasztalatainkból és érzéki benyomásainkból kikeverjünk efféle furcsaságot. S ki látott mosolygó böjtölőt? Hiszen a böjt a megüresedés, az alázat, a töredelem, az esdeklés, mi több, a gyász egyik formája. A Mennyei Atya azonban azt is látja, amit emberi vélekedés sosem dönthet el. Látja az övéit, ahogy magukat is megüresítve keresik az Ő akaratát. Igen, ez Jézus szavainak mélyebb értelme: a böjtnek ez az ellentétébe fordított külsősége, gyászból derűsre, sötétlésből csillogóra fordított arcunk, amely elrejti és megvédi az istenkeresőt az emberi ítéletek elől –, ez Istennél a végtelen a kegyelemnek, a feloldozásnak, az igazi életnek az előjele – a végtelen boldogság előíze.