Édesanyák

Régebben nem nagyon hittem abban, hogy egy-egy szép emléknappal, egy virágcsokorral, pár kedves szóval egy esztendőre le lehet tudni hálánkat és tiszteletünket édesanyánk iránt. Például anyák napján.  Feltehetően még sokan ugyanígy vannak ezzel. Most a kedvükért is, hadd fordítsam meg a szemléletet! Valóban, egyetlen nap gesztusa nem elegendő, hogy is lehetne az! Ám mi az akadálya, hogy most is megéljünk és kifejezzünk valami hallatlanul fontosat.

Az édesanyák, természetesen, ismerik jól gyermekeiket. S nem csak azért, mert sokat örültek már velünk, és sokat sírtak is értünk és miattunk. Az édesanyák nagy titkok ismerői. Tudják, mi az: életet foganni, az anyaméh rejtekében magzatot hordozni, életre szülni,  táplálni, élő szóra megtanítani, s mindhalálig anyai mivoltban lenni. Az anyákban gyűlik egybe az élet ezer ága, s bennünk indul új irányba. Az anyák vannak a legközelebb a teremtés titkához. S hogy ez nem pusztán örökös élettörvény, és nem csak biológia, azt éppen a magyar nyelv mondja ki legigazabban: édes – anya.

Hadd szóljak hát a keveset ünneplő gyermekek nevében is az édesanyákhoz, s hadd köszöntsem őket szeretettel. Bár a rádión átszűrődő hangokból – szóvirágokból! - aligha lehet virágcsokrot kötni, mégis, kérem, fogadják szavaimat helyettesítőleg is. S kérem őket, legyenek továbbra is olyan nagyvonalúak, mint mindig is voltak: ha megbántottuk őket, nézzék el nekünk, ha mulasztottunk, ne róják fel, ha örömünket sem osztottuk volna meg velük, csak apró mosollyal jelezzék: arról is tudnak, mert az édesanyák mindenről tudnak.

S hadd kérjem őket is, az édesanyákat, a nagyikat és a dédiket. Legyenek tanúi annak, és mondják el lányaiknak, unokáiknak: milyen nagy csoda – a legnagyobb! – a szív alatt magzatot hordozni: még ebben a brutális, kórház-bezárogató, pénz-csafaró, közönyös világban is. Milyen nagyszerű egy anyának magzata fölé hajolni, s vele és általa az élet titkában egynek lenni – s tudni, hogy ha majd egyszer valaki megcsókolja kezem, az a gyermekem lesz, és ő is tudja: nem egy néninek, asszonynak tesz tiszteletet, hanem az édesanyjának. 

Pár napja a lelkészi hivatalban keresztelőt beszéltünk meg. A kedves édesanya kiemelte gyermekét a babakocsiból és büszkén felém fordította: lássam, milyen gyönyörű az ő gyermeke. Annál a szép gyermeknél csak a pillanat volt még szebb: ahogy az édesanyja a gyermeke fényében, és a gyermek az édesanyja fényében sokszorozták az élet nagyszerűségét. Meglehet, ehhez képest nem sokat ér egy anyák napi köszöntés. De azt hiszem, az mindent megér, hogy ebbe a csodálatos világosságba e köszöntő okán egyetlen percre is odaálljunk. Köszönöm, édesanyám, hogy elmondhattam e szavakat.