Boldogtalan magyarok?

Nemrégiben számos újságcikk számolt be egy kutatás eredményéről: a magyarok Európa egyik legboldogtalanabb nemzete. Őszintén szólva, meg sem lepődtem az eredményeken: mindig is híresek voltunk pesszimizmusunkról, a „nekünk sosem sikerült semmi” érzületéről, a vesztes nemzet Trianon óta máig ható fájdalmas tünet-együtteséről, az elveszített szabadságharcok, bukott forradalmak keserű emlékeiről, meg hogy mindmáig a huszadik századi őrült diktatúrák, a jobb és baloldali terroruralmak roncsai között élünk, s csak ímmel-ámmal folyik a lelki romeltakarítás. De vajon mérhető-e egy nép boldogsága vagy boldogtalansága ugyanazokkal a mértékekkel, hívószavakkal, fogalmakkal, mint egy másiké, ha amúgy az tárgyszerűen is gazdagabb, sikeresebb, szerencsésebb? Vajon a kutatók általános mértékei hívnak-e elő belőlünk kérdéseket, netalán vágyakozást, rejtett, de élő reményt, vagy csak azt idézik fel, mint amikor az újsütetű olimpiai bajnok kérdezgeti beteg szomszédját hogyléte, fizikai állapota és sport-teljesítményei felől? Nem tudom a választ, csak tűnődök kérdéseimen. 

Viszont, ha már boldogtalanságról beszélünk, szólnom kell arról, amiről a régiek nem ok nélkül értekeztek annyit. Nevezetesen a hamis boldogságról. Tertullianus egyházatya mondja egy helyen: nincs hamisabb boldogsága annak, akinek jobban hisznek, amikor hazudik, mint amikor igazat mond. Udvariasan fordítottam jelzőjét: ő szó szerint perverz boldogságról beszél. Kérek mindenkit, ne csak a politikára gondoljon, bár ez a kemény megállapítás arra is vonatkozik. Az egyházatya az ember rosszra való hajlandóságát, vagyis a boldogságvesztés ős-okát jellemzi, s ez alól senki sem kivétel. S vajon, kérdezem tovább, nem az-e boldogtalanságunk egyik forrása – mely kétségtelenül lelki-szellemi természetű -, hogy részt veszünk a hamis boldogság szörnyű játszmáiban, mert jobban szeretjük a hazugságot, mint az igazságot? Igen, tudom, a gyógyszer unalmas, sőt irritáló is. De hogy a tudatlan haragudjon tudatlansága gyógyszerére, a hazug hamisságnak titulálja az igazságra jobbító gyógyszert? – nos, ez az a rettenetes valami, amit hamis boldogságnak kell neveznünk. 

Jézus azt mondja: „az igazság szabadokká tesz titeket” – s ezen az evangéliumot érti, Isten szavát, Istenét, aki nem hazudik. „Szeretted az igazságot, gyűlölted a hamisságot” – idézi az apostol a Zsoltárt, s ezt Jézusról mondja, s csatolja az isteni áldást: „annak okáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával.” Hallgassuk és kövessük bátran Megváltónk szavát: szabadító, gyógyító, boldogító, áldó igaság az. „Boldogok, a kiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.”