Anyák napján

A világ elemi dolgokból van összerakva, és az ünnep – ha valóban tiszta és szép – mindig ezt az egyszerű igazságot tárja fel. Ma az édesanyákat köszöntjük – s ma, mint minden vasárnap – a feltámadást ünnepeljük. Tehát, ez a kettő: az élet és az új élet, a születés és az újjászületés együtt van. Minden gyermek, aki születik (születőben van) az élet ígéretét hordozza, s minden gyermek, aki megszületett, titokzatos módon jeleníti az új élet reménységét. De ahogy ez a kettő együtt is van, úgy éppen olyan távol is tudnak esni egymástól – csak egy köti össze őket: az imádság. 

S ezt a leginkább az édesanyák tudják – akiktől elvették gyermekeiket. Elvitték őket katonának idegen földre, emberdarálóba dobták handabandázó tébolyultak; anyák napján tehát szólunk minden háború ellen – és békéért imádkozunk. Elvitték gyermekeiket lázas őrületek, szenvedélyek, drogok, bűnök és önrontások démonai, és csak az elveszett gyermek üres hírét-nevét lökik vissza, hogy hadd fájjon még inkább a szív; anyák napján szólunk hát minden létrontás ellen, és imádkozunk az elveszettek és létperemen kallódók hazatértéért – imádkozzunk az édesanyákkal, így köszöntjük fel őket a legigazábban.

Fiatal lelkész voltam még, amikor egy ateista – akkoriban ebből jól meg lehetett élni - gúnyosan hozzám vágta: csak a vénasszonyoknak való a vallás. Nyilván engem és a hitemet, meg a hivatásomat akarta sértegetni ezzel; de meghagyom, tudtán kívül, valami igazat is mondott. Az asszonyok, az édesanyák tudják ugyanis, hogy mennyit kell imádkozni, hogy az életnek reménye legyen az új életre, hogy akit szültek, az új életre születhessen. Ők tudják igazán, mert aki volt már szült gyermeket,  az mindenkorra várandós marad: hordozza gyermeke remény-terhét, váromány-életét, a feltámadás nagy és szentséges ígéretét – és imádkozik érette. 

Mi más hát ma az igazi köszöntés, mint az, hogy csatlakozunk hozzájuk, édesanyáinkhoz, hogy velük együtt láthassuk a halálon és bűnön, elveszésen, létrontáson, élet-tagadáson győztes Krisztust, a Fiút, aki meghalt és imé, él! Mi más ma az igazi köszöntés, mint az, hogy az életadóknak, édesanyáinknak úgy köszönjük meg puszta létünket is, hogy szívünkbe vesszük és  hordozzuk minden szavukat, könnyüket, sóhajukat, amit elmondtak, elsóhajtottak, elimádkoztak a mi új életünkért. Boldog, akinek életét összeköti az imádság az új élet páratlan fenségével.