Ami aktuális

Nemrégiben egy ismerősöm szólított meg a vasárnap reggeli műsorral kapcsolatban, és arra buzdított, szóljak aktuálisabb dolgokról. Nem bántott meg a felvetésével, mert jól ismer engem, és tudja, hogy szeretek elméletekben elmerülni. Így, engedjék meg a hallgatók, hogy ma egy nagyon személyes élményt osszak meg velük, melynek igen erősen hatása alatt vagyok. 

Ez az élmény egy XVII. századi igehirdetés. A szerzője John Donne, az 1600-as évek egyik legjelentősebb angol költője, s mindenképp egyik legkitűnőbb igehirdetője. Prédikációjában két szót állít egymás mellé, és ezek viszonyáról beszél. Mind a két kifejezés egy-egy bibliai történeten alapul. Az egyikben Mária Magdalénát halljuk, amint Húsvét hajnalán így fordul a feltámadott Jézushoz, akit nem ismer fel, hanem a kertésznek gondolja: „elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették őt” A másik történet Jézus szüleiről szól, akik a 12 éves Jézust elveszítették Jeruzsálemben. Mi a különbség a között, hogy elvették tőlünk Krisztust és a között, hogy elveszítettük Őt?

Hogy ez a kicsinek tűnő különbség miért olyan hallatlanul fontos, azt nem annyira az Donne igehirdetése érttette meg velem, hanem az a sok töprengés, melynek magam is részese vagyok, és amely arra irányul, hogy vajon miért nem következett be a rendszerváltás után, amit olyan sokan vártunk és reméltünk: egy nagy-nagy vallási, hitbeli megújulás? A sokféle válasz összefogható abban az egyetlenegy szóban, amit az előbb idéztem: elvették. 

Igen - mondják sokan -, azért mutatkozik borzasztó pangás ebben az országban, mert a hitünket elvette a kommunizmus, mely ráadásul maga is vallás volt, legalábbis mindenképpen hamis vallás. De - fűzik hozzá gyorsan mások - elvette hitünket a szekularizáció, vagy éppen az anyagiasság, vagy az a sok-sok gond és élet-baj, mely egyre nagyobb súllyal nehezedik ránk. Az fel sem vetődik, hogy inkább elveszítettük volna a hitünket. Pedig érdemes meghallani a figyelmeztetést, hogy amikor már sokadjára mondjuk, hogy elvették, akkor lehet, hogy már nem is erről van szó, hanem arról, hogy mi veszítettük el. Tegyük hozzá, amit az ember nem veszít el, amiről nem mond le, amit mindig a magáénak tud, azt remélheti visszanyerni. Amit azonban elveszített, azt meg kell keresnie. Igen, ha elveszik tőlünk a hitünket, az veszélyes valami, hiányokkal terhes állapot. De ha elveszítjük hitünket, az már élet-veszélyes állapot, abban borzasztó halálos kockázatok vannak. Nincs hát aktuálisabb, mint amit a Példabeszédek könyve mond: „Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak”, s amire maga Jézus biztat bennünket: Kérjetek, zörgessetek, és keressetek, mert aki kér, az kap, a zörgetőnek megnyittatik, és aki keres, bizonnyal talál.