Áldást tanulni

Nyárban gyűjt az eszes – mondja a Példabeszédek Könyve  (Péld 10.5) – amikor a szorgalomról, a jóra való igyekezetről, az igazság szeretetéről, és a szép dolgok szeretetéről tanít. Általában is így van ez, a nyár (legyen az olyan korai, mint ez a május) a fárasztó, ám reménnyel végzett munkát jelzi. De a példabeszéd az idejét is megjelöli ennek az okosságnak, mert ellentétet is állít a bölcs tanács mellé. Így folytatja: Aki viszont megszégyenít, az aratáskor szendereg. Az izzadtságos munka azért reményteli, mert aratás, begyűjtése a korábbi munka eredményének. Isteni titok van benne.

Hét végén ballagások voltak szerte az országban. Sok szép szokás kíséri a némileg bánatos szót: ballagás. Az egyik legszebb gyakorlat, hogy  a hálás szülők - és talán a hálás diákok is, de ha nem, akkor nevükben a szülők mindenképpen - virágcsokrok özönével halmozzák el a tanárokat. Igen csodálom is őket ilyenkor, mert ezt a sok kedvességet, négy vagy nyolc évnyi küszködés után természetes őszinteséggel elfogadni,  aztán a búcsúzáskor jó tanácsot adni, ez bizony nem mindennapi készséget kíván. 

És mit gyűjtöttek a nyárban az ifjak? Nyilván, majd az érettségi megmutatja, legalábbis a megszerzett tudásuk előadása tekintetében. Azt hiszem azonban, a leginkább majd akkor fog megmutatkozni mindennek értelme, amikor eljönnek az újabb jelképes és valóságos nyarak is. Akkor mutatkozik meg igazán, hogy megtanultak-e szorgosak, igyekvők, jóra törekvők, igazságszeretők, szép-kedvelők és bölcsek lenni. Ha így lesz, – és reméljük így is lesz –,  akkor csupa megelőlegzés ez a hálás köszönet minden tanítónak és tanárnak – a jó és szép életre vezérlő, igaz mesternek.   Ez is isteni titok. A remény és hála, a kezdet és az eredmény, a fáradtság és a megérkezés, egyszóval: az áldás. Ebbe beletanulni, ez az igazi érettségi.