Főoldal Publikációk A türelemről

A türelemről

Bogárdi Szabó István püspök gondolatai a Kossuth Rádió 2007. szeptember 23-án elhangzott, Vasárnapi Újság című műsorában.

Nemrégiben Győr felől jöttünk autóval Budapestre. A sztrádán egy autós önmagát és mindenkit veszélyeztető módon türelmetlen előzésbe kezdett, majd szinte pillanatok alatt eltűnt a szemünk elől. Aztán egy óra múlva, Budapest közelébe érkezve, ahol megsűrűsödött a forgalom, utolértük. Mire ez a nagy türelmetlenség? –  kérdezgettem magamtól. Ám ez az országúti bajnok valójában csak azt a mindennapos türelmetlenséget élte ki, mely immár a családok, a munkahelyek, az iskolák, az általános emberi kapcsolatok világát éppúgy áthatja, mint a politikát és az országos dolgokat. Mi terem az emberben, hogy ilyenné lettünk mindannyian? 

 

Jézus példázata a magvetőről azt mondja, hogy a jó földbe esett mag azok sorsát jelképezi, akik az igazság igéjét befogadják, tiszta és  jó szívvel megtartják, és béketűréssel termik meg gyümölcsét. Jézus az evangéliumról, a jó hírről beszél. Ennek hallgatása eleve nem könnyű. Egyszer egy prédikáció közben az egyik jelenlevő felugrott, és nagy dérrel-dúrral kicsörtetett a templomból. Később megkérdezték a prédikátort, nem zavarta-e a botrányos esemény? Ő azt felelte: mikor észleltem, némiképp megnyugodtam, hogy jól beszélek, hiszen éppen a türelemről szóltam, vagyis evangéliumi erényt hirdettem, s bizony Isten igéjét nem mindig fogadjuk szívesen, sőt. Az isteni ige nem elandalít, hanem megmozdít, és teremni akar a szívünkben, változtatni akar rajtunk. Amikor az ember igazságról hall, jobbára ideges és türelmetlen lesz, főleg mert nem aszerint él. Lehetséges hát tiszta és jó szívvel befogadni és megtartani? 

 

Jézus azt mondja: igen. Jézus megkülönböztetést is tesz, és nem arról szól itt, hogy esetleg lelkesülten fogadjuk a jó hírt, hanem azt, hogy tiszta és jó szívvel. A rajongás és a türelmetlenség ikertestvérek. Az igazság gyümölcsét türelemmel kell megteremni.

 

Másképpen szólva: csak türelem által juthatunk el a boldogító célig. Ezért a türelem nem fölényes vagy cinikus kívülállást jelent. Ez nem a mindent tudók szkeptikus távolságtartása, akik – ahogy mondani szokták – kiszálltak a játékból. A türelem éppen inkább próbatételek végigszenvedése, olykor bonyodalmak és gyötrelmek kiállása, és még többször szinte alig elhordozható várakozás.  Legtöbbnyire azonban önmagunk hozzáigazítása az isteni igazsághoz. Hiszen ha Jézus példázatát igazi mélységében nézzük, rá kell jönnünk, hogy az voltaképpen rólunk szól. Akik türelemmel termik az igazság gyümölcsét, azok azt vehetik észre életükön, hogy ők maguk lettek áldott gyümölccsé. Adja Isten, hogy ebben a zaklatott korban, amikor bármi után olyan kétségbeesetten rohanunk, mintha valóban lemaradnánk valamiről- és azért aztán mindenről lemaradunk -, adja hát Isten, hogy megnyíljon a szívünk, és elérkezzen hozzánk az igazság szava, mely aztán minket magunkat változtat meg, és tesz áldott emberekké. 

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ