A samaritánusról

Ősi és örök kérdés: kit kell szeretnem? Természetesen - vélhetjük – mindenkit.  Ám tudjuk, hogy ez a válasz túl általános és megfoghatatlan. A Biblia csodálatos parancsa – szeresd felebarátodat, mint magadat! – közvetlenül embertársamhoz utal: a szomszédomhoz, a másikhoz, ahhoz, akivel dolgom van, aki mellettem vagy velem él, aki a társam: azaz embertársam. Ő a fele-barátom – ő az én egyik felem. 

A kérdésre tehát konkrét választ kapunk! Mégis, milyen nyomasztó újra meg újra azt hallani, látni: elhagyta, magára hagyta, cserben hagyta, nem törődik vele, elmegy mellette, elnéz fölötte… Talán a magunk életéből is tudunk ilyet mesélni – sőt, olyat is, hogy a mulasztást mi magunk követtük el.  S ha így van: nincs mentségünk. És így az örök kérdés: kit is kell szeretnem? – olykor nem tájékozódásul szolgál, hanem üres maga-mentegetésül. 

Sőt, Jézus egy alkalommal egy történettel válaszolt erre a kérdésre, és ez tovább növeli azt az érzést, hogy aligha van mentségünk. Az irgalmas samaritánus történetében egy kirabolt és félholtra vert, majd útszélre vetett ember mellett elmegy a pap és a templomszolga is. Talán mentségük is volna: szolgálatba igyekszenek, nincs pénz mentőre, ügyeleti díjra, ápolási költségre, annál a szerencsétlennél nincs TB kártya, be sem veszik a kórházba. Ekkor érkezik egy samaritánus – aki Jézus idejében az ellenséget jelentette. És az ellenség odaszánja az idejét, a jószágát, a pénzét, kockáztatja biztonságát, hogy megmentse a szerencsétlent, akit ott az úton meglátott, belebotlott, tehát embertársává lett. Eleget tesz hát törvénynek.

Amit Jézus elmesél - ismétlem -, mintha csak fokozná a nyomasztó tudatot, hogyha nem tudok ehhez hasonlót elmesélni, hogy ilyet valaha tettem volna, akkor menthetetlen vagyok, mert ha ezt nem tettem, akkor semmit sem tettem.  Ha nincs ilyen történetem, akkor a szeretet nagyszerű törvénye rám pírit. 

Mégis! Jézus története hordozza a megoldást is. Amikor elmondja, majd megkérdezi vitapartnerét: mit gondolsz, a három közül ki járt el a szeretet törvénye szerint, az első kettő, aki elment a szenvedő mellett, vagy az ellensége, aki megkönyörült rajta? - logikus a válasz: természetesen az utóbbi. És akkor Jézus nem arra következtet, amiről eddig szóltam, hogy akkor te menthetetlen vagy. Jézus következtetése ez: cselekedj te is ekképpen!  Jézus nem azt mondja, hogy a samaritánus története kizárólagos. Te is cselekedhetsz így. S ha jól értjük, beláthatjuk, hogy ez a történet lehet a mi történetünkké is. Az én időm, az én tehetségem, az én pénzem, az én erőm is szolgálhat másnak. Másnak? - kérdezzük megint ijedten! De nem inkább a felebarátnak – a társnak, az embertársnak?!

Meglehet, most éppen nincs mentségünk. De a történetben ott a mentség, hiszen a megmentésről szól. Ha megmentettél valakit, van már mentséged, sőt megmentetted magadat is. Előbb fele-magadat – mert ezt jelenti a felebarát – s általa másik fele-magadat is. Ha pedig téged mentett már meg valaki – s talán erre van történeted!– mi mást tehetnél, minthogy ugyanazt végzed, amit átéltél általa. Ha Isten Krisztusban megmentett már, mert szeret Téged, mi mást tehetnél, minthogy akképpen cselekszel, ahogyan Jézus történetéből hallottad?!