A reformációról - 2007

Nemrégiben egy koreai keresztyénnel találkoztam, aki hosszú ideje Magyarországon él, és sok mindent tud történelmünkről. Némileg csodálkozva osztotta meg velem benyomását, miszerint a mai Magyarországon a nagy egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkből nem így tanulta, s náluk sokkal több a feszültség.  Mi az oka annak, kérdezte, hogy évszázados viták és harcok után ma az egyházak sok jó dologban együtt szolgálnak? Például, jövőre közösen rendezik a Biblia évét. Talán a jelenlegi politika kényszeríti ki ezt a helyzetet – firtatta, vagy talán valami megváltozott az egyházak dogmatikai felfogásában, feladtunk volna valamit a drága örökségből? 

Ismerjük el a tényeket. Az egyházak valóban sok kárt és fájdalmat okoztak egymásnak. Harag, kiközösítés, elkülönülés, sebek. A reformáció után évszázadokig így volt ez. De bízzunk benne, hogy ma valóban másképpen van. Mi több, ez olyannyira tapasztalható, hogy némelyek hajlanak arra, hogy puszta történelmi kitérőnek tartsák az 1517-ben kezdődő reformációt, és türelmetlenül kérdezgetik, hol késik már a nagy egység? 

Ám, ha a reformációra visszatekintünk, látnunk kell, hogy a dolgok mélyén nem különböző egyházi csoportok belső vitája, vagy talán megosztó politika, vagy valami korabeli történelmi adottság, hanem valami egészen más rejlik. Ha jól értjük, az Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton 95 vitatételét, amit a reformáció nyitányának tartunk, láthatjuk, hogy első soron nem az egyházról folyt vitatkozás. Luther Istennek és embernek nagy drámájáról szólt: a megtérésről, a bűnről és kegyelemről, az Istentől érkező megbocsátásról, üdvösségről - és arról, hogy annak egyedül Jézus Krisztus a garanciája. Természetesen aztán, ennek nyomán, de csak ennek nyomán arról is, hogy éppen ezért milyen legyen az egyház. Meggyőződésem, hogy ma sem az a dolgok lényege, hogy a keresztyén egyházak miképpen és hogyan viszonyulnak egymáshoz, miképpen és mikor békülnek meg egymással, hanem az a kérdés, hogy mi következik  reánk nézve abból a boldogító örömhírből, hogy Isten üdvözítő irgalommal keres bennünket. 

A ránk következő héten ünnepeljük a reformáció napját. Bizonnyal sok mindenről lesz majd szó: történelemről, sokféle hagyományról, kultúráról, feltétlenül a jelenlegi helyzetünkről, és az egyházak egymáshoz való viszonyáról. De talán akkor emlékezünk és ünneplünk méltó módon, ha mi is a dolgok mélyére tekintünk. És nemcsak a módot, hanem az okot is megvizsgáljuk. Ezért bíztatok most mindenkit, protestánst és római katolikust egyaránt Luther szavával: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: Térjetek meg! - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen…Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket, Krisztust bűnbánaton, halálon és poklon át is követni igyekezzenek!”