A megváltozásról

Sokszor, ha rettenetes dolgok esnek, erős belső nyugtalanság tölt el bennünket, és mindent átfogó, összefüggő belátást keresünk, mert szeretnénk megérteni, hogy mi történt. A tapasztalt ember számára sok-sok okos érv áll rendelkezésre, mégis érezzük: ilyenkor bölcsességre van szükségünk, és nem okos magyarázatokra. Kirkegaard mondja, hogy sokan vannak, akik mindent meg tudnak magyarázni, de voltaképpen nem mondanak semmit. Pedig éppen erre vágyunk, igaz és bölcs szóra, mely kimozdít bennünket a megmagyarázhatatlanból, és reménységet teremt bennünk. Egy szóval: igére vágyunk. 

Jézus idejében egy rettenetes baleset rázta meg a közvéleményt: a Siloám tavánál összeomlott egy torony, és 18 embert maga alá temetett. Sokan keresték a végső szót, és kézenfekvőnek tűnt az a magyarázat, hogy a katasztrófa isteni büntetés volt. Ez az okoskodás egyrészt teljes mértékben Istenre hárítja a tragédiát, másrészt fölment bennünket, mondván: mi, akik megmaradtunk, nyilván különbek vagyunk, mint azok, akik bajba jutottak. De ez is csak magyarázat. 

Jézus egy köznapi történettel, példázattal felel rá. Egy ültetvényes és vincellérje beszélgetését idézi, akik egy terméketlen fügefa sorsáról vitatkoznak. A tulajdonos ki akarja vágatni az immár három esztendeje terméketlen fügefát, amely csak a helyet foglalja, és semmi haszonnal nem jár. A vincellér azonban kikönyörög még egy esztendőt a terméketlen fa számára, mondván: gondozni fogja a fát, s talán a következő évben termőre fordul. Jézus tehát megfordítja a közismert emberi okoskodást, hogy miért is engedte meg Isten a tragédiát, és arra szólít, hogy inkább azt kérdezzük: miért engedi Isten, hogy én egyáltalán még vagyok, élek?! Mert valójában köztünk és a tragédia áldozatai között nincsen különbség. A jézusi ige tehát nem magyarázat, hanem felszólítás: meg kell változnunk, a szeretet jó gyümölcseit kell teremnünk, nehogy végképp terméketlennek bizonyuljunk, mert hamar lejár a haladék, a kegyelmi idő. A Biblia nyelvén ezt a megváltozást, termőre fordulást megtérésnek nevezzük. Ez az a pillanat, amikor életünk rettenetes labirintusából, nyomorúságos helyzeteinkből kitalálunk, mai nyelven szólva: felragyog az alagút végén a fény. Tehát van kiút, van megoldás, életünket hozzáigazíthatjuk Isten szeretet-valóságához. A megtérés nem kiváltság, s eleve nem azok lehetősége, akik úgymond jobbak a többieknél, és voltaképpen Istenhez térésükkel csak ezt a tényt nyugtázzák! Ellenkezőleg! A példázat szerint Istentől új lehetőséget kapunk, hogy jobbak és igazabbak legyünk. Jézus szava ige, vagyis megérint bennünket, igazat mond nekünk, azt, hogy az Istenhez fordulás az egyetlen lehetőség. Amikor tehát szívünk és lelkük magyarázatot követel, engedjünk ennek a jézusi szónak, amely nem magyaráz, hanem megszólít, kegyelmes lehetőséget mutat, és meghív rá bennünket.