A FELTÁMADÁS KIKERÜLHETETLEN

A FELTÁMADÁS KIKERÜLHETETLEN.

Lám, húsvét most is maga mellé veszi a világot, és amint kisarjad újra a fű, virágot fakaszt a Nap ragyogása, a halálon győztes Krisztus mindegyre kérdezni tanít:

„miért nő a fü, hogyha majd leszárad? 
miért szárad le, hogyha újra nő?” (Babits)

De hogy a kérdésed ne a csüggedésé, hanem az ámulaté legyen, a teremtő Szentlélek megfordítja a gravitáció végtelen hatalmát is, és elmozdítja szíved roppant terhét. Hány halált láttál, halottál, sejtettél, álmodtál már? – nem tudod a számát, de nem tudod megszokni sem, mert mindahányban a magad halálát látod, hallod, sejted, álmodod.

Ám a feltámadás onnan túlról érkezik, ameddig ellát a szem vagy gondolhat a szív, és ide érkezik és utadba áll. Kikerülhetetlen.  Nem lehetsz közönyös, bármerre fordulnál, mindig szembetűnik, s ha bezárkózol, mint egykor a Krisztust sirató tanítványok, belső szobáddá, titkos imádság szent helyévé teszi szíved legmélyét is, mert ott áll eléd, ahol a gyász az úr, ott szólít meg, ahol a halál ünnepli magát, ott nyitja fel a jövőt, ahol a bűn felfalja a jelent, ott keres meg, ahonnan kizárva a remény, ott lehel életet kihűlt hitedbe, ahol sóhajtani sem tudsz már.

A feltámadás az egyetlen szükségszerűség, mert ebben tárul fel Isten alku nélküli hűsége. A feltámadás Isten örökkévaló szeretetének tektonikus mozgása, mely reménységet közvetít.

A feltámadás nem hagy jóvá semmit, amibe beletőrödnél; nem igazol semmit, amit a mulandóból kikovácsoltál; nem fogad el semmit, amit vágyaidból föltornyoztál. Nem hagy jóvá semmit, de a semmiből teremt; nem igazol semmit, de igazságot áraszt rád; nem fogad el semmit, de mindent átad a valóságos életre nézve.

A feltámadás nem kárpótlás véges életünk szaggató fájdalmáért, nem kínokat enyhítő tünemény-borzongás, nem kétséget csillapító sejtelem, hanem valami más. A feltámadás az egészen más, az egyetlen csoda, mely átvezet feledésen, csüggedésen, lemondáson, lét-rontáson, élet-kudarcon, áttör a mulandón, megtöri a halált.

A feltámadás maga mellé veszi a kicsorbult világot, a végét nem lelő időt, és előhozza belőle az első teremtés összes pompáját, de ezzel nem bizonyít, hanem meghív, hogy bátran jöjj te is a Krisztus üres sírjához, és a mulandóból tekints be az élet zárhelyébe, és nem találod már ott, aki örökkön él, aki fölvette magába embervoltodat, mulandóságodat, és teljesen elrejtett magába. A feltámadás nem az életed javított újra-kiadása, melyben a mennyei erők kiigazították a hibás képleteket, az eltévesztett hiteket, az elsikkadt élet-örömöket, hanem végtelen beleegyezés Isten nagy szabadságába, hogy ne csak a semmiből, hanem a halottból is teremtsen – hogy teljes kegyelmet adjon.

A feltámadás kikerülhetetlen, mert Isten nem kerül el sem életedben, sem halálodban. Téged föltartóztat a halál, visszaűz a sejtéseid, képzelgéseid, hamar omló reményeid, a kisarjadások és elhullások körforgásába, de Istent nem tartóztatja fel a halál. Krisztus legyőzte a halált.

 A feltámadás az egyetlen bizonyíték, ha bizonyítani kell. De inkább szeretni kell. A feltámadás azt mondja, hogy Isten tud szeretni és akar is.