A bibliáról

Az első Bibliámat kamasz koromban kaptam, ajándékba, amikor a sárbogárdi gyülekezetben konfirmáltam. Szokás szerint beleírták az áldó igét is: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” Jézus mondja ezeket a szavakat, és azóta is boldog megtapasztalásom ennek örök igazsága. Ezt a Bibliát aztán sokáig forgattam, de aztán meggyűrődtek a lapjai, beszakadt a borítója, és amikor a Teológiára jelentkeztem, a szüleimtől ajándékba kaptam egy nagyobb méretű, kemény kötésű Bibliát. Nemsokára aztán kaptam egy héber nyelvű Ószövetséget, meg egy görög-latin nyelvű Újszövetséget is. Aztán segédlelkészként már magam vásároltam egy Bibliát szószéki használatra. De őrözök egy kis Újszövetséget is, amit kollégiumi szobatársam hagyott hátra, mikor külföldre távozott és azóta se tért haza. Aztán sokféle Bibliát láttam. Gyerekkoromban a legtitokzatosabbnak - merthogy nagy kincs volt valóban - a Doré-féle nagy képes Biblia számított. Talán még olvasni sem tudtam, de az idősebb testvéreim rendre elmagyarázták, hogy egy-egy metszeten mi látható. Sok helyen láttam családi Bibliát, melynek utolsó lapjaira a család legfontosabb eseményei: születések, esküvők, halálesetek voltak feljegyezve. Láttam illegális Bibliákat, bőr tolltartóba helyezve, melyeket így egyszerű zippzáros mozdulattal nyitni-csukni, rejteni-használni lehetett. Aztán Láttam Ravasz László görög Bibliáját is, melyet úgy köttetett, hogy minden nyomtatott lap közé betett egy üres lapot, melyre fordítói megjegyzéseit írta, s kaptam aztán egy példány az Amerikában kinyomtatott újszövetség-fordításából. Láttam Bibliákat, melyek lapjain sűrűn sorakoztak dátumok, olvasóik ezzel jelezték azt a napot, amikor egy-egy szakaszból fontos üzenetet kaptak. Halottam Ady széttépett Bibliájáról is. És láttam teljes épségben (szinte mintha nem is használták volna) Bibliákat is, pedig olvasták, csak nagyon vigyáztak rá. Nem akarom a hallgatókat untatni, mindezt is csak azért mondom el, mert ma kezdődik a három egyház által meghirdetett Biblia éve. Bizonnyal nem az a cél, hogy az egyházak reklámot csináljanak maguknak, és nem is az, hogy újra cáfoljuk Voltaire jóslatát, aki egyszer azt mondotta volt, hogy pár évtized múlva a Bibliát már csak múzeumban fogják mutogatni. És azokkal sem akarunk vitatkozni, akik ugyan értékelhető, de mégiscsak avult kulturális emléknek tartják a Szentírást. Az az ige vezérel bennünket, amit Jézus mondott: Igen, még a papír is megavul, a borító is elszakadhat, a tanulmányok és a szükségek is hozhatják úgy, hogy egy-egy újabb példányt kell a Bibliából beszerezni. De éppen azért, mert az élet beszéde van benne, amiről nem lehet lemondani. Arra hívom a hallgatókat, hogy kövessék nyomon a Biblia-év eseményeit, ha tehetik, vegyék elő polcra tett vagy könyvek közé szorult Bibliájukat, nyissák fel, és kezdjék olvasni. Akiknek pedig a sok olvasástól elkopott a régi Bibliája, kérem, vegyenek egy újat. Én annakidején, ha egy új Bibliát kaptam, vagy vettem, az elejére mindegyiknek beleírtam azt az áldó igét, mely az első Bibliámban írva volt: „az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.”