400 éve kezdődött

Ha máshonnan nem, Karinthy Frigyes közkedvelt komédiájából, a Visszakérem az iskolapénzt című vidám jelenetből mindenki ismeri a 30 éves háború kifejezést. Történet szerint néhai diák, aki ismételt érettségi vizsgát követel, melyen megbukni szándékozik, mert így akarja bizonyítani, hogy nem tanították meg rendesen semmire, és ezért visszakérheti a tandíjat, – többek között ezt a talányos kérdést kapja a vizsgabiztosoktól, akiknek viszont eszük ágában sincs megbuktatni őt: hány évig tartott a 30 éves háború? 

Komolyra fordítva a szót, 1618-ban, 400 esztendeje kezdődött és 1648-ban, a Westfáliai Békével ért véget a Harmincéves Háború, mely következményeiben évszázadokra meghatározta Közép-Európa politikai, társadalmi és vallási helyzetét. A háború közvetlen kiváltó oka a cseh rendek lázadása volt a Habsburgok ellen. De aztán a három évtized során Európa valamennyi jelentős hatalma beavatkozott. Németország egyes területei szinte teljesen elnéptelenedtek. Járványok, ínségek, nyomorúságok jártak a hadseregek nyomában, mert – ahogy az idősebb Cato mondta: bellum se ipsum elat, vagyis:  a háború önmagát táplálja. Európa csaknem belepusztult. 1648-ban, amikor a kivérzett felek békét kötöttek, okkal hihette mindenki, ez mégiscsak megismételhetetlen botránya volt az akkori világnak! Katolikusok és protestánsok ölték egymást az igaz hit nevében? Vagy inkább németek, csehek, lengyelek, magyarok, svédek, oroszok és még ki tudja hány nép indult pusztítani a másikat? Vagy a totális hatalomra törő birodalmak áldozták oda a többieket? A történészek sem tudják igazán. A háború ugyanis gonosz rejtély. Mint ahogy az is nagy talány, hogy miért utálja meg az ember a békét, és miért nem örül az áldásainak. De Gaulle szerint az 1914 és 1945 közötti időszakot második 30 éves háborúnak kellene nevezni. Mert az első világháború voltaképpen a második lezárultán ért véget.   S mi maradt utána? A vesztesek jól tudják, a győztesek szorongva ünnepelnek – mert mégiscsak, az ember sárkányfogvetemény. 

Most, adventben vagyunk, és az igaz embert, a második Ádámot várjuk, akit a próféta a Békesség Fejedelmének nevez. Őt várjuk mi is, akik külső békében élünk, és azok is, akik iszonyatos háborúk közepette szenvednek. Tehát mi is, akiknek megadatott a béke áldása, foglaljuk imádságainkba azokat, akik a háborútól, az embervérrel táplálkozó szörnytől vágyakoznak szabadulni. Sok oka van a háborúnak. De ezek között bizonyosan az egyik az, ha nem keressük a  Békesség Fejedelmének üdvözítő akaratát.