Bogárdi Szabó István püspök öt prédikációja 2008. adventjében.
Kedvcsinálóként a könyv előszavát ajánlom olvasásra
Adventi készülôdésünkhöz öt zsoltárverset választottam. Ha a zsoltároskönyvet felnyitjuk, feltárul emberi mivoltunk és az Istenhez vezetô út. Valóban, sokféle nyomorúságot, zaklatottságot, kétségbeesést, hitetlenséget, bûnt látunk itt, de látjuk azt is, amikor hálára, örömre, ujjongásra van okunk. A zsoltár minden ilyen helyzetben – lett légyen az nyomorúság vagy hálás öröm, keserûség vagy nagy boldogság, és nem utolsósorban: várakozás Istenre – szavakat ad a szánkba, imádkozni tanít. Ha tudunk imádkozni, s fôleg, ha jól imádkozunk, már Istennél vagyunk. Egyszóval, nemcsak azt látjuk meg itt, hogy kik vagyunk, hanem Isten is feltárulkozik, ígéretet ad, utat mutat. Kálvin, akirôl tudjuk, hogy tartózkodó ember volt, s nemcsak legmélyebb, de legfelszínesebb érzéseit is elrejtette, a zsoltárokhoz írt kommentárjának elôszavában többet közöl magáról, mint amit összesen egyebütt. Kálvin itt megvallja, hogy a zsoltárok olvasása, az imádkozás késztette arra, hogy megnyíljon olvasói, de legfôképpen Isten elôtt. Hiszem, hogy a most elhangzó zsoltárok, és a hozzájuk fûzött magyarázatok nekünk is segítenek, hogy ne csak hittani ismereteinkkel, érveinkkel, hanem a megnyitott szívünkkel álljunk Isten elé. Úgy méltó az Úr eljövetelére várni, hogy legrejtettebb valónk, a szívünk is megnyílik Ôelôtte.
