Főoldal Interjúk, beszélgetések Az egyház nem befelé él, nem exkluzív horgászklub vagy lovas egyesület

Az egyház nem befelé él, nem exkluzív horgászklub vagy lovas egyesület

Meg kell-e szüntetni a püspökség intézményét? Miket tart kiemelten fontos szolgálati területeknek? Hol a helye a modernizálásnak? A Nők Lapja kérdezett, Bogárdi Szabó István válaszolt.

– A püspöki hivatalban ülünk, de én azt olvastam, hogy teológus hallgatóként a püspökség megszüntetése mellett érvelt.

– Ez majdnem a jereváni rádió esete, amikor a hír igaz, de… Annak idején mi, fiatalok, de mások is sürgették a püspökség megszüntetését, aminek az volt az oka, hogy akkoriban a püspököt gyakorlatilag életfogytig választották. Lelkes és figyelmetlen fiatalokként nem láttuk, hogy ezt a rendszert másképpen is meg lehet változtatni. Mint ahogyan meg is történt a rendszerváltás után, a nagy egyházalkotmányi reformban. Akkor a püspök szolgálati idejét hat évre korlátozták, és azóta kétszer választható újra. Több hasonló, a túlhatalom lehetőségét kizáró változtatás is történt, és ma is vannak a zsinat előtt olyan javaslatok, amelyeknek a célja, hogy a püspökség minél inkább szolgálat legyen, és minél kevésbé hatalom.

 

Az interjúból online elérhető, további részeket a Nők Lapja honlapján olvashatják. 

Fotó: MTI 

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ