Milyen egyszerű szavak ezek. Meghátrálás, elveszés, hit, élet. S ezekben az egyszerű szavakban benne van mindaz, amit másképp szólva az élet értelmének nevezünk.
Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a buzdító kijelentés nem egy csata kellős közepén hangzik – a színtér egészen más, és ez az igazán lényeges.
A csatában ellenfél – ellenség – szegül szembe velünk, indulattal indulattal, akarat akarattal, s ott minden talpalatnyi földért meg kell küzdeni – aki meghátrál: hátralép – az veszít. S a győztes előre-léphet arra területre, amit ellenfele föladott.
Itt azonban vándorlásról van szó: amikor az életünk jövendőjéről van szó, vagyis arról, hogy elfogadjuk-e Isten meghívását és elindulunk-e ígéretei felé – senkit onnan kiszorítanunk nem kell: Krisztus meghívása mindenkinek szól.
Meghátrálni azt jelenti: megtorpanni az úton, s visszafordulni és visszatérni abba, amiből kihívott: a bűnbe, a hitetlenségbe, a kudarcokba, a reménytelenségbe, a jövendő nélküliségbe, a halálba.
Meghátrálni: visszatérni az elveszésbe.
Ki kell hát legyőznünk? Saját kicsinyhitűségünket, kételyeinket – még egyszerűbben önmagunkat. Ez a hit legnagyobb harca – és ez a hit legnagyobb győzelme.
Nem csatamezőn, hanem zarándokúton vagyunk
Nem a földi élet véges terein játszódik a dráma – hanem a szív végtelen dimenzióiban
Nem másokat kell legyőznöm – önmagamat kell meggyőznöm
Ennek a drámának győztese és vesztese egyaránt én lehetek.
De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi.
Lépjünk tovább bátran afelé, amerre Isten hívott:
arra van az élet, amerre Ő hív minket.
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu
