Az ember szüntelen szükségét érzi annak, hogy áldozzon. Többnyire a rendezetlen dolgok, a belső gyötrődések, az adósság-érzet, a bűn tudat – egyszóval a kudarc késztet erre.
Ugyanakkor menekülünk az áldozat meghozatal elől: a vesztes még vesztesebb lesz: ez vállalhatatlan. Ezért keresünk bűnbakot. A kudarcért más lesz a felelős. Valaki, aki gyengébb, valaki, aki nem közülünk való, valaki, akit magunk helyett is megvethetünk és okolhatunk. S ha a bűnbak elveszejtése pillanatnyi könnyebbedést is ad: az okokat soha meg nem szünteti. Szörnyű és halálos kör ez.
Jézusról szólva azt kell mondanunk: Ő az, aki széttöri ezt a halálos kört.
Egyrészt azzal, hogy ő tökéletes – nem silánysága, semmit érő volta, alávalósága okán, hanem tökéletessége okán alkalmas minden nyomorúság eltörlésére.
Másrészt áldozata önkéntes volt – életét maga tette le, maga szánta oda másokért, azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk.
Harmadrészt – s most ezt emeli ki a szakasz – ez egyszer s mindenkorra történt.
Az áldozat szertartását megalkotó ember úgy rendezi a dolgot – nyilván tapasztalatai alapján -, hogy az ismételhető legyen: ha és amennyiben szükség van rá. Ebből lesz halálos körré az életünk.
Jézus isteni áldozata egyszeri, tökéletes. Egyszerre elég örökre.
Egyszerre benne foglaltatik a feloldozás, a megoldás és a megszabadulás.
Lépjünk ki vele együtt e halálos körből: Isten gyermekeinek csodálatos szabadságára, ahol már nem kényszerből tesszük a jót, hanem szabad hálából – vagyis szeretetből.
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu
