Vigassággal ragyog

A kórus szép éneke az imént különös utazásra hívott. Felidézte a 16. századi baranyai reformációt, mely tágasabban a magyarság hitben való megújítását hordozta. Igen, itt, a török által dúlt, háborútól sújtott vidéken kezdődött a reformáció. Csodákat tett itt az Úr. A mindenéből kiforgatott nép megértette, hogy csak egy út van az életre. És ez az út nem a múltba, de nem is a jövőbe vezet; ez az út fölfelé vezet, ez az Örökkévalónak az útja. Az ige most arról a világosságról beszél, amelyről azt mondja János evangélista: akik befogadják, azoknak Isten hatalmat ad, hogy Isten gyermekeinek neveztessenek (János 1,12).

Ezért még a felolvasott textus magyarázata előtt, hadd szóljak néhány szó erről a világosságról, és önmagunkról. Száz éve sincs, hogy Dunamelléki Egyházkerületnek épült egy csodaszép iskolája Budapesten, a Lónyay utcában. Az iskola dísztermébe óriási faliképet festettek. Látjuk rajta Luthert, Zwinglit, Kálvint, látjuk a megnyitott Biblia lapjait, a nagy igéket, és az egész mozgalmas korszak számtalan alakját. De a kép felirata a legmegragadóbb: post tenebras lux. A sötétség után világosság ragyog. Egykor azt mondta egy nagy hitújító: csak gyújtsatok világosságot, és a sötétség magától megszűnik (Erasmus). De aki a sötétségben jár, elvész. S még inkább elvész az, aki birokra akar kelni a sötétséggel, amely eltakarja Isten világosságát. Gyújts hát világosságot, és a sötétség magától szűnik. Post tenebras lux! – hirdetjük az igazságot. Hálával emlékezünk tehát a félévezredes eseményekre. És azért vagyunk itt, hogy rajtunk is felragyogjon Isten világosságát. Azért vagyunk itt, hogy befogadjuk a világosságot. Aki pedig befogadja, vagyis aki fejet hajt az Isten igazsága előtt, annak Isten hatalmat ad, hogy gyermekének nevezzék. És akit Isten gyermekének neveznek, azt semmi nem szakítja el az Isten szerelmétől. Jézus Krisztus ennek a pecsétje, Ő a mi kezesünk.

1. Mit mond a Példabeszédek erről a világosságról? Tágasabban itt igazságról, istentelenségről, békéről, békétlenségről, áldásról, hiábavalóságról, engedelmességről, engedetlenségről, bölcsességről, bolondságról szól, és ezek közül emelkedik ki a megrendítő mondat: az igazak világossága vigassággal ragyog. De előtte tisztáznunk kell, hogy mitől igaz az igaz ember? Mi az igazak igazsága? Nyilván, nem juss. Jaj, hányszor megyünk mi perre, mert a jusst nem engedi el a magyar ember! Egyszer öt évig tartott egy örökségi per, két fiú pereskedett, minden pénzük ráment. A per tárgya egy 20 literes kanna volt. Akkoriban 200 forintért lehetett ilyen kannát kapni. De hát a juss! Ez lenne itt az igaz ember igazsága.? Ez a kijussolt, kiügyeskedett, kiharcolt, minden áron megszerzett igazság tenne minket igaz emberré?  Hiszen az életünk legfontosabb, mindent meghatározó ügyében, az üdvösség-ügyben nincsen jussunk! S egyszer, tudom, eljön mindenki életében az a megrendítő felismerés, amit a filozófus Kierkegaard így mondott: Istennel szemben soha nincs igazad! Ki vagy te, halandó ember, aki porból vétetett és porrá leszel, hogy perbe szállj a Mindenhatóval!? Olvassuk a Jób könyvét! Kérdezi az Úr a forgószélből Jóbtól, aki az Istent akarta perbe vonni a maga igazáért: meg tudod-e fordítani a Göncöl szekere rúdját? Meg tudod-e számolni pontosan, hány csepp esik egy a nyári záporban? És hova tér aludni a hó? És képes vagy-e egyetlen ökölcsapással szétütni a víziló fejét? Ha igen, akkor kérdezz, és majd én felelek. Ekkor Jób megrendülten szájára teszi a kezét. Istennel szemben soha nincs igazad. Értjük hát, amikor Példabeszédek Könyve azt mondja, hogy »az igazak világossága vigassággal ragyog«, akkor ez a szó, hogy igazak, azt jelenti: megajándékozott emberek. A reformáció életadó felismerése az volt, amit Pál apostol fejt ki a Római levélben: az igaz ember hitből él. Erről jövendölt a próféta, ez teljesedett be Jézus Krisztusban, ezt hirdették az apostolok: az igaz ember hitből él; vagyis az, hogy én igaz vagyok, az nem egy kiharcolt, kijussolt, kiküszködött valami, hanem az Isten ajándéka a számomra. Megtisztító ajándék ez, bűnök alól feloldozó ajándék, szabadító ajándék, jussom ellenére való igazság ez. Ne szállj perbe én velem, oh, én édes Istenem! - énekeljük régi szép énekünkben, mert nem nyernénk mi azon a peren semmit, csak halált, mert Ővele szemben soha nincs igazunk! De miután ránk bizonyította hamis voltunkat, és megmutatta, hogy menthetetleneknek vagyunk, Isten – teljesen igazságtalanul, érthetetlenül, felfoghatatlanul! – igazságot ajándékoz. Annak ellenére tekint igaznak, hogy elveszettek vagyunk. Erről az igazságról beszél a Példabeszédek Könyve. És ezért mondja János evangélista: aki ezt befogadja... S tudjátok, milyen nehéz mozdulat elfogadni valamit? 
   

   Nem tudom, mikor ér véget a gyermekkorunkban az a természetes spontaneitás, ahogy ajándékot fogadunk el. És azt sem tudom, mikor kezdődik, hogy akik gyarapodni kezdenek senkinek nem adnak semmit csak úgy ingyért? Ingyért semmi nincs! - kiabálják. De azt tudom, hogy életünk egyik legnehezebb, sőt az ige szerint a legnehezebb mozdulata szabadon, feltételek nélkül elfogadni. Elfogadom Isten felkínált igazságát, befogadom Isten ragyogó világosságát, és az megváltoztat. Egy nagymama mesélte, hogy súlyos láz-beteg volt az unokája, hívták az orvost, aki megtett mindent, amit orvos tehet. Aztán azt mondta: akkor kezdődik majd el a gyógyulás, amikor a gyermek szomjas lesz és inni kér. Éjjel-nappal ott ültek a gyermek mellett, mondhatni virrasztottak mellette, várva a pillanatot. A nagymama kapta meg a csodálatos élményt, amikor vizet kért gyermek. S aztán hihetetlen gyorsasággal ment végbe a gyógyulás. Mikor megnyitod a szívedet, hogy Isten igazsággal oltsa szomját, nos, ekkor kezdődik az új élet, vagyis, amikor elfogadod ajándékot, amit Isten ad ingyen. Akkor kezdődik a gyógyulásod. Így volt ez itt, Baranyában, amikor az életével ide-oda batyuzgató magyar emberek így tanultak énekelni: mely igen jó az Úristent dicsérni! Majd így: aki nem jár hitlenek tanácsán..., és elért a szívükig ez is: Jövel, Szentlélek Úristen! Megnyílott a szájuk és a szívük, és Isten adhatott világosságot és igazságot. Ma sincs másként, az ősforma nem változik: menthetetlen vagy, ember, ha Isten nélkül vagy! És megfordítva: kicsoda kárhoztat bennünket? Ha Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk!? Bizonnyal senki, mert Istentől, aki magához karol bennünket és gyermekévé fogad, senki nem szakíthat el. 
   
   

2. Másodszor azt mondja az ige, hogy ez a világosság fénylik, ég. Pontos a Károli fordítás, mert az ellentét-párban azt mondja: az istentelenek szövétneke elalszik. De én most önmagában emelem ki, hogy ez a világosság fénylik, eleven tűzzel ég, nem régi emlék, nem távoli lidérc-fény. Az igazi fénynek nincsen illusztrációja, de mégis, milyen szép az, ahogy kint ragyog a szeptemberi napfény. Óhajtanánk szinte lefényképezni, úgymond, megörökíteni. De hát a fényt nem lehet csak úgy emlékbe eltenni, mert folyton élő világosság az. Kőbányán laktam egy ideig, volt egy szomszédunk, akinek pincétől padlásig tele volt rakva a háza lim-lommal. Mindig azt mondta a gyűjteményére: jó lesz az még valamire! Így volnánk az Isten áldásaival? Levisszük a pincébe, felvisszük a padlásra, eltesszük a sufniba, – jó lesz az még valamire!? Ezzel csak azt mondjuk ki, hogy most nem jó semmire! Most nem jó, most nem kell, most nem tudom használni, most nincs rá szükségem. De ha nincs világosság, akkor sötétség van! Ha nincs igazág, akkor istentelenség van! Ha nincs bölcsesség, akkor bolondság van! Nincsenek átmenetek. Ezért mondja a Példabeszédek Könyve, hogy az igazak igazsága ég, lobog, lángol,  él. Vagyis amikor Isten Jézus Krisztusban igazságot ajándékoz nekünk, voltaképpen életet ajándékoz. Elevenséget, megelevenítést, megújítást ajándékoz, - mert nem régi dolog az élet, ami valahol el van zárva. Az élet itt van. Azt mondja Jézus a tanítványainak, hogy majd lesznek idők, amikor jönnek emberek, és azt mondják: itt az Isten országa, ott az Isten országa! Ne higgyetek nekik! - mondja a Megváltó! Isten országa bennetek van!
   
   

3. Végül, arról szeretnék nyomatékkal szólni, amit így mond: vígassággal ég. Mintha azt, hogy az igazak világossága örömtűz. Mindannyian jól ismerjük a tíz szűz példázatát (Máté ev. 25), akiknek várniuk kell a vőlegényt, hogy mikor megérkezik, ők mécsesek fényében kísérjék be a lakodalmas házba. De közülük öt bolond volt, nem vittek magukkal elég olajat, és a várakozás megnyúlván, elfogyott az olajuk. Amikor aztán felharsant a kiáltás, hogy jön a vőlegény, jöjjetek elébe az öröm-fénnyel, a vigasság fényével, akkor már nem volt mivel világítaniuk. Akiknél pedig ragyogott a fény, azok bementek a vőlegénnyel együtt a lakodalmas házba örömmel. A bolondok hiába futottak olajat venni, és hiába zörgettek később az ajtón, kiszólt nekik a násznagy: kik vagytok, nem ismerlek benneteket! Megrendítő szó ez: nem ismerlek benneteket! De megfordítva is igaz. Ha az Isten világossága ragyog bennünk, akkor Ő ismer minket, hiszen az övéi vagyunk, az ő tüze ég bennünk. Pál a Római levél felolvasott szakaszában az mondja: azért nem szakíthat el bennünket Isten szerelmétől senki, mert az övéi vagyunk, tehát ismer bennünket, a magáénak tud, a gyermekeivé fogadott – és ezt az adoptálást Jézus Krisztus halálával és feltámadásával pecsételte be. És ez az öröm. Vigassággal ragyog ez az igazság. Emlékszem gyermekkoromban, mikor a konyhában begyújtottunk a sparheltbe, kukorica-csutkát hordtuk rá, azzal tüzeltünk, s mindig figyelmeztettek: kisfiam, vigyázz rá, el ne aludjon! Ez amolyan gyereki feladat volt, de fontos feladat: vigyázni kellett a lángra. Szorongás is volt ebben. Hátha kialszik, jaj, ellobban a láng! De ezek emberi dolgok. Itt a kifejezés, hogy vigassággal ég, vigassággal ragyog az igazság fénye, boldog tapasztalatot hoz a számunkra. Ez a fény soha nem alszik ki, mert Isten igazsága soha nem alszik ki. Mondhatod: én annyi sötétet láttam már életemben! Én visszakérdezek: netán hátat fordítottál a fénynek? Mondhatod: annyi keserűség van az életemben! Én visszakérdezek: ma belekóstoltál-e Isten áldott igéjébe? Mondhatod: annyi zaj van az életemben! Megkérdezem: ma énekeltél-e zsoltárt? Tudod-e, mely igen jó az Úristent dicsérni? Mondhatod: annyi minden dőlt össze az én világomban! Én kérdezem: felnéztél-e éjszaka a csillagos égre, és megkérdezted-e magadtól, hogy nohát meg tudom-e fordítani a Göncöl szekere rúdját? Bizony, Isten jóra tudja vezetni az életünket a legnagyobb nyomorúságok közepette is. A Heidelbergi Káté azt mondja: Istennek gondviselése azt jelenti, hogy mindazt a rosszat, amit ebben a siralomvölgyben reám bocsát, a javamra fogja fordítani azért, mert tudja ezt tenni, mivel Ő mindenható Isten, és meg is akarja tenni, mert szerető Atya. A magyarok reformációjára ezen a tájon kezdődött, itt a nyomorúságban, itt a siralom völgyén, itt a nagy megszaggattatásban. Üzenete máig érvényes, s erről szól most nekünk a Példabeszédek Könyve is: az igazak világossága vígassággal ég. Post tenebras lux! 
   
   

   Tehát: Istennel szemben soha nincs igazad, de Ő Krisztusért téged igaznak nyilvánít. S aki az öröktől ragyogó világosságot, a testet öltött igét befogadja, annak Isten hatalmat ad, hogy az Ő gyermekének neveztessék, és abban ez a világosság örömmel, vigassággal, élő reménységgel, az isten-gyermekség szent örömében ég, ragyog és világít. Jézus azt mondta követőinek: ti vagytok a világ világossága. A gyertyát sem azért gyújtják, hogy véka alá tegyék, hanem hogy a gyertyatartóba állítsák, és fénye betöltse a házat. Ti vagytok a világ világossága! Égjen vigassággal igazak világossága!

   Ámen