Versengés nélkül

Mióta Bibliát fordítanak - minden népnek a maga nyelvére – a régi és új vátozatokat olvasók jól érzékelhették, hogyan változik, formálódik, terebélyesedik az általuk beszélt nyelv, ezért szükséges újra meg újra az élő, beszélt nyelven visszaadni az Isten élő üzenetét. Itt a régit fordítást így olvassuk: minden versengés nélkül való a kegyesség titka. Az eredeti szövegből azonban másképpen is fordítható: egy lélekkel, vagy egy gondolattal, egy nagy közös fölkiáltással való kegyességnek titka.   Az eredeti nyelvben a homológia szó áll, amely a keresztyén életnek azt a csodálatos aktusát jelenti, hogy mi együtt, teljes egyetértésben, egy hitben, egy igazságban magasztaljuk, dicsőítjük Istent, és így mondjuk el az Ő titkát. Nyilván a magyaroknak így kellett fordítani: versengés nélkül. Mi ugyanis versengő fajta vagyunk, és akkor van egyetértés, ha nincsen versengés. Értjük hát a régi fordítók jelzését.  De csodálatos is, amit az apostol mond: Jézus Krisztus hirdettetett a pogányok között, és hittek benne a világon, már ti. a pogányok hittek az Úr Jézus Krisztusban. És valóban kész csoda, hogy mi magyarok megérthetjük, mit jelent versengés nélkül élni, és eljutni az üdvözítő és megtartó hitre. A tudósok szerint a felolvasott szakaszban Jézus Krisztusnak az alászállását és a dicsőségbe való felemeltetését láthatjuk. Így kezdődik: Isten megjelent testben – ez Jézus testet öltése, alászállása, mindhalálig való engedelmessége, kereszthalála, üdvszerző érdeme. Majd következik felemeltetése a dicsőségbe, úgy ahogy itt halljuk, e szakasz végén: felvitetett a dicsőségbe. Valaki tovább osztja ezeket a tételeket, és külön-külön egy-egy üdvtörténeti állomást jelöl vele. Én azonban azt hiszem, azoknak van igazuk, akik szerint itt két dimenzió nyílik meg a számunkra, és ha a homológia szót komolyan vesszük, az üdvözítés állomásai egybeérnek. 

Az első dimenzió az, amit nem értünk. Azt mondja az apostol: Krisztus megláttatott az angyaloktól, felvitetett dicsőségbe, megigazíttatott lélekben. Az üdvözítés nagy titkának ezekről az elemeiről sokat tudunk, de egyiket sem tudjuk teljesen felfogni. Amikor azt olvassuk Péter apostol levelében, hogy még az angyalok is vágyakoztak betekinteni az üdvözítés nagy titkába (1Péter 1,12), akkor ezzel azt akarja tudtánkra adni, hogy azzal, amit Isten Krisztusban elvégzett érettünk, úgy vagyunk, mint a városi ember, aki megveszi a gyümölcsöt a boltban, de ahhoz semmit sem ért, hogy miképpen kell a fát elplántálni, hogyan kellett megóvni, és termőre fordítani. Ne vessük meg a városi embert, mert üdvösség dolgában mindannyian efféle városi emberek vagyunk. Nagy az üdvösség titka. Ez az üdvösség nagy titka: Krisztus megláttatott az angyaloktól, megigazíttatott lélekben, felvitetett dicsőségben. 

És elmondja, amit mi látunk és tudunk, amit látnunk és tudnunk kell, hogy megjelent testben, hirdettetett a pogányok között, hittek benne a világon. Ez a másik dimenzió. Ez a mi világunk. Ez a mi tapasztalatunk. Isten nem távoli, elrejtett, titokzatos fenség, valami szív-sejtelem elrejtve az univerzumban, vagy egy néma valaki, akiről csak rébuszokban tud dadogni az ember. Isten Krisztusban testet öltött, megjelent, és ahogy János apostol mondja az evangéliuma nyitányában: mi úgy láttuk őt, mint aki teljes volt igazsággal és kegyelemmel, Őt, aki lett minden, ami lett. Testet öltött, közénk jött, és hirdettetett a világon. 

Azért vagyunk együtt most ezen a hálás ünnepen, mert ebből mi, magyarok sem maradtunk ki. Kívánom, hogy remegjen bele a szívünk abba, amit a Zsidókhoz írt levél elején olvasunk: sokféleképpen szólott az Isten, és most szólott az utolsó időkben az Ő szent Fia által! És ezt a szót, ezt az isteni igét, ezt a megmentő üzenetwt, ezt mi is hallhatjuk, mert nekünk is hirdettetik. Nem kell latinul megtanulni, nem kell a világ túlsó részére elmenni, hogy meghalljuk a drága evangéliumot. Itt halljuk, most –, ez a testet öltés titkából következik.  Isten ide, közénk jött, és Isten immár nekem szól, és neked szól. Károli Gáspár óta magyar ember nem mondhatja, hogy nem értem, mit akar az Isten. Az első teljes magyar bibliafordítás óta itt, a Kárpát-medencében, és bárhol a világon, magyar ember nem mentegetheti magát azzal, hogy sem a fülembe be nem ment, se a szívembe el nem jutott az ige. 

És ezzel üdvösség felé terelget minket Isten. Azzal folytatja ugyanis az apostol ezt a csodálatos homológiát, amit máshol rögzít: a hit hallásból van (Rm 10,17). Hogyan is? Először hirdettetett a pogányok között, és aztán hittek benne a világon. Mert evangélium nélkül nincs hit. Mert Isten megszólítása nélkül nincsen felelet, mert anélkül, hogy Isten belépne az ember-világba, és feltárná magát, csak sejtelmeink lehetnek, és csak bölcselkedhetünk, szép szavakat szőhetünk, ám mindez csak szertefoszló holmi az isteni kegyelemhez, üdvösséghez képest. Hirdettetett a pogányok között, és hittek benne a világon. 

Ez tehát a mi homológiánk, egybehangzó hitvallásunk, mert az a kettő – látták az angyalok, megigazíttatott lélekben, felvitetett dicsőségben, illetve testté lett közöttünk, hittek benne –, ez a kettő nem verseng egymással. Lám, Isten mozdulata és ember mozdulata nem verseng egymással. És ez csak a mi Urunk Jézus Krisztusunk által lehetséges, aki igaz Isten és igaz ember, örök közbenjáró Isten és ember között. Nem verseng egymással az Isten szentsége, dicsősége, felsége, örökkévalósága s az ember ember-volta. Nem ütközik egymással az, hogy Isten felséges és szent, illetve az, hogy nekem pedig az az életcélom, hogy Isten üdvözítsen. Nem ütközik egymással Isten szent életrendje, és az, hogy én boldog akarok lenni, hanem találkoznak minden versengés nélkül. 

Ezt a titokzatos szót - homologikusan –   Károli így fordította: minden versengés nélkül. Misztótfalusi Kiss Miklós is így hagyta: minden versengés nélkül! Magyarok voltak, és a magyar versengő fajta. Más népek közé szóródva a magyar ember tökéletességig tud vinni minden tehetséget, de ha magunk között vagyunk, két magyar biztos csinál mindjárt öt pártot meg nyolc egyházat. Nos, ha értjük a hit szabályát, ha értjük, hogy Jézus Krisztusban nincsen Isten és ember között semmiféle versengés, mert Krisztus megbékített bennünket az örökkévaló Istennel (2Kor 5), akkor nekünk, magyaroknak is meg kell békülnünk Istennel, és egymással is. Van tehát dolgunk elég. Legyen ez az ünnepünk szent elkötelezéssé, hogy Krisztus tanítványivá és követőivé leszünk, hogy Istennel megbékélve egymással is megbékélhessünk.  Nincs más út az üdvösségre, de ez biztosan az üdvösség útja.

Ámen.