Kedves Testvéreim!
Gyakran élünk az ősi szabállyal, hogy úttalanságban, betegségben, töredelemben, vagy értelem-vesztés helyzetében kérdéseket teszünk fel Istennek. Sokszor, természetesen, beérjük azzal is, ha a barátunk, a hívő társunk, a lelkészünk, a lelkigondozónk adja meg a választ. Máskor az is megesik, hogy még meg sem osztottuk a gondunkat mással, de megszólít egy igehirdetés, egy ének vagy szép vers. Még gyakrabban magában a Bibliában találunk választ. Most, a Biblia évében, mikor különös figyelem irányul a Szentírásra, magam is több megrendítő történetet hallottam, hogy olyanok, akik korábban még soha nem olvasták a Bibliát, kíváncsiságból belelapoztak, és hirtelen választ kaptak legmélyebb gyászukban, kilátástalan helyeztükben, erőt vettek a legnagyobb erőtlenségben, megújultak a legnagyobb összeomlásban.
Ezt a tapasztalatot erősíti az a gyakorlat is, amit mi reformátusok bibliaórának nevezünk, vagyis, hogy a gyülekezeteinkben, itt náluk is, hét közben is egy-egy estére egybejönnek gyülekezeti tagok, és Bibliát olvasnak, Bibliát tanulmányoznak – s ilyenkor a bibliai szakasz fényébe kerül egy-egy személyes és közösségi kérdés is.
Leginkább azonban a Szentírás magányos olvasása segít nekünk, hiszen maga a Biblia is tele van kérdésekkel. Miért? - kérdezi zsoltárában a szenvedő. Meddig még? - kérdezi a népéért kesergő próféta. Mire várunk még? - kérdezi a tétova ember. Kiről beszél a próféta? - kérdezi a jövendölést olvasó. Mit cselekedjünk? - kérdezik pünkösdkor a Péter prédikációján megrendült zarándokok. Miért hagytál el engemet? – kérdezi a szenvedő Krisztus a golgotai kereszten. S igen, ahogy csatlakozunk a kérdezőkhöz, a szenvedőkhöz, a prófétákhoz, az apostolokhoz, a pünkösdi zarándokokhoz, Krisztushoz - választ is találunk.
Bethlen Gábor fejedelemről jegyezték fel, hogy élete során több mint hússzor olvasta végig a Bibliát. A régi világban pedig egykönyvű embernek nevezték azt, aki jószerivel csak a Bibliát olvasta.
Amire azonban kevésbé figyelünk, testvéreim, pedig legalább ugyanilyen meghatározó, hogy nemcsak mi kérdezhetjük Istent, hanem Ő is kérdez bennünket. Engedjük most itt, a gyülekezetben, s otthon a rádió-készülékek előtt, hogy ma megérintsenek minket a prófétai írásban megszólaló isteni kérdések – és még inkább, kérjük Isten Lelkét, hogy tudjunk is rájuk választ adni.
Ezeknek a kérdéseknek a megértéséhez szükséges néhány bevezető megjegyzést tennem. A felolvasott hosszú szakaszban Jeremiás próféta megrendítő állapotokról szól. Ilyeneket mond: „akik megmaradtak, inkább választják a halált, mint az életet.” Aztán: „hazugságra munkál az írástudók tolla!” Aztán: „hazugsággal gyógyítják én népem leányának romlását, mondván: békesség, békesség, de nincs békesség!” Majd: „elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!”
A próféta egy politikai katasztrófát, egy háborús összeomlást jövendöl, és az országvesztést, a reménytelenséget, a kibontakozásra való képtelenséget foglalja össze ily módon egy-egy, rövid tételben. Ezt a megrendítő elesettséget súlyos kérdések szövik át, hiszen abban mindenki érintett, a nyomorúság mindenkire kihat. Csak a felolvasott részben tizenöt kérdést számoltam össze! Kérdez itt mindenki: azok is, akik az összeomlást elszenvedik, az ország kétségbeesett lakosai, kérdezgetik egymást a háborús menekülők, - és kérdezik egymást, kérdezik a prófétát, a királyukat, faggatják a sorsukat! Csak egy valakit nem kérdeznek, - Istent!
Isten azonban kérdez! A szakasz végén három kérdés áll, ezek így hangzanak: „Nincsen-e balzsamolaj Gileádban? Nincsen-é itt orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?” A szavak a próféta szájából hangzanak, de Isten kérdései. Ugyanúgy van ez, mint ahogyan Isten számtalanszor emberi eszközökön keresztül nyilvánítja ki akaratát, közöl üzenetet, mond tanácsot, intelmet, törvényt, úgy most itt a prófétán keresztül kérdez: „nincsen? nincsen? és miért nem?” És egyik kérdése sem költői – ahogy mondani szoktuk. Bizony, van rájuk válasz!
1.) „Nincsen-é balzsamolaj Gileádban?” – Ha egyszerűsíteni akarjuk, kérdezhetjük így is: hát nincsen orvosság? Testvéreim, milyen egyszerű és megszokott mozdulat gyógyszer után nyúlni, ha valakit előfog valamilyen fizikai fájdalom, betegség, gyötrelem. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik hosszú útra készülve, a legnagyobb gondossággal készítik el a gyógyszeres készletet: fájdalomra, gyulladásra, előre nem is látható bajokra. A családi kasszát pedig mindannyian úgy tervezzük, hogy ha másra már nem is telik, gyógyszerre azért jusson. Milyen természetes, hogy a beteg embereknek a rokonai, barátai különböző gyógyszereket, kúrákat ajánlanak, sokszor ezzel fejezik ki a szeretetünket, ragaszkodásunkat. Láttam már én is, hogy beteghez gyógyszert vittek – ajándékba.
Óh, van hát gyógyszer! – felelhetünk azonnal az isteni kérdésre. De van-e balzsamolaj? – mert most így szól a kérdés. Ez pedig a hathatós orvosságot jelenti, a sebeket gyógyító, fájdalmat enyhítő, az egész szervezetet frissítő, sőt a lelket is örömmel eltöltő drága eszközt, mely bizonyosan eléri célját. És a cél, az, amiért a próféta is kiált: „Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem!” De élünk-e ezzel a lehetőséggel, ha mégis így kell szólnia a prófétának: „Hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: békesség, békesség, és nincs békesség!” Megoldhatjuk-e a bajt, testvérek, ha nem jó orvosságot adunk a bajra? Ezért kérdez az ige egészen pontosan! Hát nincs balzsamolaj Gileádban? Mert a rossz gyógyszer sosem éri el a célt. Sőt, a hazugság éppen az ellenkezőjét éri el: csak növeli, ki elfödi a bajt!
Nemrégiben egy megrendítő elmélkedést olvastam, melyben a szerző azon tűnődött, vajon miért olyan rosszkedvű a mi világunk, miért van az, hogy - a próféta szavaihoz igazodva – hiába dús aratás, hiába a jókedvű nyár, mi nem éljük át a megszabadulás nagy ajándékát? Miért ülnek rosszkedvűen a születésnapjukon az ünnepeltek az ünneplők körében? Miért látunk keserű ráncokat pompázatos esküvőn az ifjú pár arcán Miért hogy mindenünket orvosságra költjük: jókedvre, vidámságra, derűs órákra, a jólét tündöklő szimbólumaira, békességre – s mégsincs békesség? Hiába teli a táskánk gyógyszerekkel – kommunikációval, imázs-készítményekkel, propagandával -, ha nincs nálunk az isteni igazság, nem lehetünk egészségesek! Hát valóban nincsen balzsam Gileádban? Az igazság ez a gyógyszer – mondjuk most ki, az igéhez igazítva: az igazság ez a balzsam! És Istennél van ez a gyógyszer. Ha orvosságra van szükség, a leglustább ember is felkel, s a legvadabb téli éjszakában is elindul, hogy a gyógyszertári ügyeleten kiváltsa. Nos, az igaz hit ez a mély indulat és alázatos eltökéltség! Mély hitre hív most az isteni kérdés, mert a hit tudja a választ is, s el is vezet egészen a Krisztus keresztjéhez, a Szenvedő szolgához, kiről ezt mondja Ézsaiás próféta: az ő sebei által gyógyultunk meg.
2.) Nincsen-é itt orvos? – kérdezi másodszor a próféta által Isten. Ne kapkodjuk el a választ, testvéreim, bár az előzőek fényében, talán könnyű és egyértelmű is a felelet. Előbb hallgassuk, mit mond a próféta a betegség, az elesettség okairól: „Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, aki megbánja gonoszságát, ezt mondván: mit cselekedtem? Mindnyájan futó-pályájukra térnek, mint a harcra rohanó ló. Még a gólya is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlice, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniük, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét! Hogyan mondhatjátok: bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony, ímé, hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességük van tehát nékik?” Ez a néhány sor az okokat mutatja be. És ez így szükségszerű is. Ha ugyanis igazán nagy a baj, orvoshoz kell fordulnunk. Nem érhetjük be azzal, hogy jól bevált receptek alapján gyógyítgatjuk magunkat, hanem immár gyógyító előtt kell feltárnunk a bajunkat. Bátran mondhatjuk tehát, hogy amikor Isten azt kérdezi szenvedő, bajba jutott népétől: hát nincsen-é itt gyógyító, akkor erre igazán úgy felelhetünk, hogy dehogynem: Uram, Te vagy a gyógyító!
De mi a betegség? Jeremiás fájdalmas leírása egyértelművé teszi, hogy éppen az a betegség, hogy nem vagyunk ott a gyógyítónál. Nem vagyunk ott Istennél! Lám, mondja a próféta, a teremtett világ milyen kitűnően ismeri és éli saját élettörvényeit: a gólya, a fecske, a daru mind-mind tudja, mikor kell útra kelnie, s belső törvény-szerűségnek engedve indul útnak délre, vagy ha eljön az ideje: északnak. Csak az én népem nem tudja Istenének igaz életrendjét? Nem tudja, hogy vissza lehet hozzá térni, lehet Ővele lenni, Nála és Benne lakozni? Valami révület uralkodik itt, mutat rá a bajra egy másik kifejezéssel: nincsen senki, aki felvesse a bűnbánó önvizsgálat nagy és komoly, életfordító kérdését: mit tettem? Jaj, mit követtem el? – hanem mindenki rohan előre a maga futó-pályáján, mint a harci paripa, vak révületben. Huizinga a nagy holland tudós jegyezte fel 1934-ben, a huszadik századi diktatúrák idején, hogy az ember őrületben él, s csak idő kérdése: mikor kezd őrjöngeni. A mai ember törtetésben él, s csak idő kérdése, mikor töri darabjaira a világot. A szellem embereiről is szól a próféta: az írástudók elcsavarják Isten igazságát; s azt mutatják bölcsességnek, ami nem bölcsesség, hanem elveszés. Legyünk alázatosak, mi keresztyének is. Mi szeretjük a régiekhez hasonlítgatni magunkat, s azt mondogatni, nálunk, legalább nálunk megvan még az isteni bölcsesség! Nem igaz – mondja a próféta. Ezek együtt, íme, itt az ősok. Orvoshoz kell fordulnunk, bizalommal – másképpen nem is tehetjük – a gyógyulás érdekében és mindenestől fel kell tárnunk magunkat, remélve, hogy megtalálja számunkra a gyógymódot. Igen, Isten második kérdése: hát nincsen-é itt orvos, a remény dimenzióját nyitja meg nekünk. A derült jövőt, a gyógyulást, a szabadulást, az üdvöt.
Van-e orvosod, szoktuk kérdezni beteg emberektől? Van-e orvosod, testvérem? - kérdezem most én, hogy szinte érzem is tekintetedből: gyógyulást remélnél. Isten az én orvosom – őhozzá kell folyamodnom, őt kell megkeresnem! S milyen nagy csoda, hogy amikor őhozzá érkezik az ember, belátva, hogy vétkezett, feladva, hogy bölcsebb volna a mindenhatónál, akkor megtapasztalja, hogy Istennél valóban minden meggyógyul: az egészség azt jelenti: kerek és egész minden. S mitől voltunk betegek, ha nem attól, hogy Isten kizártuk életünkből?! Nélküle semmi sem lehet egész, Isten nélkül teljesség-hiányos az élet. Ezért látja jól a próféta, hogy akik Isten nélküli életre rendezkedtek be, azok egy adott ponton inkább a halált kívánják, mint az életet. A mi orvosunk azt mondja: válaszd az életet! S hogy hol van ez az orvos, azt is tudjuk: nincsen távol ő, hogy segítene! Amikor kérdezi: hát nincsen-é itt orvos? – ezt a kérdést már itt teszi fel, már itt van veled, mert tőled kérdezi ezt!
Isten ezzel a kérdéssel már a gyógyulásunkat készíti elő. Merthogy még mindig magunkba hullva élünk, merthogy semmit sem ér az önmentő improvizálás, a varázslás, a rossz és a rosszabb latolgatása, és merthogy ebbe nem lehet belenyugodni, mondja a próféta, - Isten ezzel a kérdéssel a maga oldalára hív minket, mert őt, a teremtőnket nyugtalanítja a sorsunk, s nem akarja azt annyiba hagyni. Sőt, elküldi Krisztusát, a szenvedő szolgát, aki magára veszi bűnterheinket, és kiárasztja ránk Szentlelkének gyógyító kegyelmét. Mert szeret minket. Egy másik próféta, Ezékiel, a nagy országromlás kellős közepén, csodálatos látomást látott. Egy új templomot a régi, megsemmisült helyett. S ennek a templomnak a küszöbe alól forrás fakadt fel, melynek vize kiáradt az utakra, s nagy és mély folyóvá bővült, s a partja mentén a fák olyan leveleket hoztak, és olyan gyümölcsöket teremtek, melyek gyógyításra valók. Miért nem gyógyíttatott meg népemnek leánya? – kérdezi most az Úr tőlünk is. Van válasz a kérdésre, a válasz az, hogy odaállunk mellé, az ő oldalára, a teljesség világába, hogy ott áldó kegyelmével meggyógyítson, s minket is gyógyító emberekké tegyen. Van balzsamolaj Gileádban, van gyógyítónk, és van gyógyulásunk – Istennél Jézus Krisztus által.
Ámen
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu
