Úgy szerette

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Egyik otthoni karácsonyunkon esett meg, hogy amikor sorkerült az ajándékok felbontására, ez egyik nagy csomagon nem találtunk semmiféle felírást, kié lenne. Latolgattuk, mérlegeltük, nyomkodtuk, nem tudtuk, mi van benne. Úgy döntöttünk, hogy az ajándékot mindenki kapta, csak azt nem tudtuk, kitől. Kibontottuk, szép ajándék volt, valóban mindenkinek szóló, de továbbra se tudtuk, kitől kaphattuk. Tanakodtunk egy darabig, de az ajándékozás sodra, meg ahogy a gyerekek elkezdtek játszani a játékokkal elvitte ezt a gondolatot. Csak néhány nappal később, amikor összeszedtük a csomagolópapírokat, egy nagy szatyor alján találtunk egy kis cédulát, melyre rá volt írva: kinek és kitől. Szinte csoda volt, hogy észrevettük. Azt hiszem, így vagyunk mi karácsony igazi titkával is. Nagy ajándékot kapunk Istentől. Jézus Krisztust, Istennek szeretetét, a megváltást, a szabadulást bűnökből, halálból, az örökélet lehetőségének nagyszerű ajándékát - de nem tudjuk, hogy kitől kaptuk. Nem, mintha nem lenne ráírva, nem, mintha nem lennének egyértelmű jelei annak, hogy ki az ajándékozó, hanem talán a figyelmetlenségünk, a hanyagságunk, vagy az, hogy bele vagyunk temetkezve magába karácsonyba is, talán ez az oka, hogy ezt már fel sem fogjuk és érzékeljük. Lehet, hogy most is úgy vagyunk itt ebben a templomban, hogy na, végre leülhetünk, végre kiszuszoghatjuk magunkat, végre van egy kis nyugodalmunk – de a szívünkben az öröm mellett vagy az örömöt elnyomó módon is inkább a hajszának, a szorongásnak, a kétségbeesésnek a hangjai vannak. Nemrégiben készült egy felmérés, magyar orvosok készítették, melynek megdöbbentő az eredményét is közzétették: karácsony táján a magyar lakosság fele frusztrált, ideges, zaklatott, nem várja örömmel a karácsonyt, vagy csak túl akarja élni. Csak legyünk túl rajta. Olyanná lett a világ, mintha valami kényszer, valami varázs volna rajtunk. Ajándéközönben élünk, ajándékdömpingben, mi magunk is hajszolódunk ezekért, és azzal, hogy hajszolódunk, ajándékok után futunk, másokat is erre kényszerítünk, s karácsony lassan mókuskerékké lesz, melyből nem lehet kiszállni, sőt már holnap el lehet kezdeni készülődni a következő karácsonyra. S közben az okról, amiért karácsony van, amiért igazán ünnepeljük, az ajándékról, Isten igazi adományáról, mely itt van és velünk van, nem tudjuk, kitől van itt. Pedig ha tudnánk, és a szívünkbe vennénk Isten szeretetének a titkát, ahogy ezt ádventi énekünkben is szoktuk énekelni, biztos vagyok benne, hogy áldottabb, békésebb, boldogabb karácsonyunk lenne. Ezért most engedjétek meg, kedves testvérek, hogy néhány szóban először bemutassam az ajándékot, aztán szóljak az ajándékozóról is.

Izrael egyik nagy bölcsével, Nikodémusszal beszélgetve azt mondja Jézus: ha a földiekről szóltunk, nem hittetek nekünk, miképpen fogtok hinni, ha a mennyeiekről szólunk? Mintha Isten gyermekeinek, a keresztyéneknek, az Istenről bizonyságot tevőknek a nehéz sorsa lenne ezekbe a jézusi szavakban belefoglalva! Ha a földiekről és földiek révén szólunk, nem hittek nekünk. Jaj, mennyit beszélünk, szólunk, mi magunk is, az egyház is a földi dolgokról, intézményekről, iskolákról, szociális ellátó hálózatokról, anyagi szükségekről, meg arról, hogy ezek fontos és nagyszerű dolgok. Szükség van ezeknek a támogatására. Jaj, mennyit beszélünk arról, hogy milyen jó lenne, ha evilági életünk, akár csak ebben az országban, olyan törvények között folyhatna, mely törvények az embereket a jó felé vinnék! A Biblia örök normája szerint azért van a törvény, hogy elrettentse a rosszat és jutalmazza a jót. Jaj, de jó lenne ez! Mennyit beszélünk arról, hogy nekünk, magyaroknak meg kell egymás kezét fognunk, s kell, hogy mindig legyen hely az asztalunknál a határon túliaknak is. Jaj, mennyit mondjuk ezt. Pedig ezek csak földi dolgok, ezek elmúlnak, ezek mind múlandóság alá vannak rekesztve. S mintha Jézus szava visszhangzana: ha ezekben nem hisztek nekünk, miképpen fogtok hinni, ha a mennyeiekről szólunk?! Azonban, kedves testvérek, az a csodálatos, hogy a mennyeit nem is mi magunk mondjuk, hanem maga Jézus: senki sem ment fel a mennybe. Közülünk senki sem lett Istennek a tanácsosa, hogy örökkévaló titkait kikutatva jöjjön és hirdesse nekünk, hacsak nem az, aki a mennyből szállott alá. Elsősorban is, tehát, ez az Isten ajándéka. Úgy tudhatunk, úgy hallhatunk a mennyeiekről, az örökkévalókról, mindarról, ami nem múlik el, mindarról, ami nem rekesztetik veszendőség alá, hogy a Szentháromság második személye, az örökkévaló Fiú mondja nekünk. Az Ige testté lett – mondja János evangélista – és közöttünk lakozott.

 Ezért, kedves testvérek, amikor azt a kérdést vizsgáljuk, hogyan is szerette Isten ezt a világot, mondhatjuk úgy, hogy mindig előbb, merthogy aki a mennyből szállott alá, aki a teremtésben részes, az örök Fiú szállott alá. Nemcsak abban az értelemben kell az „előbb” ezt a szót alkalmaznunk, ahogyan János evangélista mondja a levelében: mikor mi még bűneinkben voltunk, Isten elküldte az Ő egyszülött Fiát. Ez az előbb nemcsak ezt jelenti, és nemcsak azt, amit gyakran énekeljük keresztelő alkalmával: „nem éltem még a föld színén, Te értem megszülettél, még Rólad mit sem tudtam én, tulajdonoddá tettél” Így is, igen. De úgy is van ez az „előbb”, hogy mindent megelőz. Ez az egész világ, a létezésünk, az, hogy te magad vagy, élsz és létezel,  Isten megelőző szeretetének az ajándéka, minden az Ő szeretetéből van. S ami az Ő szeretetéből van, nem lehet rossz. Újra, meg újra halljuk a teremtéskor: Íme, igen jó. Minden jó, ami Istentől van. És, ami Istentől van, jó, mert az Ő szeretetéből való. Isten szeretetéből teremtett világot, szeretetéből tartja meg a világot, szeretetéből őrzi meg és hordozza az életünket, szeretetéből lehetünk itt. Íme, így szeret.

De azt is el kell mondanunk kedves testvérek, hogy Isten annak ellenére is szeret. Minek ellenére? Annak ellenére, hogy újra meg újra kifejtjük magunkat Isten szerető öleléséből. Mit kifejtjük? Kiszakítjuk. Olyan jó a karácsonyi csend, úgy-e!? Milyen jó volt tegnap délután, meg ma reggel végigjönni az utcán, nem volt dübörgés, lárma, csörömpölés, kiabálás – talán belül is megcsendesedtünk. Azért mondjuk, hogy jaj de jó ez, mert egyébként tegnapelőtt és holnapután már megint minden – ahogy szoktuk mondani – a régi lesz. De jó lenne, kedves testvérek, ha megértenénk, hogy a szeretet a régi, és de jó lenne, ha egyszer a mi életünkben is megtapasztalnánk, hogy amikor azt mondjuk, hogy megint minden a régi lesz, akkor ezzel nem azt mondjuk: megint elkezdődik a zaklattatás, kezdődik a hányattatás, kezdődnek a problémák, a zűrök, a bajok, kiabálás, a veszekedés, az országos csörömpölés és lárma – megint minden a régi lesz. A régi-régi, az ősi, az öröktől való, minden életnek forrása és minden életnek beteljesítője: ez az Isten szeretetében való élet. Ezért kell mondanunk, kedves testvérek, hogy annak ellenére szeret az Isten. Téged is szeret, annak ellenére, hogy te úgy hiszed, tudsz nélküle élni, pedig nem tudsz. Annak ellenére szeret Isten, hogy te úgy hiszed, a helyébe teheted magadat, pedig nem teheted. Annak ellenére szeret Isten, hogy naponként, a mindennapi életviteleddel megcsúfolod Őt, pedig a magasságban lakozó – ahogy a zsoltár mondja – az ellene felbőszülő embert, a királyokat, fejedelmeket, minisztereket, nagyurakat kineveti, majd haragjában szól: csókoljátok a Fiút s reszkessetek, míg el nem engedi bűneiteket. Lám, annak ellenére szeret. Karácsony evangéliumának van egy árnyékos oldala, az igében is elhangzott: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, ha valaki hisz Őbenne, el ne vessen. Miért, elveszhet? Elveszhet az ember, ez lehetséges, ez valóság, ez adottság? Olyan ez az egész, az életünk, mint amit sok helyen lehet látni január-tájt, mikor lepereg a karácsonyfáról a tűlevél és az emberek lusták levinni, hát röpül ki a karácsonyfa a nyolcadik meg a tízedik emeletről – úgy, ahogy van, szaloncukrostul, díszestől, csillagszóróstul, gyertyástul, mint egy hullócsillag. Ez a karácsonyfa sorsa? Ez a te sorsod? Isten felékesít téged csodálatos adományokkal, bölcsességgel, erővel, igazsággal, ártatlansággal, szentséggel – és Te mint egy hullócsillag kiröpülsz az ablakon? S vége? Mert így akartad, mert csak te akarhattad így. Isten annak ellenére szeret. Ézsaiás prófétánál a reménység jövendölésében ezt hallhatjuk: így szól az Úr:  búsuláson felbuzdultában elrejtettem orcám előtt előled egy szempillantásig, de most örök irgalmassággal könyörülök rajtad. Oh, mi az a szempillantás? Behunyjuk a szemünket, kinyitjuk, s minden ugyanott van, minden folytatódik, minden a helyén van – de ez a szempillantás, kedves testvérek, az ítélet sötétsége, az elveszés lehetősége. De most örök irgalommal könyörülök rajtad. Így is fordíthatnánk, mert az eredeti szó megengedi: örök szeretettel könyörülök rajtad. Mert mit mond Isten, mit üzen a próféták által? Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Másik helyen: szeretet akarok, nem áldozatot. Szeretet akarok. Annak ellenére, hogy ezerszer megcsúfoltad, annak ellenére, hogy bohócot csináltál a szeretetből, annak ellenére, hogy üres szó a szádon, szeretet akarok.

És azt is kell mondanunk karácsonykor az angyali szót hallva, hogy ez a szeretet a mindenekfelett való szeretet. Dicsőség a magasságban az Istennek. Mindenekfelett való ez a szeretet, - magasztos, méltó és nagyszerű. Tudjátok, kedves testvérek, az emberi életre és ezért krácsonyi ünnepünkre mindig rávetül annak árnyéka, hogy gyengék vagyunk, és a bajaink fölénk kerekednek. Ezért aztán az  ünnepet már csak azért készítünk, hogy egy pillanatra elfelejtsük e a nagy nyomorúságunkat, hogy egy pillanatra, ahogy mondani szokták, a felszín fölé jöjjünk. Néha ironikusan szoktam beszélni búvár-keresztyénekről, akik eltűnnek a mélyben, s csak egy-egy ünnepre bukkannak fel, nagy lélegzetet vesznek, s merülnek is vissza. Hogy panaszkodik a zsoltáros: már-már átcsaptak felettünk a hullámok, már-már elmerültünk a mélységbe, mennyi nyomorúság, mennyi baj, mennyi tehetetlenség. Az embert lelkialkata ellenére húzza valami lefelé, pedig lelkialkata szerint az embernek felfelé kellene gravitálnia. Szívemet hozzád emelem, mondja a zsoltáros. Emeljétek fel szíveteket, emelkedjetek kapuk, emeljed fel fejedet, mennyi bíztatás van, s  mi mégis megyünk lefelé. Ez a szeretet mindenek fölött való szeretet, ez a szeretet meg akar menteni, ez a szeretet ki akar emelni, ez a szeretet biztos talajra akar állítani, ez a szeretet meg akar őrizni. Így szeret az Isten, mindenek felett, mindenek ellenére és mindenek előtt.

Karácsony történetében mindig hallunk egy megrendítő mondatot. Angyalok éneke tölti be a betlehemi mezőt, az éjszakát, ott állnak a megrettent pásztoremberek, s hallják a szózatot, az elküldő parancsot: menjetek el, ez lesz néktek a jel róla: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban, Mit jelent ez? Azt, kedves testvérek, hogy a jel, és az, akit jelez: egy és ugyanaz. Ez lesz néktek a jel róla. Nem egy kitett gyertyát találnak az ablakban, nem egy kivilágított házat, nem egy kiakasztott csengőcskét, csingilingit, hanem Őt, magát, akiért oda kell menni, Jézus Krisztust. Isten szeretetének a jele Jézus Krisztus, akit nekünk ajándékozott. Tudni akarod, hogy szeret Isten? Mindenek előtt, mindenek ellenére és mindenek felett? Lásd a jelet, Jézus Krisztust, kiben Isten szabadítót küldött, kiben Isten semmi mást nem akar, mint azt, hogy eltalálj Istenhez, - mert hallottuk és tudjuk is, csak Istennél lehetünk boldogok. Sehol másutt nem. Nézzétek, milyen szomorú a világ, ijesztő, reménytelen, hogy megtelik az ember szíve kétséggel és reménytelenséggel, s milyen boldogtalan az ember, mert Isten nélkül nem tud magával mit kezdeni. Nemhogy a világgal, nemhogy a másik emberrel, nemhogy az országgal, nemhogy az egyházzal, nemhogy a testvérével, a hitvesével, a gyermekével, magával sem tud mit kezdeni Isten nélkül. De Istennél boldog lehetsz. Egyszer egy bölcs ember azt mondta – és ez így van –, hogy az ajándéknál mindig nagyobb az ajándékozó. Sokszor csak karácsony első napját eltöltve jövünk rá – valóban így van! Mindig nagyobb az ajándékozó, mint az ajándék. Ó, de jó lett volna ebben az ádventben is tudni ezt, és szabadnak lenni, nem fölhalmozni mindenféle ajándékot, nem rohangálni ez után, az tán, mi az értékesebb, mi a drágább, mi a nagyobb, az egyszerűbb, a legolcsóbb, a legkönnyebben megszerezhető. Mind, mind, mind, mindig kisebb, mint maga az ajándék. Te is fel tudod idézni azokat a karácsonyi pillanatokat, amikor kaptál egy kétsoros levelet valakitől, akivel évek óta nem álltál szóba. – Szeretettel köszöntelek karácsony ünnepén, kérlek, bocsáss meg nekem! – Mennyibe került ez? Egy forint a papír, 40 forint a bélyeg 0,1 forint a tinta. Drága volt? Igen, drága, mert az ajándékban ott volt az ajándékozó, aki mindig több, mint az ajándék. Emlékszel rá, amikor megcsörrent a telefon és fölhívott valaki? Emlékszel rá, mikor bekopogtattak hozzád? Emlékszel rá, mikor meg tudtál békülni? Emlékszel rá, mikor ellenállhatatlan késztetést, kényszert éreztél arra, hogy most már rendezzük a dolgokat? Emlékszel rá, mikor megérezted, hogy érted is imádkoznak karácsony estéjén? Az ajándékozó mindig nagyobb, mint az ajándék. Egy esetet kivéve. Kivéve az igazi karácsonyt, mert karácsonykor, - ez a mi ünnepünk, ez a mi diadalmunk, ez a mi ujjongásunk – Isten önmagát adta. Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, úgy szerette Isten e világot, hogy a Szentháromság második személyét adta, úgy szerette Isten a világot, hogy önmagát adta. Ó, bárha Isten Szent lelke most benneteket is pásztorokká tenne az angyalok szava nyomán, kik elindulnak, meglátják a jelet, magát az ajándékot, az ajándékban az ajándékozót s a pásztorok boldogságával, szavahihetőségével, átadott örvendező életével hirdetik tovább, amit hallottak karácsony éjjelén – dicsőség az Istennek és békesség az embernek. Akkor Istené igazán a dicsőség és akkor van igazán békesség az ember életében, ha Isten és ember szeretetben találkoznak. Erre a találkozásra hívlak benneteket, kedves testvérek, azzal, hogy Isten, aki mindenek előtt, mindenek ellenére és mindenek fölött szeret, ennek az ünnepnek bezárulta után is szeretni fog benneteket. Ahogyan szeretett karácsony előtt, szeretni fog karácsony után is. Támaszkodjatok rá, bízzatok benne, keressétek Őt, hogy nála boldogok és áldottak lehessetek.
Ámen