Úgy jön el, mint éjjeli tolvaj

Kedves testvérek!

Adventi készülődésünk fő címe: úgy jön el, mint... Ezeken az estéken néhány hasonlatot hozok ide Isten igéjéből, hogy ezek segítsenek advent idején. „Úgy jön el, mint az éjjeli tolvaj...” – hallottuk Jézus feletét, aki a zaklatott tanítványok kérdésére válaszol így. Erős feszültségben, nagy Isten-ország várásában faggatták mesterüket: mikor jön el végre Istennek országa? És hogyan jön el az az ország? Mik a jelei Isten országa eljövetelének? Ma beszéljünk az idő a kérdéséről. Bár sok minden egyebet is fogunk még látni (az „úgy jön el, mint...” kifejezés különböző módokat, lehetőségeket és viszonyokat jelöl), ma este az időről szólunk.

Azt hiszem az a kérdés, hogy „mikor?” vagy az, hogy „meddig?”, sokszor lényegesebb kérdése az életünknek, mint az, hogy „miért?” Tudom, ha statisztikát lehetne készíteni akárcsak egyetlen földi halandó összes kérdéséből, akkor ezek túlnyomó hányada (legalább a 80%-a) így hangzana: miért. Nem is emlékszünk, de édesanyánk elmondhatja, hogy gyermekkorunkban egy nap százszor is feltettük a kérdést: miért, miért? A gyerek állandóan ezt a kérdést teszi fel. De aztán életünk végéig feltesszük a kérdést: miért úgy vannak a dolgok, miért ez történt, miért nem az történt, mi az oka annak, ami van. Mindazáltal, nem biztos, hogy ez a legmélyebb kérdés. Talán a leggyakoribb, de ennél mélyebb kérdés az, hogy mikor.

Ha pedig azt kérdezzük: mikor? – ez máris kiegészül azzal, amit az igében hallottunk: hogyan. Úgy jő el, mint az éjjeli tolvaj. Hogyan jön el Krisztus? – mint az éjjeli tolvaj! S fordítva – a „hogyan?”-ban megjelenik az idő is. Mikor? Éjszaka! Pontosabban, az éjszaka egy adott szakaszában. Jézus itt egy rögzített szakaszra utal, az őrjárásnyi időre. Az időről hadd mondjak el annyit, hogy szeretünk mi az idővel foglalatoskodni. 2011. 11. 11. – pár hete az egész világot bejárták a spekulációk, hogy ezen a napon lesz a világvége. Még komoly keresztyén atyafiaktól is olvastam erről szóló fejtegetéseket. De jól emlékszünk 1999 és 2000 fordulójára is. Most nem csúfolódni akarok ezen, hanem jelzem: létezésünk mély kérdése az idő, és maga Jézus is tanít az időkről. Itt azonban éjszakai időről beszél és azt mondja, hogy úgy jön el Isten országa, mint a tolvaj éjszaka. Mielőtt ennek titka kibomlana, tegyünk fel néhány kérdést. Miért mond Jézus ilyen erős hasonlatot? Mert ez rendkívül erős hasonlat: úgy jön el, mint a tolvaj. Ha azt mondaná, hogy úgy jön el, mint a herceg fehér lovon, úgy jön el, mint a várva várt szabadító, úgy jön el – bocsánat az iróniáért – mint a világbank tele kamatmentes hitellel, úgy jön el, mint egy nagy politikai fordulat, úgy jön el, mint a szép lány a randevúra..., - nos mondhatnánk, ezek szép, fölemelő buzdító hasonlatok. Nem annyira ijesztőek, mint a tolvajjal való példálózás. S valóban, Jézus ezt nem mindig csak hasonlatként mondja. Idézzük föl a Jelenések könyvének az egyik üzenetét. Ott a feltámadott Úr üzen Szardiszba, abba a szardiszi gyülekezetbe, amelynek jó neve van, de rossz az élete. („Azt a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” – ez a fő diagnózis). Ez egy jó nevű tekintélyes gyülekezet, de belül már üres és halott. És azt üzeni neki Krisztus: vigyázz, mert úgy jövök el hozzád, mint az éjjeli tolvaj... (Jelenések 3:3) De nemcsak Jézus példálózik így! Pál apostol a Thessaloniki levélben (1Thessz 5:2), Péter apostol pedig második levelében inti (2Pt 3:5), sőt fenyegeti a gyülekezeteket ezzel a hasonlattal: vigyázzatok, mert nem tudjátok azt a napot, melyen úgy jön el az Úr napja, mint az éjjeli tolvaj.

Ám ha jól értjük Jézus példázatát, ez döntő módon mégsem a váratlanságról szól. Úgy jön el, mint az éjjeli tolvaj, mondja Jézus, de rögtön meg is toldja: aki ezt tudja, az felkel, őrködik, vigyáz, hogy a tolvaj ne tudjon betörni. Itt el kell felejtenünk 21. századi képzeteinket. Jézus nem azt mondja, hogy valami kényszeres bebiztosításba fogjunk, például erősítsük meg a zárat, kapcsoljuk be a riasztóberendezést, oldjuk le a láncról a kutyát..., ezek a mi megoldásaink. Hasonlata (eljön a tolvaj éjjel, és betör a házba!) egy igen sajátos kifejezésre épül. Ha a görög ‘betör’ szót pontosan fordítjuk, azt jelenti: alagutat ás. A régi keleti világban ugyanis a legtöbb házat alap nélkül építették, az épületet egyszerűen ráhelyezték a kőkemény talajra. Jézus korában gyakori volt az a fajta betörés, hogy alagutat fúrtak a ház alá, mert  alapja nem lévén, könnyű volt behatolni. Így értjük már Jézus hasonlatát: ha valaki elkezdte kívül kaparni a talajt, annak volt valami hangja, valami motozás hallatszott, a falak rezegnek. Emlékszünk, Gárdonyi Géza milyen szépen leírja az Egri csillagokban, hogy amikor az ostromló törökök alagutat ástak az egri vár alá, ezt onnan tudták meg a védők, hogy a kazamatákban elhelyeztek néhány dobot, és a borsót szórtak a dob hártyájára (ez lett a védők megnagyobbított dobhártyája), és amikor táncolni kezdett a borsó a dobon, tudták, hogy egyenletes, kitartó munkával fúrják az alagutat. Vigyázzatok! – mondja Jézus. Tehát nem a váratlanság itt a kérdés. Nem zaklatott drillre akar bevinni bennünket Jézus, hogy futkossunk szüntelen az ajtóhoz, és nézzük, biztosan be van-e zárva. Figyelemre késztet, készenlétre buzdít! Fordítsuk is meg a kemény képet, hiszen már értjük jól Jézus szavát. Azt mondja, ha tudná a ház ura az időszakot, melyben megkezdődik a behatolási kísérlet, az alagút-ásás, akkor megakadályozná, hogy betörjenek a házába. Meg kell találnunk ezt a vigyázó időt, meg kell találnunk a felkészülésnek, az odafigyelésnek az idejét, melyben legalább öt kérdéssel kell foglalkoznunk.

Az első kérdés Jézus szava nyomán: mire is van időnk voltaképpen? Mi sürgetjük az időt, s kérdezzük, hogy mikor jön el az Isten országa, mert nagyon elegünk van már ebből a világból, s nagyra lobbant szívünkben a vágyakozás lángja, hogy történjen már valami erős, isteni beavatkozás: nyíljon meg az ég, jöjjenek a katasztrófák, rázzák meg a világot a kataklizmák, bomoljanak az elemek égve, s múljék el ez az egész teremtett világ, hogy jöhessen az, amit várva várunk: új ég és új föld, melyben igazság lakozik! (2Péter 3) Erre érdemes várni, tehát egy olyan világra, új égre, új földre várni, melyben valóban igazság lakozik, s nem úgy, mint a választási plakátokon áll szegény igazság, mert választások után ott szokott maradni lógva az igazság a plakátokon, s aztán mikor két-három hét múlva letépik a plakátot, oda is az igazság. Nagyon várjuk az igazsággal telített, isteni renddel telített, igazi világot. De mikor jön el? Jézus azonban megfordítja a kérdést és az intő szavaiban inkább ő kérdez bennünket: nektek mire van időtök? Mert úgy tűnik, minden másra van időnk egyébként. Mindenre, ami lényegtelen, mindenre, amivel valahogy elfoglaljuk magunkat. Jaj, mennyi mindennel elpepecseljük mi az életünket, és aztán sóhajtozunk, hogy nyakunkba dől minden! De az, hogy nem érünk a dolgaink végére, az nem egyszerű, gyakorlatias életkérdés, hanem sokkal inkább szellemi kérdés. Mert azt kell kérdeznünk: mire akarom, hogy időm legyen? Mit tartok igazán fontosnak? Amit az ember fontosnak tart, abban nem tudja őt senki sem feltartóztatni. Kapcsoljunk vissza Jézus szavához: ha tudná a ház ura, hogy mikor történik ez a behatolási kísérlet, mikor kezdődik meg a betörés, akkor fölkel, készenlétbe helyezi magát, vigíliát, őrséget tart, hogy megakadályozza. Sőt nemcsak tudná, hanem egész pontosan: tudja,  mert megtudta...

S megint megfordítjuk a képet: van idők valóban arra, ami fontos? Paul Tillich, a 20. század nagy protestáns teológusa azt mondja, hogy az embert (minden embert) valami végső módon, feltétlenül meghatározza. Ez egy filozófiai leírás: ami abszolút feltétlen, aminek nincsen semmi előfeltétele, ami mindent feltételez, amit semmi nem határoz meg, hanem ami mindent meghatároz... - ez az ‘isteni’, mert mindenkinek van istene, ami őt feltétlenül meghatározza... Tillich ehhez egy találó angol szót választott: concern. Ez azt fejezi ki, ami nagyon izgatja, leköti, nyugtalanítja az embert. Filozófusul tehát: ez a valami az isten. Mindenkinek van istene. Mire van időd, mi a fontos, mire vársz, mire nézve kérdezed, hogy mikor? Ha tudja a ház gazdája... fölkészíti magát és vigyáz. Lám, van rá ideje az őrködésre.

A második kérdés nehézkesebb, de meg fogjátok érteni. Ezeken az estéken egy-egy példázattal, egy-egy hasonlattal élünk: úgy jön el, mint... Most egy közbevetett kérdést kell idehoznom: hogyan van már itt? Mert itt van! Mi Jézus második eljövetelére várunk, ez lesz a mi beteljesedő adventünk. De Krisztus már eljött, és Szentlelke erejével velünk is van. „Imé, veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” – ezt ígéri a missziói parancsában (Mt 28:20). S ha ezt nem is értettük éppen akkor, amikor minket kereszteltek, de azóta már értjük. Csodálatos ige ez: veletek vagyok. Hogyan van velünk? S máris mondom velünk-léte jeleit, melyek az alagútásás képéhez kötnek. Valaki alagút ás itt körülöttünk, vagyis valami mozog az életünkben, rezeg a dob és táncol rajta a borsó. Jézus jár itt, de most még inkognitóban van itt, és ez a rejtett jelenléte bizony mindent megmozgat. S majd, amikor teljes dicsőségében eljön, bíróként (erről is fogunk beszélni), s elébe állunk, úgy kezdi ítéletét: éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztan és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok felruháztatok, tömlöcben voltam, meglátogattatok...(Máté 25:35-42) És aki ezt tette, azoknak ezt mondja: jertek Atyámnak áldottai! És lesznek, akik majd ezt mondják az ítéletkor (talán mi is ezt fogjuk mondani?), mikor láttuk volna, hogy éheztél, mikor láttuk volna, hogy szomjaztál? Ha az ítélet ránk nézve kárhoztató lesz, akkor ez a kérdésünk kétségbeesett kérdés lesz. Jaj, hát ugyan, mikor láttunk volna téged, Urunk így, mert akkor adtunk volna, megtettük volna neked... Akik számára az ítélet üdvözítő lesz, ők nem kétségbeesve, inkább csodálkozva fogják mondani: mikor láttuk volna? Ha eggyel, a legkisebbel megtettétek, velem tettétek meg – mondja Jézus. Így van Ő velünk, inkognitóban. Nem érzitek, testvérek, hogy rezeg-reng itt valami, hogy mozognak a falak, hogy az asztalon táncol a pohár éppen tele vízzel, s azt valakinek oda kéne adni? A kamrában leesett a polcról a kenyér, - kidobjuk a szemétbe, hát nem inkább oda kellett volna adni valakinek? Recseg, ropog a szekrény, tele van jó sok felesleges ruhával, nem is tudunk vele mit kezdeni, - valakinek szüksége van talán reá? Recseg, ropog, inog minden. Úgy jön el, mint az éjjeli tolvaj, vagyis úgy jön el, mint koldus, úgy jön el, mint a szegény, úgy jön el, mint a rászorult, úgy jön el, mint akinek szüksége van rám - jövevényként jön el. Ilyen inkognitói vannak Krisztusnak.

A harmadik kérdés, amit ma este felteszünk, hogy itt valamiféle tudásról volna szó. Bár Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy azt az időt, a percet nem tudja senki, még a Fiú sem tudja, mert az Atya titkába van letéve, hogy mikor jön el az ország De azt tudjátok, hogy úgy jön el, mint az éjjeli tolvaj. Ha tehát ezt tudjuk, akkor a várakozás módját is tudnunk kell. A hogyanhoz hogyant kell igazítani. Úgy jön el, mint éjjeli tolvaj,  - fel kell rá készülnünk, és ez a várakozásunk módját jelenti. Hogyan várunk? Lehet várakozni végső felfokozottsággal is, amiből türelmetlenség fakad. A neveltetésünk, habitusunk, lelki alkatunk kérdése, hogy a türelmetlenség robban-e bennünk, vagy föl-alá járkáló emberré tesz minket, vagy túlfeszül bennünk, aztán elpattan. Milyen érdekes, a türelmetlen ember nem ér rá semmi másra, csak amire türelmetlen tevékenysége irányul. Ez az én döntő megfigyelésem. Olyannyira türelmetlen, olyannyira várja Isten országát, hogy nem ér rá Istenre sem. Azt kérdeztem az imént – ez volt az első kérdés –, hogy mire várunk, kire várunk, várunk-e egyáltalán, mi határozza meg a váradalmunkat, mire tekinthetünk előre? Ám a türelmetlen ember, miközben molyol az életében, nem ér rá, s éppen a legfontosabb dolgokra nem ér rá. Türelmetlenségében elmegy a legfontosabb dolgok mellett. Imádkozik-e a türelmetlen ember? Szerintem nem. Lehet, hogy szertartásosságból eldarál egy-egy imát, lehet, hogy eleget tesz külsődleges vallásos kötelezettségének, lehet, hogy amikor már kitüremkedik belőle a könyörgés, akkor enged belső késztetésének, ám a türelmetlen ember nem imádkozik. A türelmetlen ember nem csendesedik meg, a türelmetlen ember nem figyel, nem hallgatózik, nem figyeli az idők jeleit, a türelmetlen ember nem vár, s éppen azért nem vár, mert türelmetlen.

Aztán lehet ebben a módban teljes csüggedéssel is lenni, s igen gyakran jelenik meg ez a tűzből-vízbe esés. A türelmetlen ember hamar összetörik, és akkor jön a csüggedés. A csüggedt ember vajon mire vár? Imádkozik-e a csüggedt ember, figyel-e a csüggedt ember Isten jeleire? S engedi-e, hogy Isten a maga módján finoman, szelíden vezesse? Mi ragyog föl a csüggedt embernek a saját élete történéseiből? Valami megértés, valami belátás, valami összegzés, valami summa? Van a csüggedt embernek adventje? Így is mondhatnám: a türelmetlen ember azért nem vár Istenre, mert mindig spekulál, a csüggedt pedig azért nem vár Istenre, mert már lemondott róla.

Hogyan várakozzunk? Jézus mondja: azt pedig jegyezzétek meg (tudjátok meg), hogyha a ház ura tudja (megtudta), hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Szójátékot mond Jézus, sajnos, ez a magyarban visszaadhatatlan. Talán így a legpontosabb: ha tudja, hogy melyik őrségváltáskor jön a tolvaj, akkor riadókészültségbe állna. Akkor tartaná az őrséget, amikor jönne. Vigyázna. Őrködve várunk-e, figyelünk-e a Jézus inkognitó-jeleire, figyelünk-e az idők jeleire, figyelünk-e arra, ahogy Isten vezeti a szívünket és a lelkünket? Figyelünk-e arra, hogy amikor Isten gyógyítást ad, akkor az eljövendő világ ízeit kóstoltatja velünk? Vagy tudjuk-e, hogy amikor Isten eljuttat bennünket – magyarosan szólva – egyről kettőre, akkor nem azt ígéri, hogy majd lesz kettőről-háromba is, hanem a megszámlálhatatlant és a végtelent nyitja meg nekünk. Figyelünk-e arra, hogy amikor hasra esünk valamiben, mert Isten kitartja a kisujját, és elbotlunk, és nem mehetünk tovább, akkor éppen abban akadályozott meg bennünket, hogy zsákutcába fussunk, vesztünkbe rohanjunk? És mennyi mindenre kellene figyelni, vigyázni, hiszen Szentlelke kegyelme által velünk van!

A negyedik kérdés az, hogy nem tévelygünk-e sokat? A várás módjához ez a kérdés is hozzátartozik. Nem egy helyen int bennünket Jézus, hogy majd lesznek (mert mindig is voltak) olyanok, akik azt mondják: hogy itt a Krisztus, ott a Krisztus... S bizony, az eljövetel idejét firtató ember ilyenkor hihetetlenül gyorsan elindul arrafelé. Ott a Krisztus, itt a Krisztus, - kiabálják! De ti ne menjetek oda! - mondja Jézus. Ugyanis ezek hamis krisztusok, ál-krisztusok, áltatás-krisztusok, átmeneti megoldás-krisztusok! S abból derül ki, hogy hamis krisztusok ezek, hogy nekünk kéne hozzájuk menni. Jertek ide, jertek oda, - kiáltoznak nekünk. (Máté 25:23-28) Ami persze metaforikus is, és nem csak azt jelenti, hogy föl kellene ülni a vonatra, vagy zarándoklatra kellene menni Debrecenbe, hol mikor megérkezünk, valami szentségest látunk, valami világcsodát, amire azt mondhatjuk, hogy tényleg megérte idejönni, mert itt van a Krisztus...Jézus intelme sokkal inkább spirituális. Régebben szektás testvérekkel voltak disputáim, akik megkeresgettek s vitatkozgattunk, és ők számtalanszor kifejtették: nem jó helyen vagyok én, oda kellene mennem, oda, ahol ők vannak. Oda tényleg? Igen – mondták: mert a Szentlélek megjelölt egy közösséget (természetesen az övéket) és csak ott hajlandó jelen lenni, s továbbá Jézus Krisztus világossága csak egy megadott helyen fog fölragyogni, és ha én oda nem megyek, akkor továbbra is sötétben fogok üldögélni. De, testvérek a példázatban nem kell a ház urának kiszaladnia a világból! Sőt, miket mond Jézus korábban? Ketten lesznek a mezőn, az egyik elragadtatik, a másik ott marad. Két asszony őröl a malomban, az egyik elragadtatik, a másik ott marad. Lukács még ezt a szavát is idézi Jézusnak: ketten feküsznek egy ágyban, az egyik elragadtatik, a másik ott marad...(Lk 17:34) A mindennapos élet képei ezek: mező, malom, otthon. S nem azt mondja Jézus, hogy ketten elmennek valami titokzatos, misztikus hegyre -  az egyik ugyan hiába megy, a másik azonban megtalálja, amiért odament. Isten jön. Ne tévelyegjünk hát. Mert minden ilyen nekiindulás a hamis krisztusok után, az illúziók után, az önáltatás után, az ígérgetések után, a becsapások után: mind-mind tévelygés. Az embernek ott kell várnia, ott kell készen lennie, ott kell az Isten-várás szent és igaz móduszát megélnie, ahol van.

Milyen megrendítően szól erről Pál apostol a Korinthusi levélben, őt is erről firtatták a korinthusiak,  hogyan jön el az Isten országa, mit kell ahhoz a világon változtatni, hogy egy kicsit gyorsabban jöjjön el az Isten országa. Van az emberben eféle hajlamosság, hogy egy kicsit besegítünk Istennek. Ő cammog. Tegnap idéztem Babitstól Jónás könyvét. Amikor Jónás dühöng, hogy Isten megkönyörült Ninivén, és nem érti az egészet (nos, persze, honnan értené?), Isten azt mondja, hogy “én várhatok.” Isten tud várni. Mi meg türelmetlenek vagyunk. Ha nem ülne itt a hitvesem, részletesen elmondanám, hogy amikor udvaroltam neki és a Nyugati pályaudvarra érkezett, de késett a vonat, türelmetlenségemben elindultam a peronon előre, hátha ettől előbb jön a vonat. Ez Ennek az lett a vége, hogy rossz peronon indultam el, egészen kimentem a végéig, de közben bejött a vonatv egy másik vágányon. Tévelygünk. Ne tévelyegjetek. Vigyázzatok! – mondja Jézus.

Milyen megrendítően válaszol Pál apostol a Korinthusi levélben, amikor őt is erről firtatták a korinthusiak, hogy miképpen jön el az Isten országa, mit kell ahhoz a világon változtatni, hogy egy kicsit gyorsabban jöjjön el az Isten országa. Igen, van az emberben hajlamosság arra, hogy egy kicsit besegítsen Istennek. Isten cammog. Tegnap idéztem Babitstól Jónás könyvét, hogy amikor Jónás értetlenül dühöng, mert Isten megkönyörült Ninivén, Isten azt mondja: “Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, míg láng lesz belőle;
 bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más...”  Isten cammog? Isten azt mondja: én várhatok. Isten tud várni. Mi meg türelmetlenek vagyunk, ezért egy kicsit besegítünk. Egyszer a menyasszonyomat vártam a Nyugati pályaudvaron. Késett a vonat, én meg türelmetlenségemben elindultam a peronon előre, hátha előbb jön meg a vonat, aminek az lett a vége, hogy mivel rossz peronon indultam előre, s egészen kimentem a végéig, közben  meg bejött a vonat egy másikra...Ne tévelyegjetek! Vigyázzatok! – mondja Jézus.

És az utolsó kérdés újra ahhoz kapcsolódik, hogy miképpen van jelen Jézus. Az előbb idéztem Jézus szavait: inkognitóban, igen. De azt is el kell mondani, hogy más módon is jelen van Ő, ahogy a zsoltár mondja: nem szunnyad, és nem aluszik a te őriződ. (Zsoltár 121:3-4) A várakozásra intő példázat a várakozásunk mikéntjére, vagyis a készenlétre hívja föl a figyelmünket. De nem tudnánk sem várni, sem a várakozás helyes módját megtalálni, és nem is tudnánk magunkat igazán késszé tenni Krisztus megérkezésére, ha nem lenne bennünk az a boldog bizodalom, mi több, boldog megtapasztalás, hogy nem szunnyad el, és nem aluszik el az én őrízőm. Bizony, nem én költögettelek ma este benneteket, hanem az, aki nem szunnyad, és nem aluszik. Nem én mondtam lelkipásztori szavakat, hanem maga az Úr Jézus Krisztus mondja azt: legyetek készen! Láttuk, ez az intés leginkább őrködésre, feszült várakozásra, odafigyelésre utal, de azt is jelenti, hogy készen vagyok. Teljesen (f)elkészültem. Ezért, ha el is szunnyadunk, ha álomba is merülünk, Ő maga költöget bennünket, és Igéje hatalmával, Szentlelke erejével teljesen késszé is akar minket tenni! Holnap este erről fogok szólni, hogyan lehetünk teljesen készek Jézus Krisztus várására. Most halljuk még egyszer az Igét: azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha a ház ura tudja, hogy az éjszakának melyik szakéában jön el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is, mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
Ámen

Imádkozzunk! Urunk, türelmetlenek vagyunk, és mégis dolgavégezetlenül töltjük napjainkat. Dolgavégezetlenül várjuk országodat. Nincs Rád időnk, és ezért voltaképpen másokra sincs időnk. Kérünk, taníts meg bennünket állhatatosan, türelemmel,  rád figyelve, Tőled meghatározott módon várni csodálatos országodat.

Urunk, csüggedtek vagyunk, reményvesztetten élünk, csupa üres héj körülöttünk minden. S annyi helyen kerestük már a megtartó erőt, az igaz gondolatot, az éltető remény forrását. Csüggedtek, reményvesztettek, erőtelenek vagyunk. Nincs Rád és Hozzád erőnk, voltaképpen másra sincs erőnk, nincs erőnk erőnk az emberre sem. Add Szentlelked erejét, bátorítsd meg szívünket, oszlasd csüggedtségünket, add nekünk a megalapozott reményt.

Urunk, boldogtalanok vagyunk, tele van az életünk teljesületlen vágyakkal. Mind-mind üres illuzió volt, és mégis, iszonyatos a súlyuk. Mind-mind üres ábránd volt, és mégis, ha hozzájuk érünk, valami megéget bennünket, porrá zúzza a szívünket. Boldogtalanok vagyunk, már szavaink sincsenek állapontunkra, és Hozzád nincs szavunk. Kérünk, taníts bennünket igazán kérni, taníts bennünket a Te szavaidat meghallgatni, szívünk teljességével viszonozni. Kérünk, hogy amikor nincs szavunk, és nem tudjuk imádságunkat sem mondani, add a Te Szentlelkedet, aki helyettünk és bennünk is imádkozik s kiáltja a bizalom imádságát. Kérünk Urunk, taníts meg bennünket várni.
Ámen