Tisztaszívűek

„Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8)

Amikor Krisztus  követésre hív bennünket, úgy ahogy azt Máté evangéliumában, a hegyi beszéd elején olvassuk, ahonnan most a vigasztalás és reménység igéjét vettük, egyszerre jelzi a helyzetünket és ad ígéretet.

Vagyis Krisztus azzal, hogy követésre hív: meghív Isten Országába. Krisztus követése nem céltalan foglalatosság, valamiféle vallásos hobbi. Isten országába csak őt követve jutunk. A Mózes kérdésére a csipkebokornál és Saulus kérdésére a damaszkuszi úton, az ember őskérdésére - kicsoda az Isten, és hogyan és mikor láthatjuk meg őt? -  Krisztus válaszol, és éppen akkor válaszol rá, amikor meghív és ígéret ad,  túlmutatva életen és halálon. És ez a válasz a mi boldog hitünk, itt a halál árnyéka völgyében is. János apostol ezt így adja vissza: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.” (1János 3,2-3)

Krisztus meghívása tehát nagy munkát indít el bennünk - hiszen a tiszta szív megtisztított szívet jelent; a tiszta szív nem némelyek kivételes adottsága, nem rendkívüli, éppenséggel utánozhatatlan képesség, hanem Istennek átadott és a Krisztus-követésben formált szív, élet, egyszóval: önnön magunk, ahogyan már végképpen és boldogan Isten felé visz az utunk.

Hálás bizonysággal mondjuk ezeket Varga Antalné Nagy Judit ravatalánál. Ámbár nehezen is mondjuk, hiszen miért zárnánk ki azt, hogy a tiszta szív kivételes adottság volna! Nagy Judit kivételes ember volt, a maga egyszerű, szabad, szókimondó közvetlenségében, ahogyan pózok nélkül szolgált másoknak és másokért. Kivételes volt a bátorságában is, ahogyan nem omlott össze mások baja láttán, sőt a mások szenvedésének hordozása gyógyította őt. Egyszerre ismerte az ajándékozás és a könyörület titkát. Ezt nem lehet tanulni, mondhatnánk,  így születni kell! És nehezen mondjuk azt is, hogy a tiszta szív nem utánozhatatlan képességet jelent, mert Nagy Juditot megismerve, mégis csakhamar azt illet mondanunk, hogy ami benne utánozhatatlan volt, az volt ő maga. Az volt ő maga, ahogyan barátságába fogadott sokakat, és a sok testvére mellett testvére tudott lenni még többeknek is, ahogyan szétosztotta köztük az életét, ahogyan megküzdött a maga betegeségeivel és elhordozta sorsának drámai fordulatait,  miközben másokat hordozott - az mégis utánozhatatlan, páratlan - ez ő maga.  Miért ne mondjuk hát, hogy a tiszta szív kivételes adottság, rendkívüli, éppenséggel utánozhatatlan képesség? Miért ne mondjuk hát, hogy  legalábbis születni kell arra, hogy a sorsából ezt hozza ki valaki!

De Krisztus nem arra mutat, hogy mi mit hozunk ki a sorsunkból, hanem arra, hogy ő mit hoz be az életünkbe. Még a legtökéletesebbnek is azt mondja: egy fogyatkozásod van... és az éppen az isten-látás hiánya. Krisztus az Isten országát hozza be életünkbe.

Ezért  mondjuk, hogy a Krisztus követésében megtisztított szív hordozza az Isten-látás reménységét. Hiszen igazán a szívével lát az embert. Amikor az apostol azt mondja, hogy Istent soha senki nem látta; így folytatja:  „az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (János 1,18) - vagyis nincs abban semmi magától-értetődő, hogy születési adottságból, páratlan képességből, vagy szerencse avagy éppen szerencsétlenség, valami titokzatos sorsforduló nyomán eljuthatunk a lét-teljességre Isten színről-színre látására.

Nem belőlünk következik ez, hanem Istenből, aki Krisztusban adja át nekünk a boldog életre a meghívót. Isten Krisztusban tárja föl önmagát, Krisztusban  teljesíti az egy fogyatkozást, békít minket önmagához, Krisztusban győzte le a halált, és Krisztusban fordítja meg a tőle távolodó és az élet igaz forrásától elszakadó emberi életet, és Krisztusban indít minket újra önmaga felé. Krisztus pedig így adja át a meghívót Isten országába: boldogok a tisztaszívűek..., mert ők meglátják Istent. Mi most még tükör által homályosan látunk, de majd egykor úgy fogjuk Istent megismerni, ahogyan ő már most ismer bennünket.

Egy bibliafordító bátran így adja vissza Jézus szavait: boldogok a tisztaszívűek - egybe írva, ahogyan az értesítőn olvashatjuk. Sajátos megelőlegzés ez!  A tiszta már nem jelzője a szívnek, hanem a kettő egybekapcsolódik: tisztaszívű - ez már nem jelző, hanem léthatározmány.

Nagy Judit átvette Krisztusról a meghívót az Isten színről színre látására - és megtisztította magát a Krisztus irgalmas erejében, szeretetében.

Mi még most itt vagyunk, számunkra még nem lett nyilvánvalóvá, mivé leszünk, de tudjuk, hogy majd hasonlókká leszünk Istenhez, ahogyan Krisztusban feltárta önmagát, átadta élet-akaratát, megosztotta velünk halál feletti győzelmének erejét, nekünk adta az új élet ígéretét, és szívünkbe írta az új teremtés titkát - s akkor hasonlókká leszünk Őhozzá - olyanokká leszünk, amilyenekké teremtett és majd újjáteremt minket: a maga képére és hasonlatosságára. Ez a mi boldogságunk és egyetlen vigasztalásunk. Ámen