Tiszták

Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják! (Máté 5,8)

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az összes boldog mondás közül, ezt választjuk a legszívesebben. A szegénység, a sírás, a szelídség, az igazság vágya és az irgalmasság nem teremt feltétlenül jó helyzetet a számunkra.  Ha sírunk, például, gyászolunk valakit, a vigasztalás szinte elérhetetlen. Amikor Jézus vigasztalta Lázár nővéreit, azt felelte neki Márta: tudom, uram, hogy feltámad majd az én testvérem - azon az utolsó napon (János 11,24). De az nagyon messze van. Vagy ha éhezünk-szomjúhozunk az igazságra, folyton azt tapasztaljuk, hogy éppen csak egy kis morzsát, csak egy kortyot kapunk belőle, ami csak tovább növeli ezt az éhségünket és szomjúságunkat. Egyszóval, a korábbi boldog mondások olyan élethelyzetekre, magatartásokra irányították a figyelmünket, amelyekben küzdenünk kell. Még a szelídség esetén is így van ez, hiszen Jézus szavaiból megértettük, hogy az a keveredés nélküli magatartás, amit ő szelídségnek nevez, csak nagy belső küzdelmek árán jut érvényre. Sőt, benne van Jézus hívó szava is: és tanuljátok meg tőlem, hogy én alázatos és szelíd vagyok, vegyétek magatokra az én igámat (Máté 11,29). Így kapcsolódik a keresztény élet a szelídséghez.

 De a tiszta szív!  A tiszta lelkiismeret! Az  nemcsak eltökéltség, hanem megingathatatlanság is! Még a sztoikusok is elismerik ezt. Seneca az egyik buzdító erkölcsi levelében azt mondja:  inkább legyen jó lelkiismeretem, mint jó hírem! A lelkiismeretem legyen rendben, aztán, hogy jó híremet költik-e, vagy rossz hírt terjesztenek rólam, ez nem olyan fontos. Ha választani kell, akkor a tiszta lelkiismeretet választom. A lelkiismeret ugyanis szuverén nagyúr. Amikor süllyedünk, sőt beletökéljük magunkat a rosszba, a lelkiismeretünk alszik. Aztán ha elkövettük a rosszat, a lelkiismeret nem hagy minket aludni. Hát inkább legyen tiszta lelkiismeretem, tiszta szívem! De mégis föl kell tennünk a kérdést, hogy a tiszta szív csak úgy magától van? Így születünk? Azoknak lenne igazuk, akik szerint minden ember úgy születik, hogy a tudata és a lelkiismerete egy üres táblához hasonlítható, s ezekre majd legelőbb a szülei, a családja, aztán a társadalma írnak fel  meggyőződéseket, jót vagy rosszat? Eszerint  rajtunk múlik, miként látjuk a világot és önmagunkat. Hogy így van-e, nem tudom. De ma nagyon sokan ebből indulnak ki, mikor az emberi lelket akarják gyógyítani. Azt javasolják, hogy keressük meg, mikor és hol került fel erre az üres táblára az első rossz gondolat. Keressük meg a legeslegelső hibát, tévedést, törés, bajt, amitől eltorzult a jellemünk, megsebződött a szívünk, és gyógyítsuk meg. Mert ha egy seb nem tud begyógyulni, elfertőződik.  Ha nem így volna, még inkább tetszik nekünk Jézusnak ez a mondása: boldogok a tiszta szívűek! Bár nem tudjuk úgy érteni, hogy a lelkiismeretem tökéletesen tiszta, vagy a szívünk teljesen tiszta és jó volna. Lám, tele vagyunk sebekkel, bajokkal, és amikor kutatjuk az életünkben a rosszat, csak azt tudjuk mondani, hogy már ott van a rossz, nem tudunk a kezdete elé visszamenni. János apostol azt mondja a levelében, hogy az ördög, kezdettől fogva bűnben leledzik (1János 3,8). Mi ez a kezdettől fogva? Én nem tudok addig a kezdetig visszamenni. Az én életemben már adott a rossz.

Értsük Jézus szavát másképpen, javasolják némelyek. Értsük úgy, hogy boldogok azok, akiknek tiszták a szándékaik. A jószándékot illik és kell is méltányolni. Lehet, hogy nem tudom jól csinálni a dolgokat, lehet, hogy a legnagyszerűbb eltervezéseim is eltorzulnak, mert nem magamban vagyok egy lakatlan szigeten, ahol minden külső körülmény és emberi behatás nélkül azt teszem, amit akarok, hanem emberek között élek, de a szándékaim tiszták! Lehet, hogy elrontottam, lehet, hogy melléfogtam, lehet, hogy baj lett a jószándékból, lehet, hogy elvétettem a dolgot, de az akarat, az mégis csak tiszta! Vajon ezt mondaná itt Jézus?
Amikor a tisztaság szót halljuk, a Biblia lapjaiból több dimenzió tárul fel a számunkra. A leghamarabb az úgynevezett rituális tisztaságot tudjuk magunk mögött hagyni. Az ószövetségi kultuszi előírásai kikötötték, hogy mi tekinthető tiszta áldozatnak, továbbá melyek azok a szertartások, amelyek révén a bűnös ember megtisztulhat. Ezeket könnyen mellőzük, hiszen  - Jézus szavával - nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegy, hanem a száján kijön (Máté 15,11). S ez máris odaköt az erkölcsi tisztasághoz. Igen sok passzust olvashatunk arról, különösen a Zsoltárok könyvében, mit jelent erkölcsi értelemben tisztának lenni. És ezek a megkötések felülmúlják a jó szándékot. Az erkölcsi tisztasághoz kevés a mégoly tisztának tűnő elhatározás. S végül, van a tisztaságnak hitbeli dimenziója is. Hadd szóljak most erről, néhány ige fényében. A megtisztított és őszinte szív a hit és a reménység dimenzióját nyitja meg - a lét mozgásirányát jelöli. A szív mi magunk vagyunk, a szív az emberi akarat központja. A szívünkben tesszük a nagy megfontolásokat, ott dőlnek el a dolgok. A Zsidókhoz írt levél arra buzdít, hogy amikor Isten igéjét halljuk, ne keményítsük meg a szívünket (Zsid 3,15), ne engedjük, hogy a szívünkben a keserűség gyökere fölnövekedjen (Zsid 12,15), hanem legyen a szívünk olyan, mint amiről Jézus a magvető példázatában szól. „Amelyik mag a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.” (Lukács 8,15) Továbbá azt mondja a Zsidókhoz írt levél, járuljunk Istenhez igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek a szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől (Zsid 10,22). Itt értjük meg, hogy ez a tisztaság nem velünk született adottság. A levél a tiszta szíven egyértelműen azt érti, ami meg van tisztítva. S egészen sajátos szót használ erre a megtisztításra, amellyel az erkölcsi és a vallási vonatkozást összekapcsolja. Ezt mondja: akiknek a szíve meg van hintve tisztítóvérrel. Ez az ószövetség sajátos kifejezése a megtisztulásra, ahogy az áldozati báránynak a vérével meghintették a megtisztulásra vágyót. Hintsd meg az életedet Jézus Krisztus áldozatával! -  erről beszél itt levél. És ezáltal tisztítsd meg magad a gonosz lelkiismerettől. A tiszta és a jó lelkiismeretnek ára van.  Áldozni kell. Ha valakinek rossz a lelkiismerete, gyötri a lelkiismerete, nem kell külön  oktatni rá, tudja, hogy valamit tennie kell. Áldozatot kell hoznia. Engesztelni kell azt, akit megbántok. Rá kell szánnia magát arra, hogy az elromlott helyzetet kiigazítsa. Péter apostol pedig ezt mondja a levelében: „lelketeket az igazság iránt való engedelmességben, képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre, igazságnak való engedelmességgel tisztítsátok meg!” (Péter 1:22) Vagyis elindulsz egy megtisztulási folyamatban, és nem megnyugtatni akarod a lelkiismeretedet, mintha meg se történt volna a rossz, hanem nagy munka kezdődik: megtisztulás.  Tisztítsátok meg magatokat a testvéri szeretetre!  Péter apostol is ugyanazt a szót használja itt, amit a Zsidókhoz írt levél mond, vagyis: hintsétek meg magatokat megtisztító vérrel. Jobban értjük már Jézus szavát: aki az én tanítványom akar lenni, vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem (Mt 16,24). Értjük már Jézus korábbi szavát. Tanuljátok meg tőlem, hogy alázatos és szelíd vagyok (Mt 11,29). Értjük már Jézus szavát. A tanítvány nem különb az ő mesterénél.  (Lukács 6,40). S így folytatja Péter apostol: „mindezt lélek által tegyétek, egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek, mint akik újonnan születtek.” Ha azt mondtam a bevezetőben, hogy óhatatlanul is szeretjük ezt az igét, mert romantikus képzetek élnek bennünk arról, hogy mikor még újszülöttek voltunk, ártatlan kisdedek, akkor még megvolt velünk ez a tiszta szív. S mintha Péter is ezt mondaná: mint akik újonnan születtetek. De ennek az újonnan születésnek, ennek az abszolút és teljes megváltozásnak nagy ára van. Jakab apostol kemény szavakkal szól az ítélkezőkről. Amikor valaki a másikhoz kezdi méregetni magát, nem a sportteljesítményt, a vagyont, az eszességet hozza elő, hanem a szívét. Az ítélkezés erre vonatkozik, mert szétválasztást jelent. Elválasztjuk a hamisat az igaztól, a rosszat a jótól.  Elválasztjuk a pelyvát és a búzát. De többnyire csak annyit teszünk, hogy mutogatunk a másikra: az ott pelyva, rossz és hamis. Ebből pedig annyit tudunk a másikban találni, hogy hozzá képest már oszlopos szentek vagyunk. Jakab intelmének a célja az, hogy ha igazán érteni akarod a tiszta és a tisztátalan, az igaz és a hamis, a jó és a rossz közötti különbséget, ezt csak úgy teheted meg, ha közeledsz Istenhez: „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek!” (Jakab 4,12) Summa: amikor Jézus azt mondja, hogy boldogok a tiszta szívűek, ő is azt mondja, hogy boldogok azok, akiknek a szíve meg van tisztítva.
Tehát nem valami ősi állapotnak a visszanyeréséről van itt szó, hanem Isten kegyelmes munkájáról.  Igen, számít az akarat, a szándék, a jóindulat! De mire irányul? Isten keresésére irányul? Istenhez való igyekezet ez? Vagy valami más. A zsoltárokban szép előképeket találunk ehhez. Az 51. zsoltár bűnbánati ének. Olyan ember mondja, aki nem mentegethette magát azzal, hogy jó szándék lett volna benne, csak elromlott a dolog. Dávid király házasságot tört, elcsábította a hadvezérének a feleségét, az asszony gyermeket fogant, s a király úgy rendezte el a dolgot, megöleti a férjet. Mikor Nátán próféta rámutat Dávid szörnyű bűncselekmény-sorozatára, akkor a megrendült Dávid így fordul Istenhez:  „tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engem, és fehérebb leszek a hónál.” (Zsoltár 51.9), majd folytatja:  tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (51,12) Kimondja tehát, hogy a tiszta szív isteni újjáteremtés. Ezért mondja Jakab: közeledjetek Istenhez! Ezért beszél Péter apostol a reménység dimenziójáról! Ezért mondja a zsidókhoz írt levél: ha isteni szót hallotok, ne keményítsétek meg magatokat! Ne szálljatok vitába Istennel, mert ez a szívetek megkeményítése. Ne szállj vitába Istennel! Ne szállj vitába a lelkiismereteddel! Ezzel nem azt mondom, hogy Isten szava és a lelkiismeret ugyanaz, de tudjuk, hogy Isten tud a lelkiismeretünkön keresztül is szólni - és ezt Ő sokszor megteszi.
Ez azonban egy nagy drámát nyit meg. A 73. zsoltár visszautal egy korábbi zsoltárra, a 24.-re a szép templomi zsoltárra. Ott azt mondja a zsoltáros: az ártatlan kezű és a tisztaszívű nem adja lelkét hiábavalóságra és nem esküszik csalárdságra. Csak az mehet be az Úr szent helyére, állhat meg az Úr szentélyében, lehet ott a templom tornácában. (Zsoltár 24,4). A 73. zsoltár fölveszi ezt és egy nagy drámát hoz elénk. Azt mondja: „Bizony, jó Izrael az Isten azokhoz, akik tiszta szívűek.” Aztán folytatja: „De én, én már-már elhanyatlottam, látva a gonoszok szerencséjét (Zsoltár 73,1). A tisztaszívű ember pontosan látja a világ dolgait, helyesen méri fel a világban történő dolgok arányait, képes a fontos és nem fontos dolgoknak a megkülönböztetésére. De nem biztos, hogy boldog. Sőt, a zsoltáros nagy panasza, amit Isten elé visz, éppen ez! Bizonnyal úgy van, ahogy a 24. zsoltár mondja, ezt énekeltük, és a régi Izraelben ezt énekelték az ártatlan és a tisztaszívű ember felmehet az Úr szent házába, megállhat Isten előtt, áldást kaphat, jót remélhet, mert bizonnyal jó az Úr azokhoz, akiknek tiszta a szívük! De én... - mondja a zsoltáros, én már-már elhanyatlottam, mert irigyeltem a gonoszok szerencséjét. A gonoszok nem gyötrődnek, nem vergődnek, nem izzadnak, minden bejön nekik, mindig ők teszik meg a jó tippet. Soha semmiféle betegségük nincsen, vagy ha van is, van pénzük is, hogy elmenjenek a csodadokihoz. Vígan élik egész életüket. Fölnéznek az égre és cinikusan mondják, hogy Isten nem lát semmit! Irigylem őket. Boldogtalan vagyok, ha őket látom. Milyen ige hét az, hogy boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent?! Isten nem lát semmit. Azt csinál, az ember, mit akar. És én csaknem elbuktam - mondta a zsoltáros. Vagyis elcsúsztam, összeomlottam, megsemmisültem. Majdnem oda jutottam, amit Shakespeare drámájában olvasunk, a III. Richardban, amikor as púpos, csúnya trónbitorló azt mondja: hogy eltöltsem a fecsegő időt, elhatároztam, hogy gazember leszek. Mert a gonoszoknak van szerencséje. A gazemberek azt  tesznek, amit csak akarnak. Nincs számonkérés. Nincsen sem mennyei, sem földi ítélőszék. Nem jönnek a zsaruk (sem mennyeiek, sem földiek), hogy letartóztassák, és rendet  csináljanak a világban!
És már feketedik is a szívünk. Már én sem hallom Isten szavát, csak növekszik bennem a keserűség gyökere, és szembe szállok Istennel is, megkeményítem magamat és ellene mondok az ő szavának és ígéretének.
A tiszta szív megtisztított szívet jelent! S ezt a drámát Jézus teljesíti, többféle módon is. A lábmosás történetekor, amikor Péter tiltakozik Jézus gesztusa ellen, Jézus azt mondja neki: ha nem moshatom meg a lábadat, semmi közöm nincsen hozzád. (És neked se hozzám.) Ekkor Péter ezt mondja: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezeimet és fejemet is mosd meg. Jézus így folytatja: aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok. (János 13,8-10) Aztán nem sokkal később az utolsó vacsorán azt mondja Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amit szóltam nektek.(János 15,3)
A tisztaság a Jézus beszéde által érkezik el az életünkbe. A Jézus szava végzi el a megtisztulásnak egyáltalán nem könnyű, hanem drámai műveleteit. De azt mondja Jézus: ti már tiszták vagytok.

S végül, Jézus egy csodálatos ígéretet kapcsol ehhez. Amit Seneca mondott (inkább legyen jó lelkiismeretem, mint jó hírem), azt mondhatja egy sztoikus, aki fütyül a világra, mert arra teszi fel a tétet, hogy minden különösebb gyötrelem ballagjon végig át az életen. Jézus csodálatos ígérete -  boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent - egy egészen más dimenziót nyit meg. A múlt alkalommal hivatkoztam már Mózes második könyvéből arra a jelenetre, amikor Mózes Istennél van, átvenni a szövetség okmányát, a parancsolatokat, és bátorítást és buzdítást kap Istentől az eljövendőre nézve.  Mózes akkor azt kívánja, amit mindannyian kívánnánk, hogy színről színre láthassa Isten. Ekkor azt mondja az Úr: hogy nem láthatod meg az én arcomat, mert nem láthat meg ember élvén. (2Mózes 33,20-23) Ebben a kijelentésben az erkölcsi, a vallási, a rituális tisztaság hirtelen mind összefut egy szálba: Isten abszolút szentsége előtt élő ember meg nem állhat. Mondhatnánk azt is, Mózesnek és az Úrnak a beszélgetésére hivatkozva, hogy kegyelem az, hogy most nem látjuk színről színre az élő Istent. Kegyelem, hogy Istennek csak a nyomait látjuk. Kegyelem, hogy Mózes csak Isten hátát láthatta. Mintha azt mondaná itt az Úr, hogy ha élni akarsz, akkor ne akarj engem látni. De ha örök életet akarsz, akkor kell, hogy engem. És ezért mondja János apostol a levelében: hogy a fiacskáim most Isten gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, hogy mivé leszünk. Csak azt tudjuk, hogy majd olyanná leszünk, mint ő, mert meg fogjuk őt látni, amint van abszolút szentségében (1Jánoas 3,2). A szent (vagyis ami tiszta) és a profán nem fér össze. Egyszer megkeresett engem egy hölgy azzal,  hogy a templomunk jó nagy tágas tér és ő szeretné kibérelni hétvégén, két estére kibérelni a templomot. És mi célból? - kérdeztem. Gyógyító táncot tanítana az embereknek - felelte. Nekem erről a halálra táncoltatott lány jutott eszembe. Kérdezem tovább: miért itt akar ilyesmit tanítani? Mert ő úgy tudja, hogy pénteken este nincs istentisztelet, könnyen ide lehet jönni. Mondom neki: nem adjuk oda. De miért nem? - kezdett vitatkozni. Azért nem, mert ez a hely istentiszteleti hely. Mire ő: na és? Folytatom: itt más nem történhet, csak ami Isten dicsőítésére, szent igéje meghallására, a sákramentumok kiszolgáltatására, az Istent magasztaló gyülekezet egybegyülekezésére való. Mire ő: hát annyi este pocsékba megy! Hát ez az, testvérek! Tényleg pocsékba megy az életed, ha nem Istennek szenteled. Pocsékba megy az életed, ha nem keresed Istent. Pocsékba megy az életed, ha az ő szavát hallva megkeményíted a szívedet és nem  engedelmeskedsz neki. Az abszolút szentséges és a profán nem fér össze. Vagy mondhatnám így is: az örökkévaló teremtő és teremtménye, a véges ember nem árul meg egy gyékényen. Ez az ős-oka annak, hogy földi halandó nem láthatja Istent. Mégis, kegyelem. Pál apostol azt mondja az első korintusi levélben:  most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre, most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem (ahogy Isten most már ismer engem). Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják. Boldogok, akiknek szívét Isten Jézus Krisztus kegyelme által megtisztította, mert számukra megnyitotta a remény csodálatos távlatát. Ámen.