Térjetek meg!

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek, Márk evangéliumát kezdjük olvasni a Biblia-olvasó kalauz szerint. A mai napon – ahogy az evangélista mondja – a Jézus Krisztus evangéliumának kezdetéről szóló részt olvastuk. Abban a két versben, amelyet felolvastam, drámai sűrűséggel, összefoglaló módon mutatja be az evangélista, hogy miképpen kezdte Jézus Krisztus az evangélium hirdetését.  Másrészt azt is megmutatja, hogy mi ennek az evangéliumnak a tartalma. Sőt, a két vers olyan értelemben is összetartozik, hogy nemcsak az idői vonatkozást mutatja be az evangélista – vagy hogy mikor kezdődött pontosan Jézus nyilvános földi szolgálata -, hanem azt is megmutatja, hogy ez az idő szoros összefüggésben van magával az evangéliummal, hogy ugyanis mi az, amit Jézus Krisztus hirdetett, amiért élt, meghalt és föltámadott.

A szakasz első része így kezdődik: „Minekutána pedig Keresztelő János tömlöcbe vettetett…” János bebörtönzéséről szólnak a többi evangélisták is, ma nem is akarom ezt részletezni. De röviden, a tények kedvéért fel kell idéznünk, hogy Keresztelő János Jézus előfutára volt,  szolgálata Jézus fellépése elé esik, János Jézus útkészítőjének tekintette magát. Amikor Jézus megkeresztelkedett általa, János által ezeket a szavakat mondta: Még arra sem vagyok méltó, hogy a sarúja szíját megoldjam. Úgy tekintett magára, mint egyre a próféták közül, aki folytatja és beteljesíti az Ószövetség jövendölőinek szavait, például azt is, amit Jeremiás próféta könyvéből hallhattunk. Azt üzeni Isten az Ő szövetséges népének: Támasztok sarjat a Dávid magjából és ez a sarj lesz, aki igazságot fog hirdetni, Isten igéjével és valósággal lesz teljes. Igen kifejező a prófétai kép. Tudjuk jól, mit jelent a sarjú.  Kaszálás, aratás után, amikor újra megsarjad a lekaszált fű, ezt nevezik sarjúnak. Vagy éppen, amikor kiégett a mező, és lassan elsivatagosodik, ám egyszer csak a gyökérből fölsarjad valami. Ez a sarjú. Vagy, amikor megcsonkolnak egy fát, szinte a tövéig levágják, de a törzsből, törzsökből, fölsarjad egy új hajtás, nos, ezt nevezik a próféták, és ezt nevezzük mi is régi nyelven sarjúnak. Sarjadni fog a Dávid magjából valaki: ezt hirdeti most Keresztelő János is: Imé, elközelített, itt van, higgyetek Őbenne, térjetek meg. Azonban azt is tudnunk kell Keresztelő Jánosról  - és ezért is kapcsolja össze Márk evangélista ilyen szorosan János bebörtönzésének tényét és Jézus földi szolgálatának kezdetét -, hogy nemcsak az üdvígéret tekintetében volt próféta, hanem abban a tekintetben is, amit Isten minden prófétájának tennie és mondania kell, János igazságosságot, tiszta és erkölcsös életet hirdetett, az Isten törvénye és rendje szerint való életet. Ez pedig azt jelentette, hogy János, ha akarta, ha nem, óhatatlanul is belekeveredett a politikába. Szoktuk mondani, ma is sokat mondják: Isten embereinek nem az a dolga, hogy politikával foglalkozzanak, a politika rettenetes dolog, a politikában emberi akaratok csapnak össze, s ha egy nagy vihar támad, bizony, könnyen megsebződik az ember, könnyen elsüllyed, mert a politikában nagy erőjátékok hatnak. Jobb, ha mi, akik az üdvösségre számítunk, mi, akik az eljövendő Isten országára tekintünk előre, kihúzódunk ebből, és nem avatkozunk bele, rábízzuk azokra, akiknek ez a hívatása vagy ez a dolga. Azonban Isten valóságában – és ezt éppen a prófétai látásmód mutatja meg nekünk – nem lehet az emberi életet egymástól független területekre felosztani, és azt mondani, hogy ez is talán olyan, mint egy torta. Van egy cikkelye, amit politikának nevezünk, van egy másik cikkelye, azt gazdaságnak nevezzük, van egy másik szelet is, ezt kultúrának nevezzük, s megint egy másik, amit vallásnak nevezünk, és ki-ki mozogjon, tevékenykedjen abban, amiben hivatása van, mert ezeknek voltaképpen nincs egymáshoz semmi közük. Elvileg – meghagyom – lehet a világot úgy berendezni, hogy ne legyen ezeknek egymáshoz semmi közük, de csak elvileg. Valójában mindenik érinti az ember életét, mindegyikben részesek vagyunk. Mi, mindannyian.

Éppen ezért Isten prófétája, Keresztelő János, ha akarja, ha nem, kénytelen Heródes életébe beavatkozni. Heródes, a rómaiak által oda tett bábkirály, aki Rómától kapta a hatalmat, Rómától kapta a garanciákat, egészen biztos lehetett, hogy amíg Rómának megfizeti az adót, s jól forog a római udvarban, szilárd a hatalma. Ez a Heródes éppen ezért nagyon súlyos és borzasztó dolgokat engedett meg magának. Vérfertőző kapcsolatban élt. Keresztelő János viszont megüzente Heródesnek, hogy nem szabad neked így élni. Nem pusztán azért, mert uralkodó volt, és a közvélemény is súlyosan megítélte, hanem azért is, mert Isten törvénye ezt a fajta kapcsolatot tiltja. Bűn az. Természetesen nem késett a bosszú, nem maradt el a királyi intézkedés, Keresztelő Jánost letartóztatták. Így halljuk az Igében is. „Minekutána pedig Keresztelő Jánost tömlöcbe vetették…” Ez, természetesen, nemcsak azt jelenti, hogy Keresztelő János pórul járt – és máris mondhatnánk neki, látod, miért nem hallgattál a 21. század liberális újságíróira meg politikusaira, ők szokták mondani, hogy hát ne avatkozz a politikába – mégis beavatkoztál, beverték a fejedet! Látod, üzengettél a hatalmasoknak, és most a hatalmasok, úgy, ahogy szoktak, jól elbánnak veled. Na nem baj hát, mindegy, mi visszük tovább az életünket. Többet jelent ez a tény, itt most meginog valami, mégpedig rettentő módon inog, és szinte zavarba is kell jönnünk. Mert most akkor hogyan tovább? Ez bizony nagy krízis, Isten szent emberét, Keresztelő Jánost félreteszik. Pedig nyugodtan mondhatom, János nem is nagyon akart a politikába beleavatkozni, nem Jeruzsálemben hirdette a tanításait, nem szervezett magának csapatot, nem foglakozott azzal, hogy miképpen lehetne Isten népét a római uralom alól felszabadítani. Egészen különös alak ő, aszkéta, kint él valahol, a Holt-tenger környékén, ahol a Jordán beérkezik a Holt-tengerbe, sivatagi remete, teveszőr ruhát hord, mézet és sáskát eszik. Akik kíváncsiak az üzenetére, azoknak ki kell hozzá zarándokolniuk. Keresztelő János nem beavatkozó típus. Csak mondja azt, amit mondania kell, hirdeti az Isten igazságát. És ha ez így van, ha tehát megtörténhet Keresztelő Jánossal, hogy tömlöcbe vetik, később pedig egészen borzasztó módon és körülmények között Heródes a fejét is veteti, megöleti, likvidáltatja, akkor meg kell rendülni, akkor nagyon nagy baj van. Ilyen helyzetekben, amit krízis helyzeteknek nevezhetünk, bizony sok minden meginog az ember életében. Mit mondunk erre?

Vannak az evangéliumban feljegyzések, amikor magát Jézust is számos alkalommal megkeresték, hogy kommentálja az ilyen krízis-helyzeteket, fűzzön hozzájuk valamit. Azt olvassuk egy helyen Lukács evangéliumában, hogy Jézust egy szörnyű esemény kapcsán kérdezik. Jézus szülőhazájából Galileából zarándokok mentek föl Jeruzsálembe, ahol lázongás ütötte fel a fejét, és Pilátus, a római helytartó lemészároltatta a galileai zarándokokat. A római katonák behatoltak a templomba, noha szabály volt, hogy oda ők nem léphetnek be, és sok-sok ártatlan zarándok vérét ontották ki. Megkérdezték Jézus: Mester, te mit mondasz erre? Most mi a teendő? Vagy idézhetnék azt az esetet is, amikor Jézus a Gecsemáni-kerti nagy tusakodásra készül tanítványai körében, és előkap Péter két szablyát, Uram, itt vannak a kardok! Vagy amikor a virágvasárnapi bevonuláskor ujjongó tömeg dicsőíti Őt, s még a gyerekek bekapcsolódnak ebbe az ünneplésbe, ráreccsennek Jézusra a főemberek: Hallgattasd el őket! De kérdésként is feltehető: miért kiabálnak ezek, mi folyik itt? Mi történik itt? S végül, emlékezzünk arra a megfontolásra is,  amivel végül is Jézust bevádolják Pilátus előtt, és ami nyomán Pilátus halálra ítéli Őt. Így hangzik a vád: A zsidók királyának mondotta magát. Politika,  politika.

De testvéreim, nemcsak ilyen esetekben állhat be az ember életében krízis, vihetjük ezt tovább is. Az is krízis az ember életében, amikor összeomlik egy országban a gazdaság és ínség üti fel a fejét. Ekkor az emberek nem tudják, mit hoz a holnap. Nem látszik a kibontakozás. És ekkor, a holnapért való aggodalomban, a gyötrelmekben sok-sok fájó kérdést teszünk föl, s mivel nem tudjuk igazán a feleletet, a megoldást, nem látjuk a kibontakozás lehetőségeit, magunk egyre zűrzavarosabbak lesz. Sokszor egészen váratlanul a saját életünkben is krízisek jelennek meg. Valamit elkövetünk, vagy éppen valamit elmulasztunk, vagy bekövetkezik egy betegség, aminek csak rettentő sötét vége látszik, és az egyéni élet, családok élete, két ember kapcsolata azonnal hihetetlen nagy belső válságot mutat. Ilyenkor előfordul, hogy azt mondjuk: forduljunk a bölcsekhez, az ihletettekhez. Hallgassuk, mit mond a költő, nézzük, mit fest nekünk a festő, nézzük meg, hogy mit állítanak színpadra, mit mondanak a kultúrának, a bölcsességnek az emberei. Ám sokszor azt érezzük, hogy cserben hagynak bennünket, nem mondanak semmit, csak ön-kifejeznek – mai divatos szóval. Nincs üzenetük számunkra, nincs eligazító szó, nincs vigasztaló beszéd. Az a pillanat, amit Márk evangélista megjelöl  - „minekutána pedig János tömlöcbe vettetett” - egy nagy drámát, krízist jelöl. Azt a pillanatot, amikor meginog minden.

Még egyet lehet tenni,kedves testvérek, és erről is szól Márk evangélista feljegyzése. S ezt nemcsak lehet, hanem kell is, mindig, minden ilyen helyzetben: megkérdezni Istent. Vagy megkérdezni Isten embereit. És ezért olyan hihetetlenül mély most ez a válság,  mert az előzményekből jól látható, hogy János volt Isten embere, ő volt az, akit meg lehetett volna kérdezni. Ő volt az, akihez – olvassuk Lukács evangéliumában – sokan kimentek a Jordánhoz, és megkérdezték tőle, hogy mit tegyünk. Kimentek hozzá a katonák és megkérdezték tőle, mit  tegyünk. Azt felelte János: ne zsarnokoskodjatok az emberek fölött. Kimentek a vámszedők, a fináncok, az apeh-osok s megkérdeték ők is: mit tegyünk? Nekik azt mondta János: ne nyúzzátok a népet. Kimennek az egyszerű emberek és megkérdezték: mit kezdjünk az életünkkel, mert válságban vagyunk, és nincs tanács, nincs kiút, a megszokott dolgok, a megszokott mozdulatok sem igaziak már. Nem találjukaz ajtón a kilincset. Talán mindenki élt át már ilyet, amikor hazakeveredett a sötétben, és kereste a kilincset, amit ezerszer megismételt, megszokott mozdulattal mindig megtalált, de nem találta. Hát ez az a helyzet, kedves testvérek, nem tudom a kezem a kilincsre tenni. Meg kell kérdezni az Isten emberét: van kimenekedés ebből? Van megoldás? S mi ez az egész helyzet, valami magyarázatot, valami kommentárt kérek! Mert változik valami, de ez a változás nem jó irányba mutat. Ez a változás süllyedést jelent, inogni kezdtek az alapok is, mint amikor készülődik a földrengés, és az úgynevezett előrengések elkezdődtek, minden eliszamosodik az ember lába alatt, ahogy a zsoltár mondja. Mit mondasz János ezekre? És Keresztelő Jánost tömlöcbe vetették.

S ezt halljuk utána: Elment Jézus Galileába prédikálván az Isten országának evangéliumát mondván: Bételt az idő és elközelített az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Betelt az idő. Nagyon fontos Jézus szájából ezt a mondatot megérteni. Mégpedig azért, mert a 19-20. században az európai történelmet, így a mi magyarságunk történelmét is igen erősen, sőt nyugodtan mondhatom, tragikusan, iszonyatos mélységben meghatározta az, hogy ezt a mondatot: „betelt az idő!” – hatalmasok, szellemi emberek, teológusok ragadták föl, írták a zászlójukra. Így tudom én őket megnevezni nevezni, ők voltak az apokaliptikusok. Betelt az idő. Amit mi magyarok negyven évig megszenvedtünk, amiért minket az iskolában indokrináltak, amiről a sajtó napszám írt, amiről a politikusok prelegáltak abban a bizonyos negyven esztendőben, az ebben az egy mondatban összefoglalható. Azt hirdették, hogy a világ apokaliptikus helyzetben van, és a marxista,  bolsevik logika szerint: minél rosszabb, annál jobb. Minél nagyobb a válság, minél jobban ingadozik minden, minél mélyebbre süllyed a világ, minél nagyobb a katasztrófa, annál jobb, mert annál közelebb az a pont, amikor azt lehet mondani, hogy betelt az idő. Ez az apokaliptika evilági apokaliptika volt. Természetesen, ez a szellemi élcsapat, ahogy önmagukat nevezték, fölajánlotta szolgálatait, hogy ebből a rettentő nagy válságból kivezetnek bennünket. Aztán amikor az embereknek ez nem akaródzott követni őket, fejbeverték őket, amikor megkérdőjelezték hitelüket, börtönbe csukták őket. Amikor a tömegeknek nem akaródzott az új piramist építeni, akkor létrtehozták a Gulág-szigetcsoportot. Most emlékezünk meg arról a Szolzsenyicinről, aki egyedüliként, bátor íróként megírta ezt az egészet, leleplezte, megmutatta a világnak, hogy mi az, amikor az ember Isten nélkül mondja azt: betelt az idő. Itt az idő. Mert ez ezt jelenti. Itt az idő, felgyűlt a világban a gonoszság, annyi a baj, annyi rettenet, annyi megoldatlanság, hogy itt az idő.

De Jézus szava, betelt az idő, nem ezt jelenti. Hanem azt jelenti, hogy az az idő telt be, amelyről a próféták jövendöltek. Betelt az az idő, amiről szólott Ézsaiás, szólott Zakariás, szólott Ezékiel, és szólott Jeremiás is, akitől ezt a csodálatos igét hallottuk: sarjadék támad. Nem a pusztulás ideje érkezett el, hogy a mindent megsemmisítő emberi őrület tönkre tegye a világot, hogy aztán majd a romokon valamilyen utópia fölépülhessen, hanem az az idő érkezett el, amikor megjelenik a sarjadék, megjelenik az igazság embere, megjelenik az, akit Isten készített, most Isten elküldött. Akiről Keresztelő jános, az igazszavú, akire most olyan nagy szükség lenne, mondotta: aki utánam jő, Ő az, a sarúja szíját sem vagyok méltó megoldani. Nékem alább kell szállanom, Néki pedig föl kell emeltetnie. Miért kell fölemeltetnie? Mert ha van Istennek szava mindarra, amit mi is látunk a világban, ha van Istennek szava mindarra, amiről olykor föltételezzük, hogy Ő is úgy látja, ahogy mi látjuk, Ő is rettenetes nagy krízisnek látja, ahogyan mi átéljük a közéletben, a gazdaságban, a kultúrában, az egyéni, családi életünkben, és ha már Isten is bajnak látja, Isten is elhordozhatatlan, iszonyatos tehernek látja – no, akkor gondolhatnánk, talán Istennek is ugyanaz minderre a szava, ami nekünk is. De éppen itt a különbség. Ezért olyan fontos ezt a két verset mindig együtt olvasni. Mi lehetne itt Istennek a szava? Bétölt az idő, Keresztelő János tömlöcben van, veszni látszik az igazság, mozgósítsuk csapatainkat! Ám ez emberi gondolat. Bétölt az idő, reszket minden, földrengés készül, mentsük, ami menthető. Ez is mély és igaz emberi gondolat. Készítsünk tartalékokat, építsünk bunkereket. Akik jártak az 1970-es években Svájcban, tudják, hogy a hidegháborús fenyegetettségben Svájcban építési szabvány volt, hogy új házat csak atom-biztos pincével együtt lehetett építeni. Svájc ma tele van olyan épületekkel, amelyek alatt 5, 10, 15 méter mélységben atom-biztos pince van. Kész. Készüljünk a rettenetre. Készítsük fel magunkat. Ez is teljesen tiszta és világos emberi gondolat és megoldás. Vagy húzódjunk ki mindenből. Az 1970-es években járta egy szlogen, különösen a lázadó fiatalság körében, falfirkákon is lehetett olvasni: Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni. Szálljunk ki. Valahova, valami menhelyre, menedékre s mondjuk azt, hogy semmi közünk sincs mindehhez. Nekünk, keresztyéneknek sincs – nekünk aztán végképpen semmi közünk nincs hozzá. Mi a szeretetnek, a békességnek, az irgalomnak, a könyörületességnek a népe vagyunk, és biztos, Isten is ezt tanácsolná nekünk, ha szólhatna az Ő embere. Hány és hány szavunk, gondolatunk, megoldásunk van, testvérek, mire mondanánk is rögtön, hogy Isten is úgy látja a helyzetet, a bajt, a nyomorúságot, ahogyan mi látjuk. Ám Jézus ezt mondja: Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Ha Istennek van kommentárja ahhoz, ami ebben a világban történik, ha olvashatunk valamit, ami bizonyosan isteni szó mind afölött, ami közöttünk, a mi világunkban történik, akkor az ez: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!

Isten gyermekeinek van egy csodálatos ajándéka, az egész keresztyéni létnek van egy csodálatos nagy titka. Nagy titok ez, és éppen ezért könnyű is elvéteni. Mi szeretünk Isten oldalára állni, és szeretjük úgy nézni a dolgokat, hogy mintegy Isten oldalán állunk és mintegy Őfelőle nézzük. Ez önmagában még nem baj, nem ez a titok, mert az, hogy a világnak, az emberi történelemnek, az emberi együttélésnek miképpen kellene történnie az Ige, Isten törvényei, Isten szabályrendszere szerint, mindez ismert és tudott. Kálvinnal szólva, nyugodtan föltehetjük ezt a szemüveget, és mintegy Isten oldaláról állva nézhetjük a dolgokat. A titok azonban – és erről szól Jézus első szava: Térjetek meg! – azt jelenti, hogy forduljatok Isten felé. Ez nagy titok, és ebben olyan nehéz magunkat gyakorolni. Hogy Isten felé forduljunk. Hiszen, mondja a szívünk, akkor szem elől tévesztem, nem láthatom azt, ami a világban van. S bizony a krízisben, a dráma kellős közepén, mindannyiunkat éberség, élénkség, az odafigyelés jellemez, ekkor nincs se éjjelünk, se nappalunk, nem kell semmiféle élénkítő vagy doppingszert szedni, nem tudjuk álomra hajtani a fejünket, zakatol a szívünk, és állandóan rajta tartjuk a szemünket a világon, a gondokon, az életen. Hátha van még remény! Vagy csak ne legyen rosszabb! El kell kerülni a bekövetkező veszedelmet! De most Isten azt mondja: forduljatok felém. Arccal énfelém. – De Uram, vitatkozhatunk, akkor én nem látom többet Keresztelő Jánost, de Uram, akkor én nem látom többé, hogy mi van ebben a világban, akkor nem látom többet azokat, akik a világ dolgait rendezgetik, nem látom, hol szakad át a gát, honnan jön a veszedelem! Térjetek meg, forduljatok felém! – ezt jelenti az, hogy „megtérni” A régi magyar szó értelme tehát a fülünkbe cseng: megfordulni azt jelenti: nézzetek rám. És hogyan üzen Isten az Ő bánkódó népének Jeremiás próféta által? Azt mondja a régi nép, a régi szövetség népe, hogy elfordult tőlük az Isten, elhagyott bennünket Isten, világ csúfsága lettünk. Sem az északi, sem a déli országrészt nem őrizte meg, felbontotta velük a szövetséget! De most azt feleli Isten: - Nézzetek rám. És majd ha a nappallal és éjszakával való szövetségem fölbomlik, majd ha a világegyetemnek adott rendem fölbomlik, majd akkor megszüntetem veletek is a szövetséget. Őrá kell nézni, Őrá kell hallgatni, Őreá kell figyelni. Még akkor is – megismétlem –, ha teljesen jogosan, úgymond isteni nézőpontból tudjuk a helyzetet elemezni. Cáfolhatatlanul. Bizonyítékaink vannak rá: elfajzott az emberiség, elfordult Istentől, minden bűne, nyomorúságának keserű levét issza! Így van, igaz – de ez csak a diagnózis. A gyógyulás Őnála van!

Aztán így folytatja Jézus: És higgyetek az evangéliumban! Ki kell hegyezni ezt a szót – higgyetek az evangéliumban! –, mert nem általános hitről van itt szó. Akkor így is hangozhatna és sokszor, mintegy rövidítésként így is olvassuk az evangéliumban, a prófétánál, a zsoltárosnál: higgy, higgy, higgy, ne félj, csak higgy, bízzál, reménykedjetek, higgyetek. De most Jézus konkréttá teszi a hit irányűt, mert a helyzet is konkrét, mert a válság is súlyos, és mert Őt kell kérdeznünk, mert Ő Isten szava. Ő az a „jó szó”, amiről Jeremiás próféta beszél: megújítom az én jó szavamat, - mondja Isten, és ebben a jó szóban kell hinni. Nemcsak úgy általában. Oh, mi mindent tudunk mi hinni, kedves testvérek! Tudunk reménykedni. Amíg élek, remélek. Tudunk hinni, hátha mégis van valami esély, tudunk hinni, mint a kártyajátékos, hátha nekem húzzák a jó lapot. Tudunk hinni, mint a mániákus lottózó, majd most az én számaim fognak bejönni. Tudunk hinni, mint az asztrológusoknak hisznek sokan, hogy majd úgy, odébb megy egy csillag, meg a Vénusz, meg az Uránusz, és akkor lesz egy kedvező konstellációm. De tudunk hinni általában is, mert hit nélkül nincs élet. De most Jézus azt mondja: Az evangéliumban higgyetek, Isten jó szavában higgyetek, az örömhírben higgyetek: elközelített az Isten országa, amely nem közöttetek van, ahogyan egy vita alkalmával mondja Jézus, hanem bennetek van, bennetek van az Isten országa, bennetek munkálja Isten Szentlelke által a megmenekülést, az irgalmat, a könyörületességet, a vigasztalást, az igazi reménység megtalálását, higgyetek az evangéliumban. Horgonyozzátok le a hánykódó hajót, horgonyozzátok le hitetek horgonyával ebben a biztos révben, ebben a biztos kikötőben az Isten szavával. Ehhez a nagy alázat kell, testvérek, ehhez annak a nagy titoknak a megélése kell, hogy a bajomból, a nyomorúságomból, a csüggedésemből, az elkeseredésemből, abból a helyzetből, melyben nincsen érvényes szó, egyszer csak fölhangzik a sarjadék szava, Jézus Krisztus szava: - Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban! Kedves testvérek! Isten mindég ezt akarja. Az Ő megoldása nem átmeneti megoldás, mint mikor árvízkor egy nyúlgátat építünk, mely visszatartja a vizet, aztán megígérjük, hogy jövőre majd megcsináljuk a nagy árvíz-tározót, hét éve nem épült semmi! Nem átmeneti megoldást ígér Isten, hogy egy kicsit: „eloltom most életedben a tűzet, de ott hagyok minden gyú-anyagot.” Nem átmeneti megoldást ígér az Isten: „egy kicsit elrendezem a lelked bajait, aztán, ha nagyon ügyes leszel, nem lesz már nagyobb baj”. Tegnap egy beteg emberrel évek óta húzta a lábát, fekélyes a bokája. Elmondta, hogy már minden pénzét orvosokra költötte. Mondom: Megműtötték már a lábát, vagy csináltak vele valamit? Legyintett s azt mondta: - Megműtötték a sérvemet, csináltak egy hasműtétet, s azt mondták, ha azt megcsináljuk, elmúlik a fekély. Ezt csinálták azt csinálták. – És a lábához hozzányúltak már? Ahhoz még nem. Oh, kedves testvérek, vajon egy olyan Isten kell nekünk, aki hol ehhez nyúl, hol ahhoz nyúl, hol belenyúl, hol itt igazít egy kicsit, hol ott igazít egy kicsit? Térjetek meg! – Ő azt akarja, hogy mindig Őfelé fordulva éljünk. Azt mondja az Ószövetség a gyönyörű áldása: Fordítsa az Úr az Ő orcáját tereád. És erre csak az az igazi felelet, hogy én is Őfelé fordítom arcomat. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Ez az Isten kommentárja. De ez nem is kommentár. Azt csak a semleges résztvevő mondhatja – ez itt szent hívás. Fölszólítás. Így mondja Márk evangéliuma: és ekkor kezdett el Jézus prédikálni. Ez az Isten prédikációja. Ezt mondja nekünk - pre-dico, azt mondja, előnkbe, mindig előnkbe. Mindig ezzel vár bennünket, mindig ezzel a szóval fogad bennünket. Óh, mennék és önteném az én Istenem elé minden bajomat, meg a megoldási javaslataimat is. De Isten megelőz - térjetek meg -, ahogy megelőzte a tékozlót, mert az atya futott elébe, átölelte, megcsókolta és fölemelte, így előz meg bennünket mindig, minden bajunkban, minden krízisünkben, minden nyomorúságunkban Jézus Krisztus prédikálása, Isten jó szava, amit megígért a próféták által: bétölt az idő és elközelített az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.

Ámen