Szívünk és szánk

"Akkor írástudók és farizeusok jöttek Jézushoz, Jeruzsálemből, mondván: Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak. Ő pedig felelvén monda nekik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által? Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: Aki atyjának vagy anyjának ezt mondja: templomi ajándék az, amivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját. És erőtlenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által. Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. És előszólítva a sokaságot, mondta nékik: Halljátok és értsétek meg: nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.” (Máté 15, 1-11)

Szeretett Gyülekezet, kedves Testvérek! Bajban vagyunk. Legalábbis ahogy kinéztem a szemüvegem mögül az igét felolvasva, sok tekintetben láttam részben kíváncsi érdeklődést, részben meghökkenést. És ez a megrökönyödés talán nem is annak szól, hogy mi kerekedik ki az igéből: nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegy, hanem ami a száján kijön? Mert nem az áll a meghökkenésünk mögött, hogy nem értjük igazán, mi volt egykor ez az egész történet. Értjük jól. Inkább azzal vagyunk bajban, hogy mit keres itt ez a történet az Evangélium lapjain? Ráadásul ilyen erőteljesen, keményen. És én is bajban vagyok,  őszintén mondom.  Nagyon ritka az, amikor a vasárnapi textust úgy választom, hogy eltérek attól, ami a Bibliaolvasó Kalauzban ki van jelölve. Eltérek, természetesen, ha sorozatos igehirdetést tartok, de rendszerint a Kalauz igéit olvassuk vasárnap is, hogy sokan, akik eszerint olvassák a Bibliát, nyomban értik az összefüggéseket, így aztokat nem kell sokat magyaráznia prédikációban. De olykor megtörtént, hogy nem boldogultam a napi igével, s választottam valami más textust. Most azonban eltökéltem, hogy nem futamodom meg, remélem a Szentlélek megsegít. Miért magyarázkodom ilyen hosszan? Közvetlenül azért, mert a lépcsőházban állva láttam, ahogy érkeznek a testvérek istentiszteletre, szépen odamentek az ajtónál kikészített fertőtlenítő szerekhez, és annak rendje-módja szerint kezet mostak, hiszen járvány van, és az egészségügyi szabályokat igyekszünk a lehető legnagyobb pontossággal megtartani. S ennek nemcsak az a része, hogy megtartjuk a társas érintkezés szabályait, vagyis kellő távolságban ülünk egymástól, maszkot hordunk, hanem az is, mégpedig a legelemibb szabály, hogy fertőtlenítünk. Egy orvos ismerősöm mondta is: a maszk mit sem ér, ha nem mosunk kezet! Mert ugye, folytatta, Semmelweis Ignác is vehetett volna magára bármilyen maszkot, amikor szüléseket vezetett le, nem segített volna semmit az édesanyáknak. Kezet kell mosni.

Most pedig arról hallunk, hogy Jézus tanítványait a Jeruzsálemből érkező szakrális, rituális ellenőrök megszólják, és magát a Mestert is kérdőre vonják: „miért esznek a te tanítványaid mosdatlan kézzel?” Tudjuk az összefüggésekből, hogy ez a számon kért kézmosás nem egészségügyi mosakodás, hanem rituális szertartás volt, tehát szimbolikus cselekedet. De van, amikor a szimbólumok sokkal messzebbre mutatnak, mint a valóság. Ha valaki ezt megkérdőjelezi, nyomban fölteszem azt a kérdést: vajon miért döbbenünk meg, amikor arról érkezik hír, hogy valahol ledöntöttek egy szobrot, vagy, hallottuk, befújták spray-vel Winston Churchill szobrát? Végül is csak egy bronzdarabról van szó - mondhatnánk. De szimbólum is! És, például,  hogy mi lesz majd a járvány után, merre tartunk, hova megyünk, mi lesz az életünk tengelyében, mi lesz a reményünk? - nos, ezeket a kérdéseket és a válaszokat éppen a szimbólumaink, a rítusaink és a szertartásaink hordozzák. Hogyhogy a te tanítványaid mosdatlan kézzel esznek? – kérdezik vádlón Jézustól. A kérdésnek több oka is volt. Az eredő oka messzire nyúlik. Mózes törvényei közül legalább száz rendelkezik megtisztításhoz, tisztasághoz, megmosakodáshoz. Rendkívül szigorú szabályok ezek. Tudósok szerint egy rabszolgaságból szabadult nép nem élhette volna túl a pusztai vándorlás nehéz időszakát, s még kevésbé hajthatott volna végre sikeres  honfoglalást szigorú tisztasági szabályok nélkül. Ezek egy része egyértelműen egészségügyi,  más része rituális rendelkezés volt. De ahogy teltek az évszázadok, jegyzi meg Kálvin némi gúnnyal, folyton akadtak emberek, akik nem viselhették, hogy ne tűnjenek kellően okosnak. Kellően okosnak pedig akkor tűnik az ember, ha el tud venni, vagy hozzá tud toldani valamit az Isten törvényéhez. Hogy is van a történet? Figyeljük meg gondosan az igéket: „És akkor odamentek Jézushoz a farizeusok és azt mondták: Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit, mert nem mossák meg kezeiket, mikor enni akarnak? Jézus pedig azt mondja: Ti pedig miért hágjátok át az Isten parancsolatait? Lám: vének rendelései és Isten parancsolatai. Itt van mindjárt az első differencia, ami segít megérteni az egész történetet és leginkább Jézus súlyos szavait. Mert talán érthető mindaz, amit a vének (vagyis a törvényhozók és tekintélyek) az évszázadok során értelmezésként, kiegészítésként, végrehajtási módozatként hozzátoldottak a törvényhez! Ám Jézus korában aki az elithez akart tartozni (Jeruzsálemből a főhelyről, a fővárosból, a központból jöttek ki a farizeusok!), az igyekezett a vének rendeléseit is megtartani. Aki el akart különbözni a kora társadalmától, aki a szó egyetemes, általános értelmében vallásosabb akart lenni, mint kortársai, aki demonstrálni akarta, hogy az átlagosnál nagyobb érzékenysége van az igazán fontos dolgok iránt (márpedig  a vallás életfontosságú!), az bizony ezeket a rendelkezéseket megtartotta, sőt gyarapította is. Márpedig a Jézus tanítványi köre, akárki akármit is mond, bizony, nem agrárproletár mozgalom volt, valami bolsevik típusú sejt, csepeli vasgyári munkásokból, vagy morgolódó egyetemistákból, nonkonformista nagypolgárokból! Jézusnak tanítványai voltak, és Jézus mester volt! Tehát a tanítványi kör iskola volt, éspedig az életszentség iskolája, tehát különböztek és elkülönböztek kortársaiktól, Jézus  pedig Isten kitűnő dolgairól tanított; akkor hát, úgymond, jogos  a farizeusok kérdése: miért nem mostok kezet étkezés előtt? hát nem akartok közénk tartozni? hát nem akartok különbek lenni? hát nem arról szól a ti tanítványságotok, hogy a Mester szavából megsejtettetek valamit az isteni titkokból, és alkalmazzátok az életetekre?

De volt a kérdésnek egy közelebbi oka is. Az evangélium előző fejezetében ezt olvassuk: „És által kelve Jézus és a tanítványai eljutottak Genezáret földjére, és mikor megismerték Őt annak a helynek a lakosai, szétküldtek arra a környékre mindenhova, és minden beteget hozzá vittek, és kérték hogy csak a ruhája peremét illethessék, és akik megillették, mindnyájan meggyógyultak.” (Mt 14,34-36) Majd nyomban így folytatódik a történet: ekkor az írástudók és a farizeusok megérkeztek Jeruzsálemből, és felvetették a kérdést: mi az, hogy a te tanítványaid mosdatlan kézzel esznek? Talán érzékelitek, testvérek, ezt a közvetlen feszültséget! Az imént még azt hallottuk, hogy elég csak Jézus köpenye szegélyét megérinteni, és meggyógyulnak a betegek, új életre jutnak az elesettek. Ha szabadna ezt mondani: Jézus egy egészséggóc. Elég csak a ruhájához érni, és mindenféle betegségből ki lehet gyógyulni. És nyomban ezután jön a kérdés: hogyhogy mosdatlan kézzel esznek a tanítványok? Mi modernek, még egyszer mondom, hajlamosak vagyunk ezt úgy gondolni, hogy itt is csak arról volna szó, hogy piszkos kézzel nem eszünk. Unokáim nevelésének egyik nagy diadala, jelzi a lányom, hogy a kicsi lányka kéretlenül is felkapaszkodik a hokedlire, megnyitja a konyhában a csapot, és megmossa a kezét. Már nem kell neki mondani. Nem kell odarángatni. Nem kell vele kezet mosatni. Megtanult, legalábbis ebben a lépésben, egészségesen, higiénikusan élni. De itt, még egyszer hangsúlyozom, nem erről van szó, hanem egy rendelkezéssorozatról, amelynek a célja rituális szentség jelzése, teljes átadottságot kifejezése volt. Tehát szimbolikus mozdulatsorozatról van szó.

Jézus most ezzel ütközteti Isten törvényét. De gyorsan hozzá kell tenni, hogy Jézusnak egyébként nem esett nehezére ilyen rítusokat megtartani. Sőt! Idézzük csak fel az utolsó vacsora előtti pillanatokat. Megmossa a tanítványok lábát. Az sem közegészségügyi szabály volt, holott az emberek a lábukkal sokkal több mindent fölszedtek, mint a kezükkel. Az is egy szép szertartás volt. A házigazda megmosta a messziről érkezett vendég lábát. Valóságosan? Rituálisan? Szerintem Jézus mindenhogyan, mert amikor Péterhez ért, aki tiltakozott ez ellen –az én lábaimat nem mosod meg soha! –  ezt felelte neki:  ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.  Mire Péter ezt mondta: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! (János 13,1-9) És szerintem Jézus meg is mosta Péter fejét. Tehát nem mondhatjuk, hogy Jézus holmi vagányságra buzdította volna a tanítványokat:  nem kell itt a vének rendelkezésével törődni, ti a Mennyország élcsapata vagytok, nektek mindent lehet! Hallottam, most a vírusjárvány idején meg nem mondom kiféle református lelkipásztort nyilatkozni arról, hogy akit az Úr Jézus szeret, annak nem kell kezet mosni, meg van az írva a Bibliában is! És én csak kaptams  a fejemhez, mondtam magamban: ez az én testvérem nem ismeri a Bibliát, még kevésbé Jézust! Bajban vagy, kedves kollega! Ez lenne az az igazság, amely felülmúlja a farizeusokét? (Máté 5,20) De voltaképpen mi vagyunk bajban!

Mert szépen elmondhatom én ezt a történetet, és tudjuk is mindannyian, hogy itt különbséget kell tenni, de a kérdést mégis felvetődik:  miért van itt ez a történet? Miért vannak a Bibliában olyan történetek, amelyeket olyan sokat kell magyarázni? És, lám, ezt a történetet sokat kell magyarázni. Talán azért van ez így, mert Jézus itt visszavág. Igen, így kell mondanunk: visszavág. Visszakérdez: ha számon kéritek a tanítványaimon az atyák rendelkezéseit, ti miért nem tartjátok meg az Isten törvényét? Az Isten törvénye pedig ez: tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened, ád tenéked (2Mózes 20,12). A szankciókban pedig kiegészíti: aki gyalázza atyját vagy anyját, méltó a halálra (2Mózes 21,17). Mindenki bólogat, amikor Jézus idézi a törvényt: „Igen, igen, így van.” Aztán folytatja Jézus: hát akkor ti miért rendeltétek el, hogy ha valaki a vagyonából rámutat egy részre és azt mondja: templomi ajándék az (héberül: korbán), akkor azzal már nem segítheti sem apját, sem anyját.  A templomi ajándék-felajánlás elidegeníthetetlen, ahhoz már nem lehet hozzányúlni. Tudjuk a régi rabbinusi feljegyzésekből, hogy sok-sok visszaélés kapcsolódott ehhez a szokáshoz. Például, a templomi felajánlást nem kellett rögtön elvinni a templomi kincstárba, a felajánló akár egész élete végéig is használhatta. De más számára, sem az apjának, sem az anyjának nem adhatta oda. Vagyis a felajánló egyszerre akart szent és kegyes adományozó lenni, és akart nem-segíteni szülein (vagyis sértette meg a törvényt). Ilyen egyszerű a dolog: akart nem-segíteni. És akart nagylelkűnek tűnni. Adni nem akart, de akart jónak látszani. Támasztékul, oltalmul lenni más számára nem akart, és talált káprázatos egérutat, hogy kibújjon a törvény alól: ez volt a templomi felajánlás.

Tudjátok, mit jelent ez, kedves testvérek? Pestiesen szólva: rákente a törvényre a dolgot, hogy vigye el Isten a balhét. Istennek kellett elvinnie a balhét. Hát vajon ki hoztam ezt a törvényt? Hát vajon ki rendelkezett úgy, hogy a templomi felajánlás szent és érinthetetlen. Az egész Isten törvényéből következik! Bár édesapám, édesanyám nagyon nagy bajban vannak, és volna mód segíteni, de lám, ez a szabály megköt! Érzitek ennek az egész érvelésnek az aljasságát? Mert ez bizony aljas dolog! És alja dolog is. A szent dolgokból, az isteni dolgokból aljasság lesz! Ezért visszavág Jézus. Párhuzamos történet ezzel, amit sokat idézünk, a szombatnaphoz kapcsolódva. Akkor a tanítványok a szent szombatot törték meg, mert éhesen kalász szedtek. Felróják, Jézusnak a vétket. Ő visszakérdez: szabad-e szombatnapon gyógyítani? S meggyógyít egy beteget? És szabad-e szombaton, munkatilalom napján, a kútba esett ökröt kihúzni? (Lk 14,1-5) Nem az ember lett a szombatért, hanem a szombat lett az emberért. (Mk 2,27) Ha így gondoljuk végig, jobban értjük Jézus szavának a súlyát, a keménységét, ahogy visszakérdez. Rendben, itt van az én csapatom, ezek ilyen slendrián fiúk, fütyülnek a szentségre, a törvényre, a rítusra, a szimbólumokra, esznek össze-vissza, bemennek ezek a vetésbe is szombatnapon, tépik a kalászt, és nem is böjtölnek, templomadót sem fizetnek, szóval ilyenek, szegénykéim! De ti? Ti szentségre és felajánlásra hivatkoztok, a templomra hivatkoztok, fogadalomra hivatkoztok, elkötelezésre hivatkoztok – Istenre hivatkoztok! –,  és az egész csak ürügy. Nem akartok jót tenni, de jóknak akartok látszani. Nem töltitek be az életszentség igazi értelmét, de szentség színében akartok föltűnni. Holott az emberért adta az Isten a törvényt és szentséget. Aztán Jézus magához szólítja a sokaságot és ezt mondja nekik: nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami a szájon kijön, az fertőzteti meg az embert. Azt olvassuk, hogy később a tanítványok bevallották Jézusnak, hogy megzavarodtak e szavak hallatán. Mert addig a pontig nekünk is nagyon tetszik, nekem is nagyon tetszik a történet, amikor Jézus leleplezi a farizeusokat meg a szadduceusokat meg az írástudókat meg a főembereket! Na végre már! A tanítványoknak is tetszhetett. A tömegnek is tetszhetett. Amolyan hosszú fekete ruhákban jártak régen a farizeusok, mint amiben most én állok itt. Mint valami fekete varjak kettesével-hármasával járták az országot és felügyelték a törvény rendjét. Nem szerették őket az emberek. Elitisták voltak. Elkülönülők voltak. Mondjuk így: Jeruzsálemben laktak, a Rózsadombon és leüzentek Baranyába, hogy a putrisorban hogyan kell szépen élni. És időnként aláereszkedtek felügyelni a jó rendet. És tán akadémiai értekezést is írtak róla az fejleményekről. Ki szerette az ilyen embereket? Képmutatók, álnokok voltak. Na végre, Jézus megint leleplezte őket!

Emlékszünk rá, néhány éve, ha a holland testvérek jöttek látogatóba, mindig hoztak gyertyát. Mi magyar reformátusok ezzel úgy vagyunk, hogy jól van, ádventi gyertyát gyújtunk, meg karácsonykor is, de nekünk a gyertya valami katolikus dolog, de legalábbis középkori. Nos, a holland reformátusok pár évtizede elkezdtek gyertyázni. Szép gondolat is volt benne, hogy a gyertya örök szimbólum, és miért ne lehetne a templomba ilyen szimbólumot beállítani? Jelképezi az ige világosságát, például.  Mindennek aztán az lett a vége, hogy rendeletbe hozták, hogy melyik ünnepkörben milyen színű gyertyát kell használni. Egy szabad szimbólumból rítus lett, abból pedig rend, a vének rendelése, és talán nemsokára templomfelügyelő bizottságok járják Hollandiát, és ellenőrzik, hogy Húsvétkor piros gyertyát gyújtsanak, Nagypénteken meg lilát. De hogy miért halt meg és támadott fel Krisztus, az nem érdekes. Aggódhatunk értük.

Csakhogy a végén mond itt valamit Jézus: nem az fertőzteti meg az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a száján. És erre megzavarodtak a tanítványok, és megzavarodunk mi is, Testvérek. És ezért vagyunk bajban!  Mondom újra,  a farizeusok leleplezéséig – és leleplezésére – bőven elég lenne nekünk ez a történet. De ez a zárómondás – az ítélet, amit a nép előtt mond ki Jézus – ez mit akar ez jelenteni? S feleletül Jézus egyszerű dolgot mond: amit megeszik az ember, azt megemészti és árnyékszékre kerül. De ami a szívéből jön ki, mert a szív teljességéből szól a száj (Mt 14,34), a gonosz indulatok, paráznaságok, gyilkosságok, rágalmazások, minden, minden, ami az ember életét nem pillanatnyilag, egy hétre, két hónapra, három évre, egy járvány idejére, hanem teljes egészében tönkreteszi - az a szívből jön ki.

Jézus a megromlott szívről beszél, és értjük már a leleplezés lényegét, mert a szentségessel való visszaélés is a romlott szívből jön ki. A farizeusok fonák kérdése is romlott szívből jött ki:  hogyhogy a te tanítványaid mosdatlan kézzel esznek? Az Isten jó hírrel szembeni ellenségeskedés is a gonosz szívből jön ki. Viszont a megújult szívből áldás jön ki, a megtisztított szívből életszentség jön ki, az Istennek felajánlott és megszentelt szívből szeretet jön ki. Nem az fertőztet meg, ami a szádon bemegy, hanem ami a szádon kijön. És viszont,  folytassuk a sort, ami gyógyít, megment, fölemel és megszabadít meg, az a megszabadított és megszentelt szívből jön ki.  

Ha a törvény kiegészítése hatalmasabb lesz, mint a törvény, és elzárja az ember útját Isten kegyelméhez, az a tisztátalan szív műve. Utat a megtisztított szív nyit. A Krisztusnak megtisztított és odaáldozott szíved. Igen, a szív teljességéből szól a száj. Most ahogy a vírusjárvány lassan-lassan véget ér, egyre erőteljesebben kell önmagunknak föltenni a kérdést: mi lesz, ha már nem kell maszkot hordani? És mi lesz, ha legfeljebb már tényleg csak rituális kézmosást végzünk itt a templomunk előtt? Mi lesz, ha hatvanöt évesek és húszévesek együtt mehetnek boltba? Mi lesz, ha ötszáz fő fölött is egybe lehet gyülekezni? Mi lesz, ha két hét múlva visszaáll az élet a „normális” kerékvágásba? Kívánnám, hogy ez a történet, ami annyi meggondolni valót ad, és a benne foglalt krisztusi igazság - a leleplezés is, meg a gyógyítás is -  megragadja a mi életünk lényegét, hogy már most is, és majd holnap is azt mondjuk, amit Isten szent Lelke helyezett a szívünkbe: a szeretet törvényét, a megszabadító igazságot, Isten örökkévaló hűségét. Ámen.

Imádkozzunk:  Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által! A zsoltáros szavával jövünk Hozzád: tiszta szívet teremts bennem, ó Uram és az erős lelket újítsd meg bennem. Tiszta szívért könyörgünk, életünk teljes megújításáért, minden szándékunk, akaratunk, eltervezésünk, gondolatunk helyes irányba állításáért, Lelked megtisztító, megszentelő áldásáért. Segíts bennünket, Mennyei Atyánk, igazán, képmutatás nélkül élni, jól látni és tudni, hogy törvényeid merre vezetnek. Taníts meg Lelked által bátran cselekedni a jót, tudván, hogy minden tökéletes adomány Tőled való. Kérünk a betegekért és az őket gyógyító orvosokért. Adj gyógyulást és hozz szabadulást. Eléd hozzuk azokat az országokat és népeket, ahol még terjed a járvány és súlyos gondok gyötörnek népeket. Kérünk, őket is őrizd meg. Könyörgünk ezért a nyugtalan világért, mert látjuk, hogy a járvány és az aggodalom csak egy pillanatig takarta el a nagyobb bajokat, és ezek most többszörös erővel törnek ránk. Újítsd meg szívünket, újítsd meg az emberek szívét! Teremts békességet a mi időnkben, most itt a Földön. Kérünk, a gyászoló családokért, akik az elkövetkező héten állnak meg szerettük ravatala mellett. A feltámadott Krisztus hatalmával vigasztald őket. Kérünk gyülekezetünkért, azokért is, akik nem lehetnek itt közöttünk. Hozd őket közénk vissza, hogy együtt magasztalhassunk és dicsőíthessünk Téged. Kérünk templomépítésünkért, őrizd meg az építőket, a munkásokat, és vezesd jó végre elhatározásunkat. Tedd áldottá igédet szívünkben, hogy amikor valamit mondunk, élet beszédét szóljuk, s általa gyógyíthassunk, könnyíthessünk, irgalmazhassunk, Jézus Krisztushoz vezethessünk. Őérette hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.