Szegények

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. (Máté 5,3)

Sokat hallani mostanában a sóhajtozó kifejezést: bezzeg, boldogabb országaiban a világnak! Mi magyarok is sokat mondjuk, máshová óhajtozva. De lehet ezt hallani Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Koszovóban, és most már Kanadában is, sőt Németországban is. Mondhatni, mindenütt lehet hallani ezt az óhajtozást vagy éppen példálózást: boldogabb országaiban a világnak... Vajon, hol vannak ezek a tájak, országok, társadalmak, ahol sokkal boldogabbak az emberek, és ha mi is ott élhetnénk, mindjárt boldogabbak is lennénk? Vannak ilyen országok egyáltalán? Szinte meseszerű a fogalmazás: hol van helye a boldogságnak? -  a világ  boldogabb tájain..., ahol könnyebben boldogul az ember.  De van a boldogságnak ideje is, legalábbis emlékeztető napja. Talán kevesen tudják, van a boldogságnak is nemzetközi napja, az ENSZ szerint, március 20. Hogy miért éppen március 20-a ezt a nap, nem tudom megmondani. Számunkra, itt Közép-Európában, március 20-a még nem feltétlenül ragyogó tavaszi nap. Ha hosszúra nyúlik a hideg tél, s még a hóvirág sem kelt ki, depressziós az idő. De délszakon, meghagyom, március már boldogságígérő. Mégis, miért van egyáltalán szükség hivatalos boldogságnapra?  

Mint tudjuk, egyetemes foglalatoskodás, sőt, tudomány lett a boldogságmérés.  A kisebb és nagyobb szervezetek időről-időre közzétesznek listákat, ezeken összehasonlítások olvashatók. Hangzatos rangsorok, például: a világ legboldogabb országai. Aztán, ha e listák szerint Magyarország egy-két helyet előrébb jutott, jönnek a politikusok és erős kommentárokba foglalják, lám, haladunk a boldogság útján, vagy éppen fordítva, ha Magyarország két helyet csúszott, lám ez egy boldogtalan nemzet, itt vége mindennek, előrehozott választásokat kell tartani! Szerényen hadd jelezzem, hogy csak a felvilágosodás óta mérik a boldogságot, mint közállapotot. A felvilágosodás tudományeszméje az volt, hogy minden egyformán mérhető, mint a fizikában, a kémiában, a biológiában, és mindent ugyanúgy képletekbe lehet foglalni, mint a matematikában, s ekként a boldogságot is mérni lehet és az emberi lélek képletekbe foglalható. Hogy egyénenként ki-ki mennyire tudja magát boldognak, azt ez a tudomány önkényes érzetnek tekinti és kizárja. Viszont, felette komolyan veszi, hogy mekkora egy országban a GDP, mennyire fejlett a szociális szolgáltatások hálózata, mennyi a várható élettartama egy újszülöttnek, hány éves korukban vonulhatnak boldog nyugdíjba az emberek, mekkora összeget fordít a társadalombiztosító a szabad önmegvalósításra, s ellenkezőleg, mekkora a hivatalosan megállapított korrupció mértéke - és még ezernyi mutató van itt pro és kontra a boldogságra. De van csodálkozni való is. Mert, ugyan, ki összegzi ezeket a boldogságmutatókat? Mondjuk, egy korrupt országvezetés állít ki bizonyítványt a saját országáról, vagy egy kevésbé baráti ország egy másik, ellenséges országról? Vagy talán azok hivatottak ezt megállapítani, akik függetlenek  - a boldogságtól is? És ha minden mérhető, akkor persze az is boldogságfaktor, hogy hol élnének máshol szívesen az emberek. Ha sokan választanak egy adott országot, azt hozzáadják annak az országnak a boldogság-mutatójához. Ha sokan elvágynak egy adott országból, azt levonják a boldogság-faktorából.  Mégsem működik igazán ez a boldogság-méregetés. Csak egyetlen egy adatot hadd hozzak ide. Pár éve Litvánia ötödik helyen végzett a boldogsági rangsorban. Ott nőtt a leggyorsabban az egy lakosra vetített GDP, a szociális szolgáltatások pedig meggyarapodtak. Ezek szerint int Litvánia az ötödik legboldogabb ország. Fantasztikus! Nem is olyan régen még orosz gyarmat volt, most már az ötödik legboldogabb ország. Ám ha előveszünk egy másik statisztikát, megdöbbenünk.  Ugyanis az Európai Unióban, Litvániában a legmagasabb a lakosságra vetített öngyilkosságok száma. Ezek szerint azok a legboldogabb országok, ahol a relatíve a legtöbben lesznek öngyilkosok? Zavarban vagyunk. Hogyan kérdezzünk, hogy jól kérdezzünk? Hogyan keressük a boldogságot, hogy meg is találjuk? Lám, mennyire foglalkoztat bennünket a boldogság-kérdés. Ez az emberi élet alapkérdése, mondhatnám azt, hogy létkérdés.

S ha a tudomány és a statisztika csak zavarba ejt, talán segítségünkre siet a tudatipar, vagy mentalitásipar, mely afféle boldogság-boltban kínálja termékeit: pszichológiából, ezotériából, vallás-töredékekből, menedzsmentből, ideológiákból összegyúrt, színesebbnél színesebb bon-bonokat, cukiságokat, hepiségeket terít elénk modern üdvtörténetekbe csomagolva. Ezek lényege így hangzik: mindenki boldogság-eséllyel születik, aztán ha valahol-valamikor traumatizálódik, vagy sérelem éri, vagy korlátozzák őt a szülők meg a társadalom, ne essen kétségbe, hiszen bőséggel kínál számára gyógyítót, de legalábbis karbantartót a társadalom. Aki pedig ad magára, az igénybe is veszi. Persze, az afféle szolgáltatás roppant sokba kerül. Akik mégis, megengedhetik maguknak, hogy pszichológust, coach-ot, spirituális menedzsert fogadjanak, akár mind a hármat is igénybe veszik. Aztán, ha nem elégedettek velük, másra cserélik őket, ahogy a szülők szokták a gyerekük nyelvtanárát cserélgetni. Akiknek viszont nem telik erre, azok tömegesen rajzanak, és ezres fürtökben hallgatják az önmenedzsmentről meg a traumatudatosságról, és az öngyógyításról szóló előadásokat. És, lám, máris az igénél vagyunk: a szegényeknek semmi esélyük nincs a boldogságra. Hogy is volna! Hiszen még egy belépőt sem tudnak megváltani, hogy meghallgassák a legújabb varázsgurut. S ugyan, mikor tud egy szegény ember fölfogadni egy boldogságmenedzsert?! Aki szegény, az esélytelen a boldogságra. Talán nem véletlen, hogy a kapitalizmus szó mintájára alkották meg happytalizmus szót - a boldogsághoz bizony pénz kell. A szegénység, tehát, egyfajta boldogtalanság. Lehet, hogy véletlenül, nagy-nagy ritkán akad a csórók között is egy-egy boldog ember. S ha akad ilyen, nagyhamar fölrepítik a tehetség és a szerencse léghajójával, csak aztán alá ne hulljon a lelkem! Egyszóval, a szegények aligha lehetnek boldogok, hiszen társadalmi helyzetük miatt eleve kevés pontot kapnak a boldogságmérő intézetektől. A szegény embernek alacsony vagy nem mérhető a GDP-részesedése, ezért a szegénysége miatt nem jut hozzá a modern kor boldogságforrásaihoz. S most a valóban szegényekről szólok! A múlt héten olvashattuk a híradásokban, hogy a világ leggazdagabb országában, az ötödik legnagyobb amerikai városban lázongás tört ki egy rendőri atrocitás miatt. A zavargás végül bolti fosztogatásba torkollott, ám a nyomornegyedek lakói nem az élelmiszerboltokat rabolták ki, hanem az iPhone boltot. Ez az egyszerű eset is mutat valamit abból, hogyan is vagyunk, és milyen zavarban is vagyunk mi ezzel a boldogsággal.

Amikor Jézus megkezdte nyilvános földi szolgálatát, nem beszéddel kezdte. Máté evangéliuma 4. részében olvasunk egyrészt a tanítványok elhívásáról, másrészt Jézus csodatetteiről. Jézus tehát nagy jelekkel kezdi Isten országának a munkáját: gyógyításokkal, szabadításokkal, csodatettekkel. És özönlik hozzá a nép. Ekkor kell tisztázó szót mondania. Tegyük most egy pillanatra kérdéssé Jézus szavát, adjuk át magunkat a meghökkenésnek: valóban boldogok a szegények? Sőt, tovább megyek:  a lelki szegények valóban boldogok? Szögezzük le: a Hegyi Beszéd úgy, ahogy Máté evangéliumában olvassuk, nem a nyitánya a tanítványságra való elhívásnak, hanem a folytatása, hiszen a tanítványok elhívása már megtörtént a csodálatos halfogás után. Láthatók a bizonyító jelek: a szabadulások, a gyógyulások, az ördögűzések, a felemeltetések. A Hegyi Beszéd tehát tisztázó szó. Mintha azt mondaná Jézus: ideje elolvasnod, mi van az Isten országába szóló meghívó leveledben. Ebben a levélben pedig így kezdődik a meghívás: „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Istennek országa.” Ezt a meghívót és üzentét kell magaddal vinned, amikor belépsz a Jézus követői közé. Aki ennél kevesebbről beszél, ennél kevesebbel beéri, ennél kevesebbet akar Jézustól, annak nem kell a Jézus tanítványává lennie, azt a kevesebbet máshol is megkapja. Ha most egy pillanatra visszalépünk a mi 21. századi boldogság mértékeinkhez, mi mást mondhatunk? Aki csak növekvő GDP-t akar, vagy fejlett és kiterjedt szociális szolgáltatásokat, aki egyenlő esélyt követel az egészséges élethez, aki bővíteni akarja saját szabad választásainak a körét, mindezt megkapja mástól is.

Sőt, ha jól olvassuk az evangéliumokat, voltaképpen nem is  mi kérdezünk elképedve - csakugyan boldogok a szegények? -, hanem Jézus szava eleve megelőlegez egy viszont-kérdést: a magad képzelte boldogságot miért keresed nálam? Menj el, rendezd be az életed aszerint, csináld úgy, ahogy jónak látod, és meglesz neked. Aki Jézus boldogmondásai nélkül akar a Jézus követőihez csatlakozni, vagyis ezeknél kevesebbről beszél a Jézus követése kapcsán, az elsikkasztja a lényeget. Ha a születésnapi köszöntésre megyünk, igencsak elcsodálkoznánk, hogy megérkezvén kiderülne: nincs is születésnap. Ha egy országba tartanánk, megszerveznénk az utat, s útnak indulnánk, igencsak meglepődnénk, ha az első lépések után kiderülne, hogy nincs is az az ország. Ha Jézus boldogságra hív meg bennünket az Istennel való kapcsolatunkban, igencsak furcsa lenne, hogy mi valami másért indulunk oda. S ez Jézus élete és szolgálata során számtalanszor kiderült: nem tett igazságot az örökségen viszálykodó testvérek között, nem szabadította föl katonai erővel a saját nemzetét, nem változtatta kenyérré a köveket, nem ugrott le a templom párkányáról, hogy megmutassa, mekkora isteni hatalma van. De keresztre ment és feltámadott.

Tehát Jézus meghívólevelén ez az első szó: Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten országa. A lelki szegények boldogok. Akik Lukács evangéliumában olvassák e szavakat, rögtön jelzik, hogy Lukács közlése szerint Jézus csak szegényekről beszél: boldogok vagytok ti, szegények! (Lukács 6,20) Sokan úgy magyarázzák  a különbséget, hogy Máté evangélista a szegények elé odaszúrta, mintegy jelzőként, hogy: „lelki”. Vagyis Máté spiritualizál. Lelki vetületet ad a kérdésnek, de ezzel tompítja az élét. Ellenben Lukács tisztán, tompítás nélkül, realista módon beszél. Mégiscsak a szegényekről volna szó. Hogy mondja József Attila szép betlehemes verse? „Szegények királya lettél!” Hozzá jönnek a háromkirályok. Jézus a szegényekért jött. Tanítványai, követői egy felszabadító mozgalom részesei. S most, ott azon a hegyen, a galileai tenger mellett, ebben a csodálatos beszédben Jézus meghívja a szegényeket, a csórókat, a deprimáltakat, a csellengőket, a munkanélkülieket, a proletárokat, az esélyteleneket, hogy együtt menjenek föl Jeruzsálembe és szabadítsák fel önmagunkat. Mások úgy magyarázzák a különbséget, hogy Máténál a „lelki” szó nem annyira jelző, hanem kompromisszum. Szerintük Jézus azokról beszél itt, akik a lelki dolgokért vállalják a szegénységet. Ilyenek, például, a szerzetesek, a remeték.  Boldogok az aszkéták, mert ők lelki értékek érdekében vállalják a szegénységet, és mivel ez a vállalásuk önkéntes, máris a boldogság útján vannak, hiszen az önkéntesség, a kényszer-mentesség eleve boldogságdimenzió. Meg kell hagyni, sok-sok hiteles életű emberről tudunk, akik szellemi, spirituális javakért önként vállaltak nélkülözést, vagy szűkölködést, nem-gyarapodó életet  - legalábbis anyagi értelemben. Meggyőződésem azonban, hogy nem erről van itt szó. Mert ha valaki a lelkieket aszkézis útján akarja elérni, könnyen enged az önhittség kísértésének.
Lelki szegény az, aki menthetetlen, vagyis az élete azt mutatja, hogy elkerülhetetlenül kárt fog vallani a lelkében. Szegény ugyanis az, aki nem rendelkezik azzal, amire szüksége van. Szegény az, aki nem birtokolja azt, ami nélkül nincsen élet. Szegény az, aki egészen és teljesen másokra van utalva, vagyis koldus-szegény. Tudom, hogy a modern decens társadalomban, meg a politikai korrekt idején nem szabad koldusról, hajléktalanról és rászorulóról beszélni, mert itt, a nyugati civilizációban, mi már erős szociális hálóval rendelkezünk, tehát efféle szegények nincsenek. Ezt harsogták a szocializmusban is. Emlékszem, mekkora zajjal hirdették annak a rendszernek a bajnokai, hogy Magyarországon nincsenek koldusok, lám, mennyivel fejlettebb társadalom a  miénk, mint a rothadó kapitalizmus! De arra is emlékszem, hogy amikor a rendszerváltás, helyesebben a rendszer összeomlása után bezártak a nagy állami építőipari vállalatok és a munkásszállók, Budapest utcáin hirtelen megjelent több ezer hajléktalan, munkanélküli ember, egyszóval: szegény ember. Lehetett volna mondani: lám-lám, lám, ugye, mégiscsak jobb volt a Kádár-éra. Holott csak annyit történt, hogy a roppant összegű, milliárdos dollárhitelekből látszat-társadalmat tartottak fenn. Ilyen látszat volt, hogy mindenkinek van munkája. Aztán elfogyott a hitel, és összeomlott a hazugság-rendszer. Koldus az, aki menthetetlen. Jézus is ezt az erős szót mondja itt: boldogok a lelki koldusok (lelki szegények), akik kárt vallanak a lelkükben, mert nem áll a rendelkezésükre az, ami nélkülözhetetlen a boldogsághoz.  Mintha azt mondaná Jézus, hogy boldogok azok, akiknek semmi esélyük sincs a boldogságra. Boldogok azok, akik meg vannak fosztva minden boldogság-eszköztől.  Vagy még inkább, mintha azt mondaná, hogy boldogok azok, akiknek nem telik a boldogság-hobbira. Vagy hogy egy gúnyolódó ateista gúnyos kifejezésére utaljak:  boldogok, akiknek nem telik az isten-hobbira. Jézus pontosan azokat hívja meg, akiknek nincsen esélye erre. Övék az Isten országa.

Ha azt mondjuk, hogy a boldogmondások, itt a Hegyi Beszédben, egy meghívó nyitánya, azt is hozzá kell tennünk, hogy ebbe a meghívóba nem az emberi életből kikalkulálható következmények vannak beleírva, hanem Isten üzenete. Ha szabad ezt mondani: ez itt Isten ajánlata számunkra. És ezt csak az érti, s még inkább értékeli, akinek nincsen semmije. Luthert a maga idejében befolyásos ember volt. Egyszer elhívták, hogy békítsen ki két veszekedő, boldogtalan és szerencsétlen testvért, akik perben-haragban voltak egymással. Az idős, fáradt, súlyos beteg Luther útban a testvérekhez megbetegedett, ágynak dőlt. Ez lett a halálos ágya.  Az utolsó mondata, amit még halálra készülve feljegyzett, így hangzik: koldusok vagyunk, ez az igazság. (Wir sind Bettlers -  írta németül, majd hozzátoldotta latinul: hoc est verum: ez az igazság). Ezt egy boldogságcsináló mondja élete végén, mert Luther a maga korában boldogságcsinálónak számított. De a halálos ágyán ezt írja: koldusok vagyunk. Ez az igazság.  Jézus nyomatékos szóval  fejezi ki a lényeget:  előrébb áll a birtokos, mint a birtok (genetivus possessivus). Magyarul mindig így van: az övék... Kiké? A boldogtalanoké, az esélyteleneké, akiknek nem telik boldogságra, nemhogy országuk, de talpalatnyi földjük nincsen, akik örökös kárvallottak a lelkükben., Mert, jaj, ugyan „mit használ az embernek - mondja Jézus -, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” (Máté 16,26) Lukács a lélek szót itt életnek fordítja: „mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?” (Lukács 9,25). Ki a radikálisabb? Lukács, aki csak ennyit mond, hogy boldogok a szegények, vagy Máté, aki azt mondja, hogy boldogok a lelki szegények? Máté a radikálisabb.
Jézus meghívja a lelki koldusokat, az esélyteleneket. Kik az esélytelenek? Megdöbbentő, hogy Jézus így folytatja ezeket a szép szavakat: „mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába” (Máté 5,20), hogyha a ti igazságotok nem több az írástudók és a farizeusok igazságánál, ha nem vagytok különbek náluk, nem mentek be az Isten országába.  Olvasd végig a Hegyi Beszédet, hogyan magyarázza Jézus a törvényt:  megmondatott a régieknek: ne ölj! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki csak elgondolja a szívében..., megmondatott a régieknek: tiszteld atyádat és anyádat. De ha te azt mondod apádnak és anyádnak, hogy bolond... Megmondatott a régieknek, ne paráználkodjál, de aki csak asszonyra tekint kívánság okáért... S ha megbotránkoztat a szemed, vájd ki a szemed, ha a kezed, vágd le azt, mert jobb neked csonkabonkán, vakon bemenni Isten országába, mint sehogy...  Esélytelenek vagyunk. Ráadásul, a  lelki szegények tudják is magukról, hogy esélytelenek. De boldogok,  mert egy esélyük mégis van! Egyetlenegy! Az a Jézus Krisztus, aki most a kezünkbe ad egy Isten országába szóló meghívót, és ez a meghívó így kezdődik: boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten országa. Fogadd el ezt meghívót! Jézus adja a kezedbe, ha követed őt, elvezet Isten országába.  Ámen