Szabad akarattal

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek!

A Bibliaolvasó Kalauz ezekre a napokra, mindössze két  napra rendelte a  Filemonhoz írt levél olvasását. Mikor bejelentettem, hogy az egész levelet felolvasom, talán ijesztően hangzott a szándék, ám hallhattuk, hogy  rövid levélről van szó. Erről a levélről ma, sok súlyos gondunk, aggodalmunk és gyötrelmünk közepette három vonatkozásban fogok szólni.  Azért olvastam fel az egész levelet, mert először a levélnek  a formájáról szeretnék szólni. Talán már a felolvasásból is  nyilvánvaló lett, hogy az apostol valamit kér. Szeretnék arról szólni, hogy milyen módon kéri az apostol azt, amit kér. Aztán szeretnék néhány szót szólni arról, hogy miért kérheti ezt az apostol. S végül alkalmazásképpen arról is, hogy ebből mi vonatkozik ránk. De ezek előtt még egy szót arról, hogy mit kér az apostol.

Egy Onézimusz nevű szökött rabszolga ügyében ír, aki Filemontól valamikor megszökött. Később Pál apostol társaságába került, ahol megtért, keresztyén lett, és most az apostol visszaküldi őt Filemonhoz, aki szintén keresztyén, és arra kéri Filemont,  a gazdát, hogy fogadja vissza ezt a szökött rabszolgát, de már nem mint rabszolgát, hanem annál többet, mint testvért, mint munkatársat. Azt is mondja az apostol, hogyha valami kárt okozott ez a rabszolga, feltehetően ezért is szökött meg,  büntetés elől menekülve, azt ő magára vállalja és megfizeti.

Először tehát szeretnék néhány szót  szólni arról, hogyan kér az apostol. Igen feltűnő és elgondolkodtató, hogy  ebben a levélben csak a címben olvassuk, hogy apostol. Abban a címben, amit nem az apostol adott a levélnek, hanem a kánonalkotó atyák. Egyebütt az apostol mindig úgy mutatkozik be: Pál, Jézus Krisztusnak apostola, vagy Pál, egy az apostolok közül, vagy Pál apostol a Jézus Krisztusban. Tudjuk, hogy voltak apostoli tekintélyét illető vitái, pl. a Korinthusi levélben egészen élesen vitatkozik: én ne volnék apostol?  Ki meri az én tekintélyemet megkérdőjelezni? Ott tudja magát a Jézus Krisztus által elhívott, a missziói munkára, az evangélium hirdetésére teljhatalommal felruházott apostolok között. De most ezt nem mondja. Most így kezdi: Jézus Krisztusnak foglya. Majd egy másik helyen így mondja: Pál, a megvénhedett, kérlek tégedet, a fiatalabbat. Másutt így mondja: Pál, a részestárs. Másutt: Pál, a testvér. De el is mondja ennek okát az apostol.  Azt mondja:  nem parancsolni akarok neked, kérni szeretnék tőled. Parancsolhatnék a tekintélyemnél fogva. Itt egy egészen erős görög ige szerepel, az epitasszein ige. Azt lehetne mondani, hogy abban az időben csak a hadseregben volt szokásos terminus technicus, amikor a felettes tiszt utasította az alatta levőt, a csicskását, a közlegényét, hogy ezt meg azt, meg amazt megtegye. Nem akarok parancsolni, kérni akarok. Más helyen azt mondja az apostol: azért beszélek így, mert szeretném, ha a jót nem kényszerítésből, hanem szabad akaratodból tennéd.  Milyen egyszerű lenne azt mondani: én, az apostol, aki számodra a lelki tekintély vagyok, aki lelki dolgokban neked parancsolhatok, nem kérlek, hanem utasítalak,  hogy a hozzád visszatérő egykori szökött rabszolgádat, aki immár keresztyénné lett - itt van, a keresztelési igazolvány, itt van a konfirmációi igazolvány, itt van egyháztagsági pecsét! -, fogadd vissza és bánjál vele tisztességesen, mert egy keresztyénnek a másik keresztyénnel úgy illik bánnia. Parancsolom és utasítom, rendelkezésbe adom,  hogy tisztesen viseld magadat, mert különben szó éri a ház elejét.  És ezt ugye mi, keresztyének nem tehetjük meg, hogy cudarul bánunk a  másikkal. De az apostol kér. Mert azt szeretné, hogy Filemon is átérezné igaz szívéből, hogy a jót, amit meg tudunk tenni nem a kényszerből tesszük. Nem azért,  mert törvény alá rekesztettként meg kell tennünk a jót, erre egyébként utasít bennünket a törvény, hanem azért, mert Krisztusban szabadokká lettünk erre. Nem akarlak kényszeríteni, kérni szeretnélek. Nagyon udvarias az apostol, akiről egyebekben tudjuk, hogy igen markánsan, határozottan, sőt egészen mély iróniával is tud érvelni, parancsolni, utasítani. Most azt mondja: nem akartam semmit tenni a te megkérdezésed nélkül. Természetesen lehetne mondani, hogy ez egy régi, antik levélforma, egy udvariassági kérő-levél, és ha előveszünk az antik időből, a Kr.u. 1. századból megmaradt hasonló jellegű kérő-leveleket, azokban még nagyobb cirádák vannak. Azokban a kérelmező még szebben hódol a gazdának kérését előtárva. De azt hiszem, az összefüggésekből értjük, hogy itt egészen másról van szó. Az apostol minden titulusról lemond, és így mondja: én, Pál a megvénhedett kérlek, téged, a fiatalabbat. Én, Pál a részestárs kérlek téged, a részestársat. Én, Pál, Jézus Krisztusnak foglya kérlek téged, a szabadot, hogy a jót, a befogadást, a megbocsátást, az elengedést, a Krisztus gyermekének méltóságra helyezését szabad  szívből tedd.

Másodszor: kedves Testvérek, arról is szólnom kell, hogy nemcsak a módja érdekes ennek a levélnek, hanem az a indoklás is, amivel az apostol oda meri vinni ennek a szökött rabszolgának az ügyét  Filemonhoz. Szeretném azt is elmondani ennél a pontnál, hogy sok vád éri az első keresztyéneket, különösen is a XIX. XX. századtól, hogy nem voltak forradalmárok. Igaz, az I.és a II. században  meg éppen azzal vádolták őket, hogy forradalmárok és felforgatók, no de hát ez így van ez már Isten népe történetében. Zarándok nép vagyunk, mindig más típusú akadályba és gyűlölködésbe toppanunk. Valamikor Pál apostol idejében azt mondták róluk,  hogy felforgatók, olvassuk csak el az Apostolok Cselekedetei ide vonatkozó részeit. Ma azt mondják, azzal vádolják őket,  hogy nem voltak világforradalmárok. Pál apostol nem volt egy Spartacus. Valóban nem volt Spartacus. Nem hirdetett rabszolga-felszabadítást. De  mindennek az összefüggésében is azt kell mondanom, hogy igazi, belső, lelki, szellemi forradalom az, amiről itt az apostol beszél. Ő nem azt kéri Filemontól, hogy ő is álljon be azok közé, akik a Római Birodalom alkotmányát meg akarják változtatni, álljon be azok közé, akik meghirdetik a rabszolga-felszabadítást, és bevezetik a népköztársaságot. Ő csak azt mondja Filemonnak: tekintsd úgy, mint testvéredet. Miért? Eddig neked haszontalan volt, mostantól fogva pedig hasznos. Hasznos, mert testvér. Egészen  pontosan azt mondja, hogy eddig haszontalan volt, mert a szolgád volt - Arisztotelesz kifejezésével élve: beszélő szerszám volt,  eddig csak legfeljebb tamagocsi volt  (emlékszünk még erre a gyerekjátékra?), most pedig testvér. És ezért hasznos. Nem azért hasznos Onézimusz, mert Pál apostol valamiféle jó iskolába beíratta, mert megtanította mint rabszolgát az engedelmességre. Nem azért hasznos, mert meggyőzte, hogy ez az örök rend, hogy vannak urak és szolgák, és ezen nem lehet változtatni, és ha jót akar magának, akkor bizonyítsa, hogy hasznos.  Azért hasznos, mert testvér lett.

És mindjárt ott is vagyunk  az alkalmazásnál, ami ránk vonatkozik. Nagyon szomorú korszakba jutottunk. Czakó Gábor író régóta használja, vagy 15 éve ezt a kifejezést, hogy gazdaság-kor.  Régebben olvasva még azt gondoltam, hogy ez egy szépírói lelemény, mert lehet így is szemlélni ezt a mai világot. Ma egészen egyértelmű bizonyítékai vannak, hogy gazdaság-korba jutottunk. Az embert azon mérik, hogy hány forintba kerül. Újra meg újra ezt halljuk az utóbbi hetekben, hónapokban, hogy egy ember, egy általános iskolai diák, egy határon túlra szakadt magyar testvérünk, egy kórházi beteg, egy népszavazási cédula mennyibe kerül. Mennyibe kerülsz? És teljesen nyilvánvaló, hogy ha a gazdaság-kor mutatói szerint számolunk, akkor csak egyet lehet mondani, te is, én is, és mindenki haszontalan. Sokba kerülünk. Sokba kerül az idős ember gyógyíttatási költsége. Micsoda haszontalan! Úgyis meg fog halni. Sokba kerül a fiatalnak az oktatása. Úgyse tud semmit kezdeni majd a diplomájával. Sokba kerülnek a népszavazás költségei. Azt se tudjuk, mi lesz a végeredmény. Minden és mindenki sokba kerül. Forintra, fillérre ki vagyunk számolva.  Ha ezt a logikát, ezt az érvelést elfogadjuk kedves Testvérek, akkor nagyon hamar abban a helyzetben fogjuk találni magunkat, hogy aki látszatra a legkevesebbe kerül, az nekünk a legértékesebb. És ki kerül a legkevesebbe? Aki nem eszik, nem iszik, nem kell az iskoláját fűteni, nincsenek gyógyszer-igényei, az kerül a legkevesebbe, vagyis az, aki nincs.  Ez a szuicidum politikája.  Gazdaság-kor öngyilkos politikája.

De aki neked haszontalan volt, semmit érő nem volt, azt most fogadd vissza, mint hasznost, sőt mint testvért. Mert ha testvérek vagyunk, akkor nem azt nézzük, hogy hasznos-e az én testvérem, hanem azt nézem, hogy hozzám tartozik. Életem része. Tőlem elszakíthatatlan. S ha ő haszontalan, vele együtt én is az vagyok.  Sokba kerül? Én is sokba kerülök. Ha ő csak káromra van, akkor én is kár vagyok. Ne kényszerből, szabad szeretetből gyakorold azt a szolidaritást, amit csak Jézus Krisztus gyermekei ismernek.

 Mert kedves Testvérek legvégül tanulságul azt kell elmondani, hogy amit az apostol most, mint megvénhedett, mint részestárs kér Filemontól, aki szintén a lelki gyermeke, s nem úgy kéri tőle, mint nagytekintélyű apostol, aki parancsolgathat, nos ezt csak úgy és abban a lelki-szellemi valóságban lehet igazán megélni, amit a Krisztus gyermekei ismernek. Mert ha azt a kérdést kellene feltennünk, kedves testvérek, hogy mi mennyibe kerültünk Istennek, vajon tudnánk-e erre a választ.  Nem a forintos választ, hanem az igazi, a döntő, az életformáló választ. Mi Istennek az Ő Egyszülött Fia életébe kerültünk? Sok volt ez? Ez volt a legdrágább és a legtöbb. Mérhető ez valamihez? Összehasonlítható ez valamivel? A mi szabadságunk, a mi megváltatásunk, a mi rendezett kapcsolatunk Istennel ebbe az árba került. Ehhez képest semmi sem sok, ehhez semmi sem mérhető.

Egy nagyon rövid, szeretetteljes, igaz szívből jövő levelet hallottunk. Az apostol egy másik helyen, a II. Korinthusi levélben azt mondja: kezdjük-e ajánlgatni ismét magunkat? A mi levelünk ti vagytok. Nem tintával írva, hanem Szentlélekkel, amelyet ismer és olvas minden ember.  Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek! Nehéz időket élünk. MI magunk is hajunk arra, hogy kezdjük számítgatni: mennyibe kerül a nagymama, mennyibe kerül az unoka? Mennyit is ér ez? Mennyit ér a szomszéd? Mennyibe kerül a falusi, a városi?  Mennyibe kerül a határon túli? A mi levelünk ti vagytok, melyet ismer és olvas minden ember. Adjon Isten Szentlelke nekünk e mostani nehéz időben bölcsességet, szánkba igaz szót, a szívünkbe igaz gondolatot, hogy ilyen levéllé lehessünk, melyet ismer és olvas minden ember Istennek dicsőségére, embertársaink javára.
Ámen