Szabad akaratból

Ide készülve, még az elmúlt héten, kedves ismerősömmel és mondhatom, nagy kritikusommal beszélgettem, aki azt a kérdést tette fel, hogy most itt, szeptember végén, közeledvén az önkormányzati választásokhoz, miféle kampány-beszédet tudok majd tartani, mert az van elterjedve, hogy a püspök mást se csinál, jár-kel, és ha van választás, ha nincs, állandóan kampány-beszédeket mond. Jelzem, nem szoktam kampány-beszédet mondani. De most azt mondok mégis, mindjárt azzal is kezdem. A kampány szó tábort jelent.  És ha igaz az ige a Zsoltárok könyvéből, hogy az Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket (Zsoltár 34,8), és ha igaz az, amit a Zsidókhoz írt levél mond, hogy Isten népe zarándok nép itt, e múlandó világban –  mert nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük –, vagyis mindegy, hogy kőházakban, barlangokban, sátrakban lakunk, aki keresztyén ember, az Isten országának eljöttére várakozva zarándokként járja ezt a világot, vagyis sátorozik, táborozik, egyszóval  kampányol. Átmenetiek vagyunk a múlandókból az örökkévalóba. Ennyi a kampány-beszéd, s ezt minden vasárnap elmondom.

A felolvasott történet is ide engedne vezetni bennünket. Arról hallottunk, hogy Dávid király, aki már készül kimenni ebből a világból, aki már elrendezte az utódlást is a nagy országgyűlésen, még egy meghagyást előhoz. Megvallja, hogy neki nagy kedve volna megépíteni a templomot. Igen, Dávid szíve vágya az volt, hogy kőtemplomot építsen az Úrnak, ahol a szövetség ládája nyugodalmas helyet találhat, mert a szent ládája a pusztai vándorlás óta a szent sátorban volt elhelyezve, a szent sátor pedig hol itt volt, hol ott volt, ide-oda vitték. Volt, hogy el is rabolták a frigyládát. Kerüljön hát biztos helyre a szövetség ládája, Isten szentségének a helyén. Templomot kell építeni. Dávid azt elmondja itt, hogy bár Salamon, a kijelölt utód, alkalmas királynak, ám zsenge gyermek még és erőtelen, és nem akarja úgy átadni neki a trónt, hogy szinte akkor kezdődjön a templomépítés nagy munkája. Felsorolja – s ebből minden templom építő tanulhat –, hogy ő már mennyi mindent előkészített. Követ kőre, vasat vasra, fát fára, aranyat aranyra, ezüstöt ezüstre, minden megvan. Már csak annyi van hátra, hogy összeadjuk a pénzt, s jöjjenek a mesterek és építsenek.  Igen, ilyen köznapi dolog a templomépítés is, pénzbe kerül; templomot ígéretből nem lehet építeni, támogatást kell kérni, azt meg lehet adni, pénzből épül a templom is. A budaörsi gyülekezet, ahogy hallottuk a lelkipásztor asszonytól, régi-régi álma beteljesedésének útjára léphet most Isten akaratából. Hogy milyen régi ez az álom? Nem tudom, de emlékszem, hogy 40 ével ezelőtt még lelkész-hallgatóként fél évig vasárnaponként buszoztam ide a Móricz Zsigmond körtérről kántorkodni a budaörsi kis imaházba. Látok is itt ismerős arcokat, elnézést kérek tőlük akkori melléfogásaimért. Igen, mindig is a szívem közepe volt a budaörsi gyülekezet, és mindig fontosnak tartottam, hogy ez a kis fecskefészek egyszer vagy ott, ahol eddig volt, vagy másutt itt, Budaörsön szent hajlékká épülhessen a reformátusoknak, hogy Isten szövetség ládájának nyugodalmas helyévé legyen. Ez most megadatott. Mert – és ez nem kampány beszéd, hanem az igazmondás helye –, Magyarország Kormánya úgy döntött, hogy támogatja a budaörsi reformátusok kérését, szíve vágyát. Ebből a támogatásból tudtunk telket venni, ebből a támogatásból tudtuk tervezni. És reméljük, ehhez majd mások is csatlakoznak.

De nem amiatt választottam ezt a történetet, hogy én mire emlékszem Budaörsről. És nem is azért, hogy elmondhassam, mennyit minden tudok én az itteni reformátusok történetéről. Akik idetelepedtek és begyökereztek a világháború rettenetes katasztrófái, a kitelepítések borzalmai után, azok mindezt sokkal jobban tudják.  A régi kis faluvárossá fejlődött, és a reformátusok is helyet találtak itt. Tetszelegni sem akarok, hogy fa, kő, tégla, minden együtt van itt, én pedig hamar elmegyek, de majd az itteniek megépítik a templomot. Azért a mondatért olvastam ezt az igét, amit Dávid király mond az országgyűlésnek: nagy kedvem van az Úr házához, hogy megépüljön, ezért a magamét is odaadtam, de ha valaki még adni akar, szabad akaratja szerint töltse meg az ő kezét, és adjon ma az Úrnak.  Tehát: ha valaki még adni akar szabad akaratja szerint, az töltse meg kezét, és adjon, amit szabadon akar adni az Úrnak. Szabad akaratja szerint. Ez a kulcsa ennek a történetnek. Ha valaki még adni akar az Úrnak. Ne a maga dicsőségér adjon, ne azért, hogy a neve felkerüljön egy táblára, ne azért, hogy megemlegessék az emberek, vagy megsüvegeljék, hanem szabad akaratja szerint adjon.  Sokféle szabadságról képzeleg az ember, de a szabadság porladó emberi önáltatás, ha nem Isten dicsőségére néz. Mert amit igazán szabadságnak nevezhetünk, az Isten különleges ajándéka a számunkra. Azt szoktuk mondani mi, modernek, hogy minden ember szabadnak születik. Ám folyton tapasztaljuk, hogy mi, akik szabadnak születtünk, valami oknál fogva mégsem vagyunk szabadok. Vannak gondolatok, irányzatok, filozófiák, amelyek azt hirdetik, hogy a másik ember miatt, vagy általában valami külső ok miatt nem vagyunk szabadok. Folyton beleütközünk a másik emberbe. Nem lehet mindent úgy tenni, ahogy akarom. Kant így mondja kicsit lakonikusan, vedd tudomásul, hogy a te szabadságod korlátja a másik ember szabadsága. Ám Szent Ágoston azt mondja, hogy egyáltalán nem a másik ember az oka annak, hogy én, aki szabadnak születtem, mégsem vagyok szabad. Én vagyok az ok. Ágoston ezt eredendő bűnnek nevezi, és jogosan nevezi annak, mert az embert a saját nagyravágyása, a hamissága kötözi meg. Ha Isten Jézus Krisztus érdeméért Szentlelke hatalmával meg nem szabadít, az a szabadság, amiről a magyar ember is annyit álmodozik, csak puszta papír-szabadság. A mai ember folyton végtelen szabadságát deklarálja, aztán kiderül, hogy te magad vagy az akadálya, a legnagyobb akadálya az igazi szabadságodnak, az Isten elleni lázadásoddal, gőgöddel, a bűneiddel, a vétkeiddel. Az a szabadság, amiről Dávid beszél, nos, ez az igazi szabadság. Mit mond? Mindent elrendeztem, jöhetnek az építő mesterek, rakhatják a követ a kőre, a fát a fára, a vasat a vasra. Mindazáltal, ha valaki ma itt szabad akaratjából adni akar az Úr templomának, töltse meg a kezét és adja oda. Akkor érted meg a szabadságodnak a lényegét, hogy ha Istentől vetted ajándékként, ha tudod, hogy adományként kaptad, az adományba belefoglalt szent felelősséggel. Mit mond Dávid? Nagy kedvem van az Isten házát megépítéséhez, hogy a szövetség ládája végre nyugvó helyre kerüljön. Ne hányódjon ide-oda. És mi van a szövetség ládájában?  A szövetség alapokmánya, a Tízparancsolat. És hogy kezdődik a Tízparancsolat? Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kiszabadítottalak téged Egyiptomból, a rabszolgaság házából. Aki szabad akaratából Istennek akar adni, az tegye meg. Ezért épülnek templomok. Tuodm, sok más okot lehetne még felsorolni. A a budaörsi reformátusok is elmondhatják: végre ideje volt már, itt van a gyönyörű római katolikus késő barokk templom, itt van ez a fantasztikus modern evangélikus hajlék, az is egy sátor, ez is egy sátor, ott is kampányoznak, itt is kampányoznak. Legyen hát a reformátusoknak is egy tágasabb táborozó helye, hadd férjenek el a vasárnapi istentiszteleten. Lehetne azt is mondani, hogy a gyülekezet évtizedeken keresztül nagy hűséggel járt a kis imaházba, megérdemli, hogy legyen szép hajléka. Még azt is lehetne mondani, hogy egy modern városhoz hozzátartozik egy markáns református templom is. De az igazi érv az, hogy azért épül itt templom, hogy hirdesse a szabadító Isten dicsőségét. A templomban pedig a Krisztus által megszabadított emberek hirdessék ennek a szabadító Istennek a dicsőséget. Megismét: sokféle szabadság van. Mint ahogy sokféle boldogság is van. De éppen szent Ágostonra mondja, kora borzalmas viszonyai közepette, az összeomló Római Birodalom körülményei közepette, a pogány kortársakkal vitatkozva: nem is tudom, miért akartok ti boldogok lenni, miközben úgy éltek, hogy az nem teszi lehetővé, hogy boldogok legyetek. Értitek ezt a mondatot? Miért akarsz te boldog lenni, ha nem úgy élsz, hogy boldog lehess? Megtoldom: és miért akarsz te szabad lenni, ha nem úgy élsz, hogy szabad lehess? Miért akarsz szabad lenni, ha nem úgy élsz, mint akit Isten megszabadított?

Milyen csodálatos dologra hív Dávid! Nem ró ki adót, nem vet ki sarcot, nem mondja az országgyűlésben, hogy addig innen el nem mentek, mig le nem teszitek  az adományt a templomra. Hanem azt mondja? szabad akaratotokból adjatok. Tudjátok, milyen csodálatos ez?

Továbbá azt is ünnepeljük az alapkő letételekor, hogy mi szabadság-időben tesszük ezt. Nem volt mindig így a sora a magyar népnek. Nem volt mindig így sora Budaörsnek sem. Ma délelőtt olyan településen jártam, ahol a magyar hősök szobrának  talapzatára, az egyik oldalra fel vanak írva a

az I. világháborúban elesett hősök nevei. A másik oldalom a II. világháborúban elesett hősök nevei olvashatók. A harmadik oldalán nincs felirat. És ne is legyen! Soha ne legyen háború! Értitek? Szabadságban élünk. Értitek? Kegyelmi időben élünk. Értitek? Nem kell fegyvert fognotok, szenvednetek, kínlódnotok, szabadok vagytok, hogy Isten dicsőségére éljetek és építsetek.

Dávid végrendelkezése azóta is érvényes: ha valaki még adni akar szabad akaratja szerint, töltse meg kezét ma, és adjon, amit akar az Úrnak. És így ér véget a történet: és adtak az Isten házának szükségére... Boldogan akarsz élni? Élj úgy, hogy boldog lehess! Szabadon akarsz élni? Élj úgy, hogy szabad lehess!  Feleljünk Isten szabadító tettére teljes szabadsággal boldog és hálás szívvel!

Ma azzal a boldog reménnyel tesszük le ennek a templomnak az alapkövét, hogy megépülvén szent jel lesz a reformátusoknak, a szomszédban az evangélikusoknak, kicsit távolabb a római katolikusoknak,  és minden keresztyénnek, és Budaörs minden polgárának. Szent jel lesz a szabadító Istenről, aki Krisztus ajándékában, kegyelmében mindnyájunkat igazi, szabad, boldog Istent dicsőítő életre hív meg. Ámen